Ez sem igaz teljesen, ugyanis a KHB is és a BB is folyamatosan csökkentett, adta vissza az anno megemelt 3%-ot. Az OTP pedig csak most először, azt is csak dec.31-ig. Érdekes, hogy ezt nem lobogtatják, csak azt, hogy csökkentettek. Azért annyira nem Janik.
Az ingatlanfedezetű svájci frank és japán jen alapú hitelek állományát érinti az az újabb kamatcsökkentés, amelyet június elejétől alkalmaz az OTP Bank, azzal a céllal, hogy könnyítsen az ügyfelek - a jelenlegi gyenge forint miatt megemelkedett - fizetési terhein. Miközben a bank forrásköltségeinek alakulása nem indokolja, az újabb kamatcsökkentést végrehajtjuk, amit addig szándékozunk fenntartani, amíg az árfolyam vissza nem áll egy elfogadható szintre – tájékoztatott Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Törölt felhasználó2010. 06. 29. 11:05
Törölt hozzászólás
#521205
Törölt felhasználó2010. 06. 29. 11:03
#521204
Az OTP bejelentette, hogy június 24-én a CKB Banknál, a társaság montenegrói leánybankjánál 35 millió eurós tőkeemelésről döntöttek.
:)) mondanám hogy én voltam, de annyira szarul van építve ez a ház, még a végén rámomlik a felső szint :DDD
majd jövő hétfőn, miután megnyertem a lottót, bevásárolok belőle :DD
Gondolkodj te is!
Miért is emelkednénk?
Sok-sok tény szól amellett, hogy pont az ellenkezője fog történni, tele van velük a sajtó.
Ami most van emelkedés, az a tegnapi nap lemásolása.
DT-seknek:
short-long-short
Most vagyunk középen ...
;-)))
OTP részvényesek ide!