A NUTEX Nyrt (korábbi nevén HUMET Nyrt) értesít mindenkit, akit illet, hogy a Társaság 2010. október 10-én megtartott rendkívüli közgyűlésén meghozott határozatoknak megfelelő változásokat a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság bejegyezte a cégjegyzékbe.
Sziasztok! Ezt láttátok?
A NUTEX Nyrt. többségi tulajdonában lévő két budapesti gyógyszertár az előzetes várakozások szerint ugyancsak nyereséggel zárja a 2010-es évet. A két üzlet együttes árbevétele tavaly meghaladta a 400 millió forintot.A NUTEX Nyrt. azt várja a 2011-es évtől, hogy az érdekeltségébe tartozó vállalatok jelentősen növelik majd az árbevételeiket, és ezzel együtt a cégcsoportot irányító NUTEX Nyrt. bevételeit is.
Bocs, ha máshol is már láttátok.
Csereklei Gábor vezérigazgató szerdán, a társaság budapesti sajtótájékoztatón ismertette: a Nutex és a leánycégek tavalyi üzemi eredménye egyaránt pozitív volt, a leányok várhatóan osztalékot is fizetnek. A tavaly jelentős profilváltást végrehajtó társaság számára az idei a növekedés éve lesz a vezérigazgató szerint, amiben nagy szerepet szánnak az Organic Mission Zrt. oroszországi térhódításának.
A vezérigazgató a Nutex árfolyamának hektikus mozgását a részvényösszevonással kapcsolatos technikai átállással magyarázta. Az árfolyamesésnek nem fundamentális okai vannak - hangsúlyozta -, a részvények fair értékét a 2010-es auditált, konszolidált adatok alapján lehet majd meghatározni. Hozzátette: arra számítanak, hogy részvényeik tőzsdei ára hosszú távon nem marad el a társaság teljesítményétől. (MTI)
A NUTEX Nyrt értesít mindenkit, akit illet, hogy a Társaságnál 2011. március 7-én
megvalósított részvénycsere lezajlott. A 100:1 arányú részvénycsere során
keletkező új részvények jóváírásra kerültek a részvényesek értékpapírszámláin.
A régi részvényekből maradó töredékrészvények ellenértékét a Társaság a
számlavezetők részére átutalta.
A részvénycsere során 100 darab régi NUTEX részvény került átalakításra 1
darab új NUTEX részvénnyé. Ennek megfelelően az 1 darab új NUTEX
részvényhez kapcsolódó vagyoni és részvényesi jogok megegyeznek a 100
darab régi részvényhez együttesen kapcsolódó vagyoni és részvényesi jogokkal.
Az engem nem érdekel, hogy elbukja a bömösét. Az viszont igen, hogy szándékosan téveszt meg kezdőket.
Ezt én nem fogom hagyni és ha 1000 kell ugyanazt leírnom ide, akkor 1000-szer fogom.
Ma is kiderült, hogy még nem kezdők is csúnyán tájékozatlanok a Humet ügyeivel kapcsolatban. Mondjuk azt inkább nem is minősítem, hogy mit gondolok arról, aki tart egy ilyen durván speki papírt és olyan infó birtokában sincs, ami 1 éve nyilvános infó és alapvetően meghatározza az árfolyamot. Bántó szándék nélkül mondom, hogy az ilyen ne tőzsdézzen, mert így nincs értelme.
Arról valamiért elfelejtkezett nyilatkozni, hogy 24 Ft-on kinyomtak meguknak 700000 db új papírt (70 millió régi db-nak felel meg). 24 Ft-on (!!!) szinte megduplázták az eddigi részvényszámot. Milyen meglepő, hogy ezek után a tőzsdén nem akarja senki megadni ennek a 30-40-szeresét...
Ezért nem esik, nem holmiféle "technikai átállás" miatt.
A vezérigazgató a Nutex árfolyamának hektikus mozgását a részvényösszevonással kapcsolatos technikai átállással magyarázta. Az árfolyamesésnek nem fundamentális okai vannak - hangsúlyozta -, a részvények fair értékét a 2010-es auditált, konszolidált adatok alapján lehet majd meghatározni. Hozzátette: arra számítanak, hogy részvényeik tőzsdei ára hosszú távon nem marad el a társaság teljesítményétől.
A Nutex kanadai leányvállalata, az Enerex Botanicals Ltd. 2010-ben közel 4 millió CAD árbevételt ért el. A cég megkapta első rendeléseit a Szaud-Arábiai Királyságból. A termékek kiszállítása a következő hetekben várható, a felek a 100 ezer CAD-ot meghaladó értékű üzletet egy hosszú távú együttműködés kezdetének tekintik. Az Enerex ezzel már 11 országba szállít, és az idén további öt országban nyitja meg kereskedelmi képviseletét.
Nutex topik.
Ajánlom
A NUTEX Nyrt (korábbi nevén HUMET Nyrt) értesít mindenkit, akit illet, hogy a Társaság 2010. október 10-én megtartott rendkívüli közgyűlésén meghozott határozatoknak megfelelő változásokat a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság bejegyezte a cégjegyzékbe.