2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Nem a legkönnyebben megszerezhető cég azért. Ehep pl könnyebben megszerezhető, és olcsóbb is. De sok a neres éhes száj, mind sorra kerül sztem. A kérdés az idő és a sorrend :)
na már mostan ha nem lenne semmi akkor lebegtetne Gácsi kamu dolgokat ha lenne egy kis esze mint B.CS. az estbe és 150-en lennénk mindenkinek megérné, ezért is gondolom ahogy Lore kollega írta, hogy a részvényt jegelig hiszen egyedűl akkor érné meg ez az állapot ha az új tulajjal folynak a tárgyalások, ha nincsenek senkivel tárgyalások amit kötve hiszek az rv könyv alapján akkor ki lehet jelenteni hogy Gácsi fogyatékos sajnos és nem szereti a pénzt, de ez a cég jelenleg a legkönyebben megszerezhető kis cég, 2,4 mrd mindössze a kaptalizációja van benne egy éppen 50% feletti tulaj akitől már pitiáner pénzért meglehetne venni a pakkját(főleg úgy hogy a cég vastagon veszteséges) ha valamelyik Neres ezt nem teszi hiszen már másnap hogy megvenné a céget ő is a vagyonát rögtön többszörözné és mint tudjuk szeretik a pénzt akkor azt kell mondjam a Ner is fogyatékos :D de mivel tudjuk, hogy nem így van (Gácsiban nem vagyok biztos ő valószinüleg sajnos fogyatékos) így csak várnunk kell ráadásul 40 ft-on vagyunk ami nem egy túl nagy kockázati szint egy kis tüsszentés és rögtön 200-on várhatjuk a további történéseket, persze ezek csak spekulációk, de hát speka papírban vagyunk)
az utolsó mondatod rövid magánhangzókkal és hosszú magánhangzókkal is értelmes: - minthogy nem örültek, pl mikor betekintésre mentünk, és - minthogy nem őrültek, hogy csődbe vigyék ezt mostani nulla céget!
Én értettem! Viszont a viccet félre téve: komoly befektetési lehetőség most ez a cég, ilyen alacsony áron még a kispénzű büfi is bele tud tenni pár 10ezret. Kivezetni nem fogják, mert nincs értelme és nem is tudnák kifizetni a rveseket. Csődbe nem fogják vinni, mert annál nagyobb érteke van a jelenlegi tőzsdei jelenlétnek. Tehát, akkor mi jöhet?? Az értékesítés és új tartalommal való megtöltés!
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15