valaki betudja nekem linkelni azt a videót vagy az elemzőt megnevezni aki azt mondta a 9400 szintnél, hogy jó az OTP kilátása csak kellene egy 10% korrekció, hogy bátran bele lehessen venni.. ezután pedig 7720 ig zuhantunk.
Törölt felhasználó2017. 11. 10. 07:36
#1040399
Elsőre nagyon jó, de: Egyrészt gratulálok az erste elemzőjének, szinte tökéletesen eltalálta, az ő várakozása és a tényleges közötti kb. 6 milliárdos eltérés abból fakad, hogy a kockázati költségek kb. 5,5 milliárddal kisebbek lettek (ugye arra lehetett számítani, hogy ennek - mármint a csökkenésnek - nagyjából már a vége felé járunk, jártunk) és ezt előre nehéz megbecsülni. Az biztos, hogy a 900 forint egy részvényre jutó eredmény mindenképpen meglesz és szinte biztos, hogy a 950 is (és van esély az ezer forintra is). Ha kint nem zuhannak be, akkor szerintem az otp-ért a 10-es p/e-t mindenképpen megadják, tehát szerintem a végső aljunk nagy valószínűséggel már 9500. Ami viszont nem jó, a kamatbevételek csak minimálisan nőttek, a díjak és jutalékok minimálisan csökkentek. Végig kéne nézni, hogy ebből mennyi volt az árfolyam miatti csökkenés (az erste főleg az orosz banknál számított emiatt kisebb eredményre). Tehát a fő baj az, hogy lehet, hogy úgy fogják értékelni, hogy a nagy nyereségnövekedés korszaka most már tényleg lezárult. Nálam az irányadó sáv mindenképpen feljebb ment a 950 forint kb. biztos eredmény miatt, 10 (10,7)-12-es p/e-vel 9500 (10165)-11400. Ha elhiszik az idei és jövő évi ezrest, akkor pedig 10000 (10700)-12000. Sajnos arra számítanak, hogy az MNB továbbra is próbálja majd lenyomni a kamatokat, tehát szerintem nem nagyon árazzák most azt, hogy majd egy év múlva talán nőni fog a kamatrés és ugye még mindig a magyar részleg a legnagyobb.
Néhány tótumfaktum. Kexelő megmondta: MA50-ről pattan-fordul. Minimummal számolt értéke 10 319, maximummal számolt 10 480. Napi alj 10 310, napi max 10 500. Ha most tényleg felfele megyünk néhány napig, jár neki a nagy gratula! Szeptember 29-én az MA50 közepe 10 049. Fair ár: 10 050 Baromi messze van az MA200. Annak pedig neki kéne menni a következő hónapokban ...
Szerintem az utolso Ath bull hullamban mar ezt arazdak be....most pedig profit realizalas johet.....mert most vevo is lesz.....kilep az esocsatornabol????? Azt figyeltem hogy a Q32016 zaroertek 7200 korul volt..A 10980-l tulfutottumk enyhen szolva....
Erste várakozáshoz képest baromi jó. A korábbi 80 md-s körülihez képest helyben van. Saját fair ár vonalam szerint 10 050 lett volna jó szeptemberi záróár. 9895 volt. Ebből a szempontból tök fölösleges volt a 10 980-ra futás. Érthető így az utóbbi napok eladói nyomása. Érdekes, hogy szeptember 25-én 10 175 volt a záróár, enyhe lejtmenetben. Tök felesleges volt onnan leszakadni 9600-ra. A piac egész jól árazott volna. A varázslatos P/E az utolsó négy Q-ra számolva 11,58. Csapda veszély! No és a jövő Néhány napos időtávon egyértelmű a fel. Nagy a bódogság. A klasszikus fundás értékelők továbbra is hasonló P/E értéket várnak és tök jogos, hogy ehhez 11 400-600 körüli decemberi záró ár tartozik. Érthető így a vevők jelenléte is. Csakhogy ... Lehet az a P/E érték kisebb is. Az utolsó négy negyedév átlagából most fog kiesni a szégyenletes 26 md-os tavalyi Q4. Ugrik egyet a négy negyedévre számolt eredmény. Ha a P/E-t állandónak vesszük ugrania kell az árnak is. Mikor is? Amikor a következő két negyedév várható eredménye kisebb lesz mint a legutóbbi Q2 és Q3-é volt. Sok befektető pedig ezt is nézi. Számításaim szerint a következő két negyedév záróára reálisan itt lenne 10 600-800 környékén. No de ott vagyunk! Mi a fenét fogunk csinálni a következő 4-5 hónapban? Elindulhatunk felfele aztán csinálunk egy jó kis túlárazást és beszakaduk. Vagy most megyünk le a realizálásokkal és onnan fogunk emelkedni. Kinek kinek vérmérséklete szerint lehet választani. TA alapon lefele kellene menjünk hetes, hónapos időtávon. Kell az a korrekció, legyen bármilyen jó is a fundamentum és a Q3.
Nekem is volt 170konti, kidobtam a tegnapiakbol 100at a nagy kinti zigas miatt csokkentve a kockazatot holnapra. 70konti maradt. Meglatjuk. Ma szep Bux ATH volt
Nem rossz eredmény. Reakcio lesz úgy is az érdekes. Robot nagyon tolja 8 napja lefelé. Ma záró előtt odacsaptak neki felfelé, az órás csökkenő trendvonal fölé. Ha első orában 2-3 mrd forgalom van 10500 felett 600hoz közel akkor csúnya shortos futás lehet záróra benne.
persze.. 'megolvastalak',,,,::)) tudod most Gyj.méri/árazza a píac Ez lecseng, onnan igen... na most arra figyel mindenki mondhatom STARTOL,,Dátum szerűen most nehéz megfejtenem... Persze ott a lényeg,, Kedves maci Úr (persze ilyenkor jó úrazni) remélem segít Neked,,
OTP részvényesek ide!