A Nemzeti Pedagógus Kar szerint ismét a pedagógusbérek rendezésére van szükség, oly módon, hogy azok megõrizhessék az értéküket a jövõben. Azonnal közel 45%-os emelést kellene végrehajtani, hogy legalább a 2013-as viszonyok
ez a gondolatmenet ott kapja az első komoly gellert, hogy igen
jelentősen változik az állami beavatkozás szintje a gazdasági ágazatok
függvényében a rózsás lelkű pályakezdő __pályát__ választ nem pedig ideológiai platformot keres az már más tészta, hogy a tehetségesebbek java sikítva menekül néhány éven belül... a többiek (és itt most a valóban tehetségesekre gondolok) meg mondjuk megszállottságból maradnak, akár még másodállást is felvállalva...
Nem tartok attól, hogy ilyen induló keresettel bárki is idejönne tanítani (a nyelvünk klasszul behatárolja, hogy kik taníthatnak). A bérfeszültség pedig végre meg fog oldódni, mert a jól keresők (nyugdíjba mennek), több éve tanítók nem lesznek, tehát a pályakezdőket meg lehet majd végre fizetni, az életpálya ökörség pedig megszűnik magától. Igaz lesz közben többtízezer képzetlen fiatal, de végre megoldódnak az egyéb problémák. Mik is azok? :)
és, hogy a kép még bizarrabb legyen, a mi helyzetünk pl. Kárpátaljáról nézve kifejezetten vonzó, jóformán alig maradt már tanár ott, mivel a fiatalabbak mind átjöttek Magyarországra tanítani
a "piac" egyfelől nyit középiskolákat (bár meglehetősen csekély számban), másfelől meglehetősen nehéz úgy versenyezni, hogy: 1. a konkurencia "ingyen" van 2. a magániskolát választó szülök is kötelezettek az "ingyenes" állami oktatás finanszírozására 3. két millió oldalon át szabályozzák, hogy a magániskola mit csinálhat és mit nem ilyen keretfeltételek mellett elsősorban csak olyan magániskolákra van igény ami a leggazdagabb elitnek szól...
Netto 133K-ért senki sem megy el gyakornoknak mint pályakezdő pedagógus. Ha visszanézel, akkor jó ideje ez van. Nyugdjba azonnal elmegy mindenki egyértelműen, a szaktanárok pedig milyest alkalom nyílik, azonnal elmennek a piacra normális fizetésért. Maradnak a 30 éve tanítók a nyugdíjig. Ezért nem kapcsolta még le senki a villanyt. Ne reménykedj, hogy a piac majd középiskolákat nyit. Nem fog. Ez van. Nem fog változni, amíg az illetékesek álomvilágban élnek. :)
Nem adni hanem teljesíteni kellene elsősorban az államnak. Az állami rendszerből nehéz lenne kiszállni. Azt akartam kifejezni, hogy az lenne jó, ha a politikusok szállnának ki. Mind az egészségügy mind az oktatás, mind a szociális ágazatnak jót tenne, mert nem tudnának rajta takarékoskodni. Én nem dolgozom az állami szférában, de a családom több tagja igen és emiatt hátrányt szenvednek. Ha tetszik ha nem leértékelik Őket. A szakmájuk alapján nem tudnak máshová menni. Bértroll meg szerintem inkább te vagy, mert én nem. A propagandát is te tolod. Attól hogy kritikus vagyok nem kell pattogni és leugatni, mert meggyőzni képtelen vagy és nem is törekedsz rá, így mi nem is tudunk miről beszélni. Hagyjuk egymást!
2010-óta nettoban legalább 70%-többet keresnek a tanárok,állandóan a Pedagógus szakszervezet sztrájkol! Az iskolák egyéb személyzete, karbantartók, takarítók pedig csak a netto minimál béremelést kapták 2010-óta! Ami jóval kevesebb, talán 40-%. Ez okoz aztán feszültséget egy intézménynél.
nem hiszem, hogy bármit is akarna adni a fidesz. . tudod, a VALÓDI fontossági sorrendet az fejezi ki, hogy mire megy a pénz. - stadionokra - mészáros lőrinc gazdagodására. . a szavak ("életpálya modell" és hasonlók) semmibe nem kerülnek.
A FIDESZ ilyen életpálya modellt tud adni. Eszközrendszer kellene már arra, hogy az államot is rá lehessen kényszeríteni, hogy tisztességesen teljesítsen, vagy szálljon ki onnan ahol nem akar teljesíteni. Aki az állami rendszerben munkavállaló egyszerűen "leértékelik". A humán tőke egyébként a hosszú távú növekedés indikátora, amit mindig beáldozunk. Lehet Medgyessynek volt igaza.
Brutális béremelés kell a tanároknál, mert teljesen befagytak a bérek
Ugrás a cikkhez