Én nem álmodozom, ez csak egy meglátás. Még csak azt se mondtam, hogy ez feltétlenül az EST lenne. (Persze ki sem zártam, ha már egyszer ebbe a topikba írtam. :)) Én azt is elképzelhetőnek tartom, hogy valami kisebb jön, de még azt is, hogy BCS-ék gondoltak egyet, aztán úgy voltak vele, hogy most mindenki ingatlanozik, aztán csinálnak az EST-ből is egy sokadik ilyet. Bármi lehet. A bármibe meg - jelenleg - belefér ez is, az is. Meglátjuk.
Nyugodtan engedjétek el ezt az álmot. Ha így akarták volna kapasbol van vagy 3 olcsóbb cég ahova mehetnenek. Miért nyomorgatjatok magatokat ennek az esélyenek a lebegtetesevel fel nem tudom fogni..
Hááát, nem tudom. Az eddigiekből úgy vettem ki, hogy elég az is, ha egy tőzsdei cég a tulaja az MKB 20-30%-ának, ill. első körben még kisebb hányadának. Könnyen el tudom képzelni, hogy "valaki" szerez egy alkalmas tőzsdei céget erre a célra...
Most már azt gondolom, hogy az a logikus, kedden füge, mert nem véletlenül tartják itt a 180 naposnál az árfolyamot. Akkor megtudjuk ki az új tulaj, mennyi részvénye van, és tehet egy ajánlatot a többire. Ha kis hal, akkor korrekt a 120 Ft-os ár, ha nagy lesz, akkor meg elfogadja, aki akarja, de így még dekkolhatunk az ajánlat határidejéig mint opusnál, vagy óriás és akkor úgyis elszáll és senki nem adja. Ha nincs hír, akkor meg szopás van, mert megint bizonytalanság lesz, egy köv. bejelentésig.
Hát ez tényleg hihetetlen. Vagy létezik és tényleg mindent vissza tudnak tartani, vagy pedig ami nagyon remélem, hogy nincs így még nincs aemmi ami kiszivároghatna. Bár utóbbit tényleg kétlen, hiszen a közlemény szerint itt komoly infókat fogunk kapni
Miért kellene az utolsó pillanatig várni a hírrel? Nem mindegy, hogy ma derül ki vagy két nap múlva, hogy ki az új tulaj? Ha jó hír, édes mindegy, hogy ma száll el az árfolyam vagy két nap múlva. Nincs itt titok, egyszerűen még nincs aláírt megállapodás szerintem.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A