Azt kell hogy mondjam, sajnos közületek többen igen haragosak és elfogultak voltatok az elmúlt néhány napban. Most olvastam egy cikket, link
amiben leírják, hogy tulajdonképpen mi most a vezetőink tanulásának a díját fizetjük, mivel ők idáig nem tudták, hogy is működik a nemzetközi pénzvilág. Arról pedig igazán nem tehetnek, hogy a mi vezetőink által kitalált pénzügyi megoldások nem férnek bele a nemzetközi pénzvilág vezetőinek a gondolkodásába(Mindenkinek javaslom ebben a témában a továbbképzésre szolgáló Végh Antal Ha az Isten nyulat adott című könyvét!!! )Mint a népi demokrácián nevelkedett egyén, tulajdonképpen most már teljesen másként látok mindent. Amikor a gyerekeim is tanulnak, azt is nekem kell fizetnem. Csak most kicsit többet, hisz országunk vezetőinek kell megfelelő tudást szerezniük. Az pedig pénzbe kerül.Nem is kevésbe.Dehát a két tanulónak sok-sok tudásra van még szüksége. Azt pedig nektek is be kell látnotok, hogy a VV-be nem mehetnek, mert akkor az még több időt venne igénybe valamint akkor ők is lesüllyednének arra a szintre. Az pedig nem megengedhető. Igaz, hogy az utóbbi két évben lassan minden hónapban legalább százezer Ft-ot költünk fejenként a tanulásukra, de meglátjátok, meg fogja érni. Nekik legalábbis biztosan.

OTP részvényesek ide!