Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 23:25
Előzmény: #16676  Törölt felhasználó
#16680
Fundasan nem sokat er. Ettol meg lehet benne sztori, egyre inkabb kezdek veled egyeterteni.
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 23:21
Előzmény: #16677  Hathor
#16679
Ez egy fricska volt.
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 23:20
Előzmény: #16677  Hathor
#16678
Uresen, vezetes nelkul eri a penzt. 
Ja meg elado is lenne...
Az...
Hathor
Hathor 2019. 06. 25. 23:12
Előzmény: #16676  Törölt felhasználó
#16677
:)
Hat ez nagyon jo. Jo papirban uldogelek, de a jelenlegi vezetes elhuzhatna a busba. Aggodalomra semmi ok.
Szuper vagy :)
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 22:53
Előzmény: #16675  Heinczi
#16676
En pl nem is szamolgatok, csak uldogelek nyugodtan, info nelkul. Azt mondjuk nem bannam, ha a jelenlegi vezetes elhuzna innen minel elobb es messzebb, de kulonosebben nem erdekel ez a varakozas. Szvsz jo papirban uldogelunk. 
Hajra Nord!
Heinczi 2019. 06. 25. 19:24
Előzmény: #16672  DadanKarambolo
#16675
Jó meglátás. Július nagyon reális.
Opus-konzum kész, osztalék szezon lement, 4ig-ben is voltak változások.
Igazából kitisztul a terep, mostmár élesedhet Nord.
hibaz 2019. 06. 25. 17:39
Előzmény: #16672  DadanKarambolo
#16674
Jó hogy itt vagy !  41-42 között még oldalazhatna,aztán meglátjuk,hogy akarnak-e valamit ezzel a céggel.
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 17:36
#16673
Még kicsit várni kell.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 06. 25. 17:19
Előzmény: #16671  Törölt felhasználó
#16672
Megyünk a cél fele. Opi elkezdett emelkedni, még egy kis húzás rajta és lehet kifizetni vele a mostani brigádot. Tipp július vége, ha addig nem történik valami, akkor feladom a találgatást, mert további ötletem nincs, hogy mire várnak itt még.
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 15:59
Előzmény: #16670  Törölt felhasználó
#16671
Csipegetik. Itt most nyugi van. Jo helyen vagyunk, szvsz. 
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 09:34
#16670
Gyüjtés van.
Törölt felhasználó 2019. 06. 25. 08:55
#16669
Mi történt? Mi ez a nagy csend?
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 14:59
Előzmény: #16662  X9Z5
#16668
Miert gomdolod, h nincs strategia?
Gondolod, komolyan vennenek?
Egy kellemes, semmitmomdo beszelgetes lenne. 
Az a szrategia, h ne emelkedjunk. Ehhez nulla info, bizonytalansag
es egy kis karantartas kell. 
Egyszer majd ujra megtepik, nyilvan akkor, ha mar semki nem hiszi, h emeldhet, de ehhez az is szuksegeltetik,  h legyen elado tetell. Most nem figyelem, de szerintem, alig van igazi elado. 
Megyek dolgomra, tovabbi szep napot mindenkinek!
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 14:42
Előzmény: #16665  Heinczi
#16667
A jelemlegi magyarorszagi kormyezetre koncentralok. Szerintem, megvesznek mindent. 
Meno lesz a BET en lenni. 
Gacsinak nem sikerult. Jobb ha felall es gazdagon tavozik!
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 14:38
Előzmény: #16663  Barackmag
#16666
Ez kommunikacioban jelenleg tok az ellenlezoje az Estnek. 
Twlan nem veletlen...
Heinczi 2019. 06. 24. 14:36
Előzmény: #16662  X9Z5
#16665
Szerintem az idő nekünk dolgozik.
Én biztos maradok amíg nem történik valami. Kívárom.
Sokszor kiszálltam már ebből abból, mert nem volt türelmem. 
Pl. Bitcoin. 70-en bányásztam, 150-n adtam el. Vicc? Az.
Ezt itt nem hagyom.
Törölt felhasználó 2019. 06. 24. 14:34
Előzmény: #16662  X9Z5
#16664
Udv mindenkinek!
En ugy erzem, nagyon is van strategia, csak mi nem tudjuk. 
Jelenleg a hallgatas az amit tesznek, mutatnak  felenk. 
Amugy igazad van, ha mindent eladnamak es csak egy iroasztal, egy szek, meg egy telefon maradna - nem piros - mar attol a duplajan lehetnenk.  Ha meg az is kiderulne, h vevot is  keresunk, meg tan a negyszeresen. Szvsz. 
En varok!
Barackmag
Barackmag 2019. 06. 24. 14:32
Előzmény: #16661  Chrisi23
#16663
Igen, valóban ott csak egy kezdő pakkom van eleddig. De a tőkém megvan, 24-21 szinteken sávovan fogok ott bővíteni. De itt én sem látom a kiutat, teljes érdektelenség látszik, és egy irányú mozgás... De bízom benne, hogy valakinek megtetszik és egy jó kis fundával belakja. De nem úgy, mint Estben, hogy csak az ámítás megy, hanem ténylegesen. :D
X9Z5 2019. 06. 24. 14:19
Előzmény: #16660  Barackmag
#16662
A gond h nincs stratégia, fogalmuk sincs mit kéne tenni, szépen le kéne ülni velük tárgyalni, mert teljesen tanácstalanok mihez kezdjenek, semmi közlemény, semmi kommunikáció... 
Chrisi23
Chrisi23 2019. 06. 24. 14:16
Előzmény: #16660  Barackmag
#16661
nem volt szerencsés váltani akko-ból :D az pont szintet lépett felfele, ez meg csorog lefele 

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek

  • BÉT
  • Indexek
  • Deviza
  • Befalap
      • Forgalom
      • Nyertesek
      • Vesztesek