az összes többi sajtótermék azt emelte ki eddig: hogy megszavazta a MOL közgy. az osztalékot. egyedül a portfolio emeli ki azt, hogy elhangzott- nem folyik perpill tárgyalás az ina-val:)) Hát magas volt a r.ár- ócsítani kell kicsit.
Teljes egyetértésben fogadta el az előzetesen javasolt 50 milliárdos osztalékot a Mol Nyrt. jelenleg is folyó közgyűlése.
"A részvényenkénti osztalék mértéke pontosan nem derült ki, az előzetes számítások alapján valahol 480 és 500 forint között lehet, amelynek pontos összege és módja később kerül meghatározásra.
A Mol eladósodottsága alacsony, 20 százaléknál nem nagyobb, ezért elérhetőnek látjuk az 500 forintos osztalékfizetést részvényenként - mondta el Molnár József vezérigazgató.A következő években is szeretnék fenntartani az egyre növekvő osztalékfizetést a részvényesek számára. Az mostani kifizetés a Magnolia kötvényesek számára mintegy 1,2-1,25 százalék plusz jövedelmet jelenthet."
Óriási, egész nap ca. 22.200-22.100 között sávozik a bux, és már vagy harmadjára frissíti a PF a "veszik a magyar papirokat" c. cikket! Mintha legalábbis + 10 %-ban lenne! :)
Persze, csak az új bagázs az lesz, akik alatt anno sikerült megszerezni az ina-t, szóval "haverok". Ahogy írtad, nálunk is mind baromállat, de azért pl. Simicskának biztos nem mindegy, hogy éppen melyik baromállat csorda a király. :))
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.