Akár még igazad is lehetne, de. Még csak nem is a cikk tartalma a lényeg. Nem írt semmi olyat, amiről itt korábban már ne esett volna szó a fórumon. Tény, hogy az EU-s források cimkézett pénzek. Tény, hogy nagyon nagy része digitalizációra, informatikára fordítandó. Tény, hogy augusztus 31.-ig van idő megvalósítani projekteket belőle. Tény, hogy a Delta benne van azokban a keretszerződésekben, amik alapján ezt el lehet költeni, és nincs idő új eljárásokat kiírni. Ez körülbelül 2400 Mrd összértékű keretszerződés. Az spekuláció, hogy a keretszerződésekből valószínűleg azok a cégek kaphatnak megrendelést, akiket nem sorolnak az előző rendszerhez. Spekuláció, hogy a többiek inkább a NAV-tól és MNB-től számíthatnak látogatóra. Tény, hogy minket az előző rendszerben látogattak eleget ezek a szervezetek. Pletyka, hogy az itteni nagy tulajdonosnak több problémája és vitája akadt az elmúlt években. Ezen a skálán ment a találgatás eddig, hogy mi várhat a Deltára. A tegnapi cikk nem az új információi miatt volt érdekes, mert az nem volt benne. Azért volt érdekes, mert aláhúzta, hogy az itteni nagytulajdonos nem költözik éppen Dubajba vagy New Yorkba. Nem állít le folyamatban lévő építkezéseket. Nem üríti ki az összes cége bankszámláját. Nem mond fel az alkalmazottai 90%-ának. Hanem üdvözli az EU források várható felszabadulását és bizakodva tekint a jövőbe. A cikk utolsó mondata pedig: “A többiekről majd utólag írják meg, hogy miért nem sikerült.”
Delta Nyrt
Nem felbeszélő fórum,de sok régi tagunk visszavonult a lebeszélő trollok miatt.
Előre szólok aki trollkodik vagy siránkozik az válasszon másik topikot.