Sziasztok,
légyszi adjatok tanácsot, hogy rendőrségi feljelentésbe mit érdemes terhelő indokként felhozni akkor, ha a kötvényeket nem fizették ki.
Mert max csak annyit tudnék mondani, hogy határidőre nem fizettek, és a cég valós állapotáról nem adtak ki megfelelő időben tájékoztatást, amiért meg is büntették őket többször is.
Azt hogy loptak-csaltak nem tudom bizonyítani, a felelőtlen cégvezetési magatartást meg nem büntetik (pláne hogy a reorganizáció sztori alatt látszólag megtettek volna mindent a cég megmentéséért).
Tehát nem károgást, hanem konkrét ötleteket várok, amit rendőrségi jegyzőkönyvbe is mondhatok a BTel story kapcsán.
köszi
"Ha eddig el tudták húzni, ezután is el fogják tudni húzni - sajnos."
Hát ez jó nagy butaság. Ezzel a logikával soha semmiben nem történik változás.
Az, hogy egy ideig el tudják, tudták húzni, az részint a dolgok természetéből fakad, részint meg a hazai bürokrácia lassúságából. Egyébként nem is lenne helyes, ha egy cég rögtön és gyorsan az első fizetési nehézségei során felszámolásra kerülne.
Ha viszont gondolkozol is és követed a cég kommunikációját, akkor elég egyértelműnek tűnik a legutóbbi közleményük alapján, hogy mintha ők is feladták volna. Mi meg itt erről beszéltünk, semmi másról.
"Ez nem filozófia kérdése, egyszerűen nem iszok előre a medve bőrére, mert látszólag az történik, amit már hónapok óta várok. Nálam a pezsgőbontást a cegkozlony.hu-n megjelenő információk fogják kiváltani, addig minden más csak wishful thinking."
1. Én meg erre kérdeztem rá, hogy miért mi is vársz? Ha a felszámolást, akkor min is vitáztál itt velem meg stock-al, amikor mi is ezt írtuk?
2. Önmagában is értelmetlen a szöveged, hogy te már hónapok óta előre tudni véltél valamit, miközben pont arról beszélsz, hogy téged csak a bekövetkezett dolgok érdekelnek... Most akkor csak a már megtörtént tények érdekelnek, vagy vannak várakozásaid (amik alapján trédelsz a tőzsdén).
Az isten szerelmére, felejtsd már el a csődeljárás hajtogatását, senki sem beszélt róla, ez te találtad ki. Cégközlöny, felszámolás, közzététel, rémlik? Ha nem megy, akkor vedd elő a csődtörvényt, olvasgasd, és amikor eljutottál a 28. § (1) bekezdésig, akkor kiálts fel "heuréka!".
Papagájkodhatsz itt csődeljárásról - amit rajtad kívül senki más nem emlegetett -, meg játszhatod itt az egyévvelezelőtténmegmondtam prófétát, de egyelőre még nincs jogerős végzés a felszámolás elrendeléséről. PONT. Egy éve előre iszik a topik közönsége a Btel megdöglésére, de még nem jött össze, én pedig már beleuntam abba, hogy minden héten valaki kinyilatkozza megfellebbezhetetlen magabiztossággal, miszerint vége a cégnek. Ha eddig el tudták húzni, ezután is el fogják tudni húzni - sajnos. :-( Számomra éppen ezért a cegkozlony.hu a mérvadó, nem pedig az itteni kinyilatkozások a tuti végről.
„and then there were three” Ha szabad idézni Agatha Christie klasszikusából a tegnapi igazgatótanácsi ülés után. Itt közgyűlés nem lesz, mert az Eurosys f.a. Hacsak az eurosys felszámoló be nem engedi őket a közművetlenített épületbe?:) Vagy addigra Btel f.a?
Mekkora vagyona van a cégnek? Gyakorlatilag 0. Az xprime Takácsék agymenése már több soron bebizonyosodott hogy senkinek nem kell. Értéke megközelítőleg 0. Ingatlan nincs a járművek nagy részét már láttuk banki visszavett autós oldalon. Az informatikai és műszaki eszközökért lehet kis pénzt kapni talán pár 10 millió Ft. Ha van még valami belőle. Persze most kiderül, hogy mennyire volt valós a mérleg vagy esetleg közrejátszottak a haveri cégek, hogy minden eszköz és minden beruházás jó drágán többszörösre árazva több utat bejárva kerüljön be a btelbe?
Tényleg jól átvertek mindenkit
(#402) Re: bux kosár
Értékelés: -2
előzmény (#401: varrog) | válasz erre | 2014. Április 30. - 16:20
Véleményem szerint az "nagy eladó" nem más, mint maga a BTEL. 22-én 250k részvényt dobtak a piacra. Időbe telik, míg eladják. Bizonyára a BC-est bízták meg az ügylettel, most az szórakozik a jó néppel.
A felhígulás miatt én 850 körül vártam az árfolyamot, de ha jobban belegondolok, akkor a mostani árf is "sok érte". Ha a kockázatmentesebb befektetést választó kötvényeseknek fizetnek 10% hozamot, akkor a parkettán kockáztatók igen is megérdemelnek nagyobb diszkontot...
eurocent
Takácsékra gondoltam...
A károsultaknak jár, egyetértek Veled.
Bár mi beszállítók semmi pénzt nem fogunk látni. De legalább vége ennek az ámokfutásnak.
Ugy tudom a Questornál egész ügyvédcsoportok jelentkeztek,a bc-nél is....sikerdijra vállalták...én a kötvényesek helyében perelnék,ugyanaz a helyzet mint a Q-nál,ugyanazt az elbirálást érdemlik.
BTEL (Business Telecom)
link