Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
Nem neked szóltak ezek amiket írtam Met. Itt addig örüljenek amíg te bent vagy és tartod a lelket ebben a papírba. Gondolom a tőkeemelés után 5 %alá kerülsz na akkor majd lesznek gondok mert nem lesz hiteles 5%feletti tulaj. Tanulhatna tőled egykét ember szerénységet és alázatot amit a tőzsde felé mutatsz.
Nem köpködtem a papírt. Mondtam hogy lesz még 200.Azt is leírtam miért. De jó sokan betámadtatok talán azért mert van igazság abban amit írtam. Ez fórum azért van hogy mindenki elmondja amit gondol. Én így látom lehet rosszul.
Azert az egy apro szarzsakosdi,h eladod a papirt,es onnantol megy az azonnali kopkodes. Eladtad,pont. Nyertel rajta,pont. Orulj neki,pont. A tobbieknek meg legyen a sajat rizikojuk,akik benne maradtak. Nem kell senkit sem megvedeni a sajat jovojetol.
Mondjuk mikor majd egymásra dobáljátok szűk lesz az ajtó mert a tervekről továbbra sincs egy szó se. De mondom 200 tuti lesz. Fogok is vele keresni még. De azt nem fogom megvárni mikor kijönnek az új részvények. Addigra nem lesz egy db se. Sokan befognak ragadni dehát ilyen a tőzsde. Csak szerényebben kellene előadni magukat akik előre tudnak mindent.
Tudom. Azért írtam. Azért voltak az előjegyzők hogy elhúzzák a mézesmadzagot. Lejegyezhették volna zártkörűen is. Azt hitték kisbüfikkel letudják jegyeztetni így. Ingyen pénz nekik. Annyira nem jött be.
Lehet igazad van. Storyt kell lebegtetni bármeddig lehet húzni. Pl Est... Mondjuk 195 millió sokra nem lesz elég. Ráadásul ha nincsenek az előjegyzők még ennyi pénz se jött volna be pedig 79-ft diszkont ár. Na én offoltam magam pakolunk megyünk Horvátba egy hétre. Jó hosszú hétvégét mindenkinek.
szvsz sokkal több lesz mint200. 1. Deák Sándor 500.000 db 2. Egyed Gábor 500.000 db 3. Juhász András: 1.000.000 db. 4. Kis-Benedek Róbert Ferenc 509.400 db Ők 4-en végül 132.820 db-ot kaptak fejenként. kb. 10.4 millió ft/fő
Itt akiknek a kezében van a cég 60-70 százaléka azok elfértek egy kocsiban a közgyűlésre menet. Itt mindenki tudja mikor fog emelkedni mikor vesz a nagy vevő mi lesz kgyn stb... Ahogy én látom 2017-es rallykon meggazdagodott fórumosok vettek egy céget és szépen lassan felvásárolják lassan a részvények nagy részét és addig húzhatják fel az árfolyamot amíg csak akarják. Addig amíg ki nem durran a lufi. Lesz 200 az árfolyam kétségem nincs. Ma is kerestem vele jócskán. Köszi a tulajoknak.
szerintem te tudod ki az, mivel amikor szóltál semmi nem látszódott. az a pár 10k-s vételek nagyobb vevőt önmagukban nem jelentenek, így viszont értelmet nyert. Netán a pizzás veszi, mert jegyezni nem tudott eleget? Szvsz páran már tudják ki az aki most száll be.
FuturAqua VÍZOSZTALÉK 2028-ig (valójában 5788-ig)
Örömmel látjuk, hogy újabb hosszú évekre ihatjuk a FuturAqua forrásainak vizét, amely felüdíti a részvényeseket link .
A FuturAqua részvényekhez kapcsolódó új osztalékszelvények kinyomtatása során azonban kérjük a vállalkozást, hogy a rabbinikus hagyományoknak megfelelően és ne a hagyományos Gergely-naptár szerint (a goj hagyományokhoz kapcsolódó naptár alapján) járjon el.
Mint ismeretes, a zsidó időszámítás kezdete a világ teremtésének (pontosabban az ember teremtésének) időpontja: Kr. e. 3761. október 7. (tisri hónap 1.), vasárnap, 11 óra 10 perc 20 másodperc.
Hitközségi tagjaink, akik hagyományosan szelvényvágásból élnek és isznak, pánikba estek ugyanis, hogy csak 2028-ig jár(t) a vízosztalék, és így ők valami juttatásból kimaradnak.
Tisztelettel köszönjük.
A Teremtőnek 5773. esztendejében, Shevat hónap 17. napján
A Bacherachi Rabbi