Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”
link
Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg. A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett, hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.
"Ebben valóban igazad van, de kiegészítésként, utána kb. fél éven belül meg 30k körül volt."
Tőzsdésként illene különbséget tenned a kimaradt lehetőség és az elszenvedett (még ha adott pillanatban még nem is realizált) veszteség között. Az egyik egy fikció, a másik nagyonis valóságos.
"Amikor rendbetették a gázárakat, akkor 20e-ért adták."
Ebben valóban igazad van, de kiegészítésként, utána kb. fél éven belül meg 30k körül volt. Azt ráadásul senki nem kérte tőlük, hogy eldorbézolják a céget nyugdíjakra, mielőtt a gázárakat elintézték volna.
"meg ne írj folyton részegen."
Erre a mérhetetlen taplóságra öröklés útján tettél szert, vagy hosszú évek keserves munkájával csiszoltad tökélyre eme nemes jellemedet?
Bocs, az első mondat kicsit összekuszálódott, szóval a lényeg, hogy nem csak azért veszünk dolgokat, hogy holnap pár Ft-tal drágábban eladjuk. Ennyit akartam volna kiköhögni magamból az első mondatban.
"A tőzsdét hagyjuk is, mert szinte mindenki tökig be van már ragadva valamibe, az meg még mindig búvárbékát játszik."
Ha valaki tőzsdés kudarcainak okát külső tényezőkre fogja, az nem biztos hogy tőzsdével kellene próbálkozzon. Én az elmúlt 1 héten remekül kerestem shorttal, bár ma reggel túl hamar szálltam ki. Minden esetre nem a fidesz nyerte nekem.
Hozzáteszem, ez egy elég butuska megközelítése a kérdésnek, az ember, (és az állam is) nem csak azért vesz valamit, mert másnak pár Ft-ért el akarj aadni, ha ez lenne a cél soha senki nem venne autót, lakást, órát, és még sorolhatnám, hogy mit nem.
Néha azért vesz a pógár valamit, mert célja van vele, az autóval az, hogy az utazást egyszerűbbé, gyorsabbá, kényelmesebbé tegye, az állam meg MOL-t azért, mert célja van vele, mondjuk azért, mert nagyobb lehetőségeket kap a gázárak szabálozásának tekintetében.
Nem mondom, hogy ez feltétlenül jó, és így kell, csak arrra vonatkozott a megjegyzésem, hogy a MOL bevásárlást nem feltétlenül egy speki szemüvegén keresztül kell figyelni.
"Ezek hol MSZP-sek?"
Táncsics is ex MSZP-s mint Zuschlag, együtt ügyeskedtek a Fiatal Baloldalban
2006-ban a szocialisták kőszegi polgármesterjelöltje volt.
Mikor a szocik eladták a 25%, már régen "rendbe" tették a gázárakat.
Az, hogy az állam tulajdonos volt-e, vagy sem, ilyen szempontból lényegtelen, nem az állami tulajdonlás okozta a veszteséget, hanem az állami szabályozás.
Ami amúgy utána sem változott lényegesen, csak nem az egyik üzletágat terhelték a gázárral, hanem a másikat a megemelt bányajáradékkal, amiből ugyanúgy jótékonykodtak.
És arra emlékszel, tokos, hogy miért volt 7000 az ára? Mert orbán durván meglopta a céget a gáz árán keresztül és ezzel meglopta az összes tulajdonost, többek között a magyar államot. (Meg úgy mellékesen egy csomó nyugdíjast, aki a kárpótlási jegyét cserélte MOL részvényre.)
Ezek után az volt a csoda, hogy 7000-ig felment, amíg tulajdonos volt az állam...
Szerintem a pénz jelenleg max. Közgépéknél állhat így halmokban a páncélban. Egy biztos, a magyar kisbüfiknél nem, mert ezek alatt a BUX gyakorlatilag folyamatos vesszőfutás lett. Baromságokról megy a pletyizés, miközben a forint már olyan gyenge, hogy a pénztárcámig sem tud elmászni. A tőzsdét hagyjuk is, mert szinte mindenki tökig be van már ragadva valamibe, az meg még mindig búvárbékát játszik. A szocik alatt legalább lehetett a brancson kívülieknek is keresni. Ez így nem mehet tovább!
Bravo , ez a kép szemléletes ,
a jobboldal így mossa össze a Rákosi rendszert a Kádár rendszerrel ,
hasonlóan mossa össze a terrorházban "kancsihugica" Schmidt a fasizmust a kommunizmussal ,
végülis megérdemeljük az új generáció tudatlanságát és definiciómentes ismereteit, hisz a 90' évek közepének neoliberális oktatása , üres történelem tanítása okozta a jelen sötétségét a fiatal fejekben , így ezek a volt szdsz-esek csak magukra vessenek , ne másban keressék a hibát !
Le meri írni, le is írja, csak nem közli/adja le a lakájmédia. A mai autóutam alatt persze Zuschlag saját hangján előadott könyvreklámját volt szerencsém az egyetlen talpon maradt, "klassz" zenei adón kb. 15-ször végighallgatni, felváltva a rezsicsökkentéses "társadalmi célú hirdetéssel."
Ezek hol MSZP-sek? Rivális (ál)baloldali pártokat gründoló csalók. Sajnos, van rajtuk kívül még pár tucat, a választási pénzekre szakosodott (ál)párt. Bár még csak nem is csalók, hiszen csak kihasználják, hogy a Fidesz által bevezetett választási szabályok teret adtak a választási pénzekre rárepülő fantompártoknak. Mennyibe is kerülnek, nekünk választóknak ezek a fantompártok?
Steelman, nem 200 milliárd az a bukta inkább? A 20 milliárd kicsit kevésnek tűnik. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy megint a miénk és most a magyar állam fizetheti MOL tulajdonosként a horvátok gázszámláját az ottani, magyar példából tanult rezsicsökkentés nyomán...
Viktor 20 milliárd forint bukót hozott össze eddig a jó MOL részvény vásárlásokkal. És közben a csapból is az folyik, hogy mi van a Zuschlag 50 milliójával és a Simon 240 milliójával. Ennyire nem tud senki számolni?
Az ellenzék miért olyan töketlen, hogy ezt nem meri leírni? Amúgy meg tragédia ez az egész ország. Az az alternatíva hogy azokra szavazzon az ember akik százmilliókat loptak, vagy akik milliárdokat?
De még Vona Gábor is bekavarhat, aki ki akarna lépni az EU-ból. És ez a top 3 párt Magyarországon. Beszarás!
Ilyen megsértett börtönviselt ember "életszerű", önmagát is megvádoló vádaskodását zacskós "tényként" emlegetése biztos jó lenne oda is... :)
Ha ilyen tényeket sorolsz és olyan kijelentéseid vannak, hogy a fidesz jobban csinálta és ennyi, akkor ne csodálkozz rajta, hogy vitába keveredsz és 10 percnél tovább nem bírod védeni ezeket a "tényeket".
Na jó. Azt hiszem kihagyom az ilyen topikokat mert ezzel az erővel egy foci csapat fan klubjába is írhatnék. Vagy a börtönválogatotthoz és azon vitáznánk,hogy a nehéz gyermekkorú apagyilkosok jobbak-e vagy a másik team, akik valszeg elásták a konyhakertben az anyósukat de még nem buktak le tutira. Na, ezért nem foglalkozom én a politikával 10 percnél többet! Nagy ívben, fentről...szemlélem inkább. És most elmegyek és úszok egyet...mert az jól esik és legalább van értelme.
"A tények (zacskós milliók) jelenleg a szocikhoz köthetők."
A "nem zacskós" milliárdok meg a fideszhez...
"Jelenleg a fityesz jobban adta el magát és kész."
A zacskós gondolatod is jól bizonyítja, hogy így van... a milliárdokat is jobban adják el, mint "milliókat".
Tényleg ennyi az egész. ;D
"Mit vertem szét?"
Nem azt írta, hogy konkrétan, te, hanem azt, hogy megtették... ha a mszp "lopott", akkor bevárost vertek szét, ha a fidesz "lopott", akkor meg csak jól "adják elő magukat".
"A tények (zacskós milliók) jelenleg a szocikhoz köthetők."
Jobb példát is találhattál volna mert cusi állítása a legkevésbé hiteles és a legkevésbé kezelhető tényként.
De ha mégis tényként kezeled, ugye ugyan így teszel Mészáros lőre 7milliÁRDjával is ?
Zuschlag: „A visszalépésemért az MSZP ötvenmilliót adott egy nejlonszatyorban”
Az egykori MSZP-s képviselő Zuschlag János letöltötte büntetését, kiszabadult. Politikai karrierjének ugyan örökre vége, de a börtönévek láthatóan nem törték meg. A napokban jelenik meg a könyv, amelyben elmeséli az életét, nem kihagyva azokat az eseményeket sem, amelyek végül börtönbe juttatták.
– Nem fél?
– Mitől kellene?
– Attól, hogy a napokban megjelenő könyv miatt nagyon borús lehet az MSZP-beli megítélése.
– Nem érdekel. Az MSZP-vel évek óta nem vagyok kapcsolatban. Az pedig, hogy ők mondjanak erkölcsi ítéletet fölöttem, egyenesen nevetséges. Ezt ők is tudják, és én is tudom.
– A könyve így a kampány része lesz.
– Akkor a kampány része lesz, nincs ezzel semmi gond.
– Mégis, miért éppen most szólal meg?
– Az életemről szóló könyv megírását és megjelentetését régóta tervezem, és már hosszú ideje dolgoztunk rajta. Most lett kész. Hogy miért szólalok meg más témában is, annak viszont valóban megvan a konkrét oka, mégpedig a Simon-ügy. Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.
– Ártani akar a volt pártjának?
– Segíteni akarok nekik. Hogy ne járjon senki úgy, ahogy én jártam, vagy ahogy Simon Gábor járni fog.
– Haragszik rájuk?
– Hat éven át voltam börtönben, ezt az ember nyilván nem köszöni meg senkinek. Az elmúlt húsz évben ilyen súlyú ügyért, ilyen súlyos ítéletet még nem szabtak ki. Gyilkosok kapnak ennyit, vagy ők sem. Nálam a bíróság megállapította, kimondta, hogy a pénzből senki nem tett el egy forintot sem. Ehhez képest jól tönkretették az életemet. Végig az volt az érzésem, hogy a bíró rajtam torolja meg azt, hogy a valódi bűnösök kibújtak a hurokból. El is mondta, hogy nekem azért kell ilyen sokat kapnom, mert így működött a politikai döntéshozatali rendszer. Én vittem el mindent egy olyan bevett szisztémáért, amit nem én találtam ki, és nem én üzemeltettem, pusztán a része voltam.
– Ön nyilvánvalóan kitűnően ismeri az MSZP-t. Ön szerint, hangsúlyozom, a magánvéleménye szerint, milyen pénz van Simon Gábornál?
– Kizártnak tartom, hogy Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet.
– Simon vajon ugyanazt érzi most, mint amit ön érzett?
– Igen. Ebben biztos vagyok. És az MSZP most nyilván nagyon dühös rá, mert ha igaz, hogy ő már tavaly ősz óta tudott arról, hogy nyomoznak utána, és mégsem lépett semmit, akkor az az ő részéről inkorrektség, de a túlélés reményét senkitől sem lehet elvenni.
– Akkor vajon miért nem lépett?
– Talán hitt a csodában. Nem tudom.
– Ismeri Simont közelebbről?
– Húsz éve ismerem, annak idején, amikor ifjúsági vezető voltam, ő volt a BIT elnöke.
– Meglepte a Simon-ügy?
– Igen. Az, hogy valaki negyedmilliárd forintot tart a saját nevén egy osztrák bankszámlán, ezen nagyon meglepődtem.
– Az összeg miatt?
– Nem, a hülyesége miatt.
– Ha mostanában összefutna Simon Gáborral, milyen tanácsot adna neki?
– Hogy próbálja meg túlélni. De nem akarnám illúziókba ringatni, mert nem lesz könnyű.
– Őt is cserbenhagyták?
– Ő menthetetlen, az ügye nagyon egyszerű, átlátható, és hát kampányban mit tegyen egy párt?
– Az MSZP-nek nincs felelőssége?
– Dehogynem. Leginkább abban, hogy elnökhelyettes lehetett egy olyan ember, aki a saját számláján tart negyedmilliárd forintot.
– És ha ügyesebb, okosabb?
– Akkor soha nem bukik meg.
– Önről is ezt mondogatták vajon? Volt olyan kitüntetett pillanat, amikor megérezte, hogy pária lett az MSZP-ben?
– Amikor a pártban már elterjedt az ügyem híre, akkor igen. De még akkor is elmentem pártrendezvényekre, nem zavartattam magam. Letartóztatásom előtt három héttel jött Gyurcsány a megyei szervezethez, oda is elmentem. Nagyon nem tetszett nekik, de nem mert szólni senki, mégiscsak ügyvezető elnök voltam.
– Az a bizonyos sportminisztérium, ahol a pályázati ügyeket intézte, mai szemmel nézve az Összefogás minisztériuma volt. Gyurcsány Ferenc volt a miniszter, Mesterházy Attila volt az államtitkár, Szigetvári Viktor a kabinetfőnök. Nem bosszantó érzés önnek, hogy ők hárman ma ott tündökölnek a közös baloldali listán, és akár győzhetnek is, de mindenképpen bejutnak majd a parlamentbe?
– Ez nem bosszant. Az bosszant, amikor például Gyurcsány Ferenc véleményt nyilvánít rólam, miközben erre semmilyen erkölcsi alapja nincs.
– Tudott mindenről?
– Persze, hogy tudott. Ha egy ilyen szisztéma működik egy minisztériumban, arról egy Gyurcsány-típusú miniszter tud. Mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá. Neki ez a tárca volt akkoriban a homokozója, itt építette fel magát, innen lett miniszterelnök. A sportpályázatok esetében például, ahol ott ültem mellette, amikor az egyeztetések folytak közte és az országgyűlési képviselők között. A könyvben részletesen elolvashatják, hogy mi is történt pontosan.
– Volt olyan, hogy ott ült mellette, s magyarázta neki, hogy nézd Feri, ennek a pályázatnak kell nyernie, ezért meg ezért?
– Persze. És azt mondta, hogy rendben van. Mindig azt mondta.
– Akkor miért ön ment a börtönbe?
– Azért én mentem a börtönbe, mert… Nem tudom. Nyilván azért, valahol nálam lehetett még azt a közvetlen kapcsolatot bizonyítani, ami a büntetőeljáráshoz és annak befejezéséhez elégséges volt. Ennyi. De az ítélet ötszáz oldalas indoklásának a nagyobbik része nem rólunk, hetünkről szólt.
– Mesterházy is tudott mindenről?
– Ő nem sokszor volt bent a minisztériumban, mert Gyurcsány nagyon utálta. Gyurcsány csak a saját csapatát kedvelte, Keszthelyi Andrást, Szigetvárit, Szilvásyt. Mesterházyt ott szívatta, ahol érte, például korlátozta a mobiltelefon-használatát. Egy államtitkárnak! Feri ugyanis egy igazi bunkó, ha valaki kicsit jobban megismeri. Már valósággal sajnáltuk Mesterházyt. Attilának akkor lett nagyobb szerepe, amikor Medgyessy már lemondott, Gyurcsány pedig még nem lett miniszterelnök. Addig csak elevickélt valahogy. Szerepét és súlyát jól mutatja, hogy önmaga nem tudott mindent elintézni, hanem hozzám kellett fordulnia, ha pozitív döntést szeretett volna. Ha Veszprémben sikereket akart elérni, akkor hozzám fordult, hogy segítsek az elbírálásban.
– Szigetvári Viktor is tudott mindenről?
– Kabinetfőnökként ő mindig, mindenről tudott, hiszen az ő feladata volt a napi operatív ügyintézés a minisztériumban. Hétfőnként volt a heti egyeztetés, ott volt Feri, Attila, ott volt Szigetvári, Keszthelyi, esetleg valamelyik helyettes államtitkár, az ifjúsági szervezettől ott volt Újhelyi István, Arató Gergő, meg én, a sportosoktól Bakonyi Tibor, és megbeszéltük a heti várható ügyeket, és persze a pályázatokat is.
– Ön bármikor besétálhatott Gyurcsányhoz?
– Persze, bármikor. Nekem különleges viszonyom volt vele, mert 2003 tavaszán jöttek elő a kétes ügyei, és én voltam az egyik, aki kiállt a párt részéről és megvédte, s így elég sokat kellett vele és Keszthelyivel találkoznom. A kormányszóvivő Gál J. Zoltán átszólt a miniszterelnöki hivatalból vagy az Altusból átküldtek egy faxot, hogy mit és hogyan kell éppen megmagyarázni, én meg kiálltam a kamerák elé, és elmondtam.
– Így utólag ez sem dühíti?
– De, ez dühít.
– Mégis, ez az időszak volt az ön, hogy is fogalmazzak, fénykora. Gondolom, a párt ifjúsági szervezete tele volt pénzzel.
– Éppen, hogy voltak pénzügyi gondjaink, ezért kellett ezt a szisztémát működtetni.
– De azért voltak luxuskiadásaik, nem?
– Nem voltak luxuskiadásaink, de volt, hogy különvonatot kellett bérelnünk Görögországba, az Európai Szocialista Ifjúsági Szervezetek találkozójára. Ezerötszázan mentünk.
– Mennyibe került?
– Nem tudom, pár tízmillióba. De azt sem tudom, ki állta a számlát, az is lehet, hogy a MÁV benyelte.
– És ön úgy érezte ez idő tájt, hogy semmi baj nem lehet.
– Igen. Meg voltam győződve arról, hogy minden rendben van.
– Aztán 2004-ben botrányos körülmények között lemondott, és visszavonult Kiskunhalasra. Ahol erős bázisa lehetett, hiszen a 2006-os választások előtt megint megválasztották képviselőjelöltnek.
– Amitől rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni. Csak én nem.
– És mit léptek?
– Megkerestek, hogy lépjek vissza, állapodjunk meg, mondjam meg, mit kérek.
– Kik keresték meg?
–Többen, többször. A végén megállapodtam a Lendvai, Szekeres, Szilvásy trióval.
– Mi lett a vége?
– Visszaléptem és kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban.
– Honnan jött ez a pénz? Ki adta át és hol?
– A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő, már nem emlékszem pontosan, hogy melyik.
– Ön pedig fogta a pénzt, és hazament?
– Igen.
– Ekkortájt sem aggasztotta a büntetőügye?
– Egyáltalán nem, hiszen már 2004-ben megindult a nyomozás, és nem történt semmi érdekes. Ráadásul mindenről tudtam, Lusztig Péter rendszeresen tájékoztatott, hogy éppen hol tart a rendőrség. 2007 januárjában fordult komolyra a dolog, mert az ügyészség vagy megunta a rendőrség tipródását, vagy új információkat kaptak. Ekkor felhívott Szilvásy Gyuri, hogy van-e valami közöm ehhez az ügyhöz. Azt mondtam, hogy nincs, és akkor úgy is gondoltam. Majd rá egy hétre megjelentek a rendőrök, nagyon sok rendőr, tartottak egy csomó házkutatást, engem pedig felhívott valaki, hogy vigyázzak, mert lehallgatnak. Ekkor már nagyon ideges voltam, bementem Szilvásyhoz, de úgy, hogy gyakorlatilag rátörtem az ajtót. Kiabáltam vele, hogy miért nem szólt. Képes volt azt mondani, hogy elfelejtette.
– Csak ön volt ideges?
– Mindenki ideges volt. Lados István munkatársamat, aki az MSZP-frakció alkalmazottja volt, el is kellett menekíteni külföldre.
– Ön nem akart menni?
– Fel sem merült. Értelmetlen lett volna. Ráadásul még ekkor sem féltem igazán. Aztán februárban az ügyészség átvette a nyomozást, akkor indult meg a henger, akkor kezdődött a tanúk tömeges beidézése.
– Nem akarom heccelni önt, de emlékszik még arra a mondatára, hogy nincs Zuschlag-ügy?
– Gondolhatja, hogy emlékszem…
– Kijött Lendvai Ildikó irodájából, ott várta a média, s akkor nyilatkozta. Ez a mondat azóta közmondássá vált.
– Na igen, hiszen három héttel később letartóztattak. De hát mit mondtam volna mást?
– Ezt mondta kint. De mit mondott bent, Lendvai Ildikónak?
– Kínos volt, mert véletlenül ott volt Szilvásy is. Amúgy Lendvai hívott be, hogy tájékoztassam. Én el is mondtam, hogy ebből katasztrófa lesz, hiszen ekkor már a pártvezetés tagjait is kezdte az ügyészség behívogatni. Ildikó aggódott, hogy az ügy esetleg feljebb is mehet, és azt hajtogatta, hogy valamit kellene csinálni, meg hogy találjunk ki valamit. Szóval tipikus MSZP-s válságkezelés volt.
– Gyurcsány nem jelentkezett?
– Dehogynem, már jóval korábban. Nem is tehetett mást. Gondoljon bele, van egy miniszterelnök, akinek a korábbi minisztériumában a teljes apparátust már kihallgatták, meg olyan házkutatások voltak, ahol szó szerint több tonnányi iratot foglalt le az ügyészség. Úgyhogy Gyurcsány megkeresett, hát persze. Beszéltünk telefonon is, személyesen is. Azt mondta, hogy kezeli a problémát. Aztán egyszer Keszthelyi Andrással megüzente, hogy hívjam fel Bánáti Jánost, megbeszélte vele, hogy ő fogja az ügyet kezelni.
– Amúgy a saját védőügyvédje jól védte önt?
– Az volt az érzésem, hogy a védelem célja elsősorban az ügy politikai kezelése, nem pedig az én büntetőjogi felelősségem enyhítése. A fellebbezésemet már én magam írtam, talán elég, ha ennyit mondok.
– Most hogy látja, akartak egyáltalán önnek segíteni?
– Szerintem eleinte akartak, aztán meg arra jutottak, hogy az én beáldozásommal legalább le lehet zárni az ügyet. Nekem nem volt mentelmi jogom. Feljebb már mindenkinek volt. Jogilag ezt így lehetett összerakni és lezárni.
– Ötvenmillió forintot valakik befizettek ön helyett, hogy csökkentsék a kárt. Azért ez segítség. Ön tudott erről?
– Higgye el, nem engem védtek, nem engem segítettek, hanem saját magukat meg az egész rendszert. Amúgy nem tudtam róla. Jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot. Ha megkérdeznek, én nem kértem volna. Később vagyonosodási vizsgálat indult ellenem, adóhiányt állapítottak meg, ez az ügy még ma is tart. Ráadásul ezzel külön felbőszítették az ügyészeket. Mert hát honnan származik ez a pénz?
– Vajon honnan?
– Nyilván ugyanabból a széfből, honnan máshonnan?
– A legendás széf. Ön látta nyitva?
– Persze, tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint. Ott állt a régi székház második emeletén, rajta egy MSZMP címerrel.
– Ki fért hozzá ehhez a széfhez?
– Akinek a pártpénztárnok megengedte.
– Mire kellettek ezek a pénzek?
– Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.
– Mi az ön egyenlege az MSZP-vel? Kapott egyszer ötvenmilliót nejlonszatyorban. Egy másik ötvenmilliót visszafizettek ön helyett. Ez száz. És mit adott ön nekik?
– Sokat. Éveken át intéztem nekik mindent, ami csak felmerült, és amit csak kértek. Nem állítom, hogy önzetlenül, hiszen így építettem a karrieremet. Ha olyan megyéből jössz, ahol nincs esélyed egyéniben nyerni, akkor nagyon oda kell feküdnöd, hogy listán bekerülj a parlamentbe. Én pedig odafeküdtem. Mindent, érti, mindent el tudtam intézni a magam hatósugarán belül. És meg is tettem, és az ügyemben szereplő pénzekből egyetlen forint sem nálam landolt. De nem találtam a féket, ez tény. Pedig sokszor rá kellett volna lépnem, ma már tudom. Olyan pályázatokat toltunk át, sokat, amelyeket az ablakon kellett volna kidobni, olyan vacakok voltak. De nem szólt senki. Nem volt fék. Amúgy meg volt, hogy vittem abba a széfbe pénzt én is, valami negyvenmillió forintot, bevezették a kockás füzetbe azt is. Összességében biztos, hogy pozitív az egyenlegem.
– Ha tehetné, mit csinálna másként?
– Nem mondanám azt a mondatot a Terror Háza előtt. Ha az nincs, megmarad a mentelmi jogom és nem lett volna semmi bajom, mert én is a védett körben maradok. Igen, persze, követtem el hibákat, de ha nem így tettem volna, ha nem lépek rá arra az útra, amelyikre végül ráléptem, akkor sehová nem jutok az MSZP-ben, akkor elsüllyedek a semmiben. Ámbár, így is ott vagyok…
– A börtönévek alatt keresték?
– Nem.
– És miután kijött?
– Volt pár beszélgetés, semmi több.
– Mit csinál, mivel foglalja el magát, amióta szabad?
– Van egy cég, a Zuschlag Consulting Kft., amely üzletviteli tanácsadással, adótervezéssel, coachinggal foglalkozik. Abban segítek.