Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány munkatársa egy friss felmérésre hivatkozva a Népszabadságnak elmondta, hogy
"megjelent a hajléktalanok körében egy olyan számottevő, már 10 százalékot kitevő, 30 év alatti fiatalokból álló réteg, amelynek még nyolc általánosa sincs."
Gurály szerint korábban az iskolázatlan hajléktalanok arány alig 3-4 százalék és nagyrészt idős ember volt, pedig a rendszerváltást követően a társadalmi és gazdasági környezet egészen másfajta alkalmazkodási képességet igényelt, mint amihez hozzászoktak az emberek. Gurály szerint a hajléktalanság gyűjtőhelye a társadalmi problémáknak, így annak összetétele állandóan változik.
Egyelőre élvezem én is, mert szerény számításaim szerint többet hozott nekem valamivel az egykulcsos adó mint az áfaemeléses, nem a zemberekre hárított különadók tömkelege. Csak sajnos én hosszú távon gondolkodom és azt látom, hogy ebből kurva nagy szívás lesz majd. Ezt nem veszik észre a narancsködösök.
Feljelentést tesz a Jobbik Deutsch Tamás ügyében
NT, 2015. december 22., kedd 12:42, frissítve: kedd 13:11
Jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt tesz feljelentést a Jobbik Deutsch Tamás ügyében.
Juhász Péter egyik tanúja egy személyiségi jogi per tárgyalásán azt vallotta, hogy 1991-ben Deutschcsal együtt fogyasztott marihuánát, egy másik tanú, aki 1998-ban a BRFK nyomozója volt, pedig arról számolt be, hogy a fideszes politikust olyan bordélyházakban találták, ahol kokain és heroin is előkerült. A kormánypárti politikus azután perelte be Juhász Pétert, hogy az Együtt politikusa még 2014-ben, a kötelező drogteszt bevezetéséről szóló vitában úgy nyilatkozott: Deutsch nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy soha életében semmilyen drogot nem próbált ki. Deutsch Tamás az ítélet ellen fellebbez és kitart amellett, hogy sohasem drogozott.
"csak a szokásos recept. az itthoni szektásoknak megy a "Nem leszünk gyarmat!", "Nem engedünk", "Brüsszel nem Moszkva" stb., aztán amikor kenyértörésre kerül a sor, akkor lemenés van kutyába.
csak annyi marad a harci hévből, hogy "csak nehogy otthon kiderüljön" (vö. "csak az asszony meg ne tudja")
szerintem a geci a kvótamegállapodást is aláírná stikában. vagy szokás szerint hiányozna a szavazásról.
hogy Lánci agitprop szakembert parafrazáljam: Amit pávatáncnak, hazudozásnak és úgy általában gizdaságnak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája."
Minden ami ennél a kormánynál titkosított, az halmozottan gyanús, ez már nyilvánvalóvá vált. Vagy az ország látja a kárát vagy a hazudozásaik lepleződnének le.
Némák a fideszes polgármesterek, kínos Orbánék döntése
Egyetlen kormánypárti kerületi polgármester sem akarta nyilvánosan vállalni a véleményét a közösségi közlekedés átalakításáról.
A már elfogadott törvénymódosítás lényege, hogy az állam fokozatosan kivonul a fővárosi és főváros környéki közösségi közlekedés finanszírozásából, a feladatot a kerületi önkormányzatok kapják meg.
A Népszabadság szerint a változtatás sem a főpolgármesternek, sem a kerületi fideszes polgármestereknek nem tetszik, ezt jelzi, hogy Tarlós mellett Riz Levente, Láng Zsolt, Kovács Péter és Kocsis Máté kerületi vezetők is aláírták azt az Orbánnál tiltakozó levelet, amelyben az átcsoportosítás tarthatatlanságára hívják föl a figyelmet.
A napilap megkereste a polgármestereket, ők azonban hárítottak, nem akartak megszólalni. Nem úgy az ellenzéki polgármesterek. Zugló első embere, a PM-es Karácsony Gergely szerint a kerületek lakosságának elemi környezetvédelmi és egészségügyi érdeke, hogy a bejáró forgalom a közösségi közlekedést használja, ezt azonban az agglomerációs települések nem tudják megfinanszírozni, a fővárosnak pedig valójában nem feladata.
„Éves szinten nagyjából 20 milliárdos összegről beszélünk, és még csak az sem igaz, hogy a kormány ne tudná előteremteni. Mi például örömmel lemondanánk a Városliget-projektről, az önmagában 20 évre rendezné az állami részt”, mondta.
Ezen a véleményen van a XIX. kerületet irányító, szocialista Gajda Péter is, szerinte a kormánynak „bezzeg minden hülyeségre van pénze”, Kispesten például évi 7,5 milliárdot költ el az Orbán-kabinet focira. Gajdát meglepte a kormánydöntés, eleinte blöffnek gondolta.
Botrányos kancellárokra bízták az egyre sorvadó magyar egyetemek büdzséjét
Az egyre zsugorodó felsőoktatás is magán hordozza a Fidesz-kormány kézjegyét, többek között a kancellári pozíció létrehozásával. Tavaly októberben, mikor az új poszt új embereit bejelentették, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter azt mondta: a menedzser-szemléletet szeretnék erősíteni a felsőoktatásban. A tudomány és az oktatás kérdéseit meghagyták a rektoroknak, a kassza kulcsát viszont odaadták a kancellároknak, Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár szerint ezzel a magyar munkaerőpiacon létrehoztak egy új menedzser-típust. link
Ez a fidesz.