Az addig felhalmozódott időarányos kamatot kifizetik idő előtti visszaváltáskor is - legalábbis nagyon remélem. A mai állapot szerint úgy volt, hogy 105%-ért lehetett megvenni, de ha történetesen vissza akartad volna váltani, akkor 104%-ért vették volna vissza a most augusztusban 100%-ért kibocsátott papírt. Tehát érvényben volt az 1%-os visszaváltási költség.
Dehogy haragszom, köszi a korrigálást, közben én is utánanéztem alaposabban, hogy mik a feltételei az állampapír jegyzésének és idő előtti visszaváltásának. „Törlesztés, visszaváltás: A Prémium Magyar Állampapírt a Kibocsátó lejárat előtt nem váltja vissza. A Prémium Magyar Állampapír névértékének visszafizetése a lejáratkor egy összegben esedékes.” Ha nem is vállal visszaváltási garanciát, az ÁKK ugyanakkor árat jegyez a korábban kibocsátott lakossági állampapírokra. Tehát visszaveszi azokat lejárati idő előtt is, csak éppen az általa meghatározott feltételekkel. „A kereslet-kínálat változásának függvényében a napközbeni árfolyamváltoztatás jogát a Magyar Államkincstár fenntartja.”. Ahogy a fentebbi idézet is hivatkozik rá, nem köteles az ÁKK idő előtt visszaváltani a papírt, így ad abszurdum azt is el tudom képzelni, hogy tömeges visszaváltáskor a tőkét nem adja vissza az ÁKK, csak a kamatot fizeti ki. Tőkét majd lejáratkor, 2033-ban. És ekkor még nem követ el szerződésszegést, inkorrektséget, visszamenőleges módosítást, hiszen az apróbetűsben leírta. Vagy kifizeti, csak ehhez nyomtatnak egy csomó forintot, okozva ezzel egy azonnali forintgyengülést. Mindemellett azt gondolom, hogy be lehet vállalni PMÁP tartást szeptember-októberig ahol aztán gondolkodás nélkül ki kell szállni belőle, addig talán nem hoznak olyan intézkedést egyik napról a másikra, hogy kész helyzet előtt áll az ember és már nem tud lépni. (pl. május 31-június1-re virradóan szocho 13%) És igen, diverzifikáció, ahogy Titus Pullo kolléga említette.
Abszolut egyetértek ezzel, napok óta rágom a kefét, hogy vegyek/ne vegyek, de eddig nem szántam el magamat. (kapzsiság és félelem harca ugyebár, mert azért csak jó lenne az a 18% kockázatmentes hozam) Vannak törvényszerűségek. Attól tartok, hogy amikor megindul a visszaváltási roham 2025 elején, akkor az fog történni, ami a kínálat megnövekedésekor szokott, ha valamit sokan el akarnak adni. Le fog menni az árfolyama. Vagy szigorítanak. Vagy az állam kiáll a vételi oldalról. Semmi sem kötelezi, hogy visszavásárolja lejárat előtt. Vagy tartja ugyan az 1%-os visszavásárlási ígéretét, de csak mondjuk névérték mínusz 1%. Az pedig, tekintve, hogy a PMÁP most kb. 105%-on vásárolható meg, olyan 6%-os buktát jelentene a 18%-os hozamból. Nekem az is gyanús, hogy megemelték a keretet tegnap és jó szélesre tárták a kapukat az istenadta nép előtt, hogy jöjjön és vegye a papírt. Nekem kicsit a 2011-es nyugdijpénztári szituációra hajaz a dolog, amikor a kivehető hozamért és az egyéni nyugdíjszámla ígéretért cserébe a jónép lemondott magáról a nyugdíjkasszában összegyűjtött pénze rendelkezési jogáról. Be is nyelte a pénzt a költségvetés szépen. Ne így legyen most..
Mindenképpen megfontom ezeket, miután a leírtak alapján elgondolkodtam a jelenlegi kamatkörnyezeten és a piacok értékeltségén. Nálam úgy néz ki a portfólió, hogy kb 50% DKJ-ban ( Q1-es vásárlás, december végi kifutással, tehát még relatíve jó a hozam rajta), a másik cirka 50% traderszámlákon EUR és USD devizában spekulatív forex ill. részvényügyletekre, nem annyira az osztalékra fókuszálva. (én magam kezelem jó ideje az ügyleteimet, az alapkezelőkre a kezdeti időszakban támaszkodtam 12-15 éve) Tanulságos volt a portfóliód ismertetése, nem árt, ha megismer az ember más megközelítéseket is. Köszi szépen.
@vali,@ktamask,@TheSnake2020,@short_circuit: köszönöm a hozzászólásaitokat, érdemes volt végigolvasni őket, több ember többet és mást gondol, mindenkinek megvan a maga egyéni látásmódja és a maga igazsága. A magam részéről azt gondolom, és itt nem az észt osztom, csak hangosan gondolkodom a magam szempontjai alapján, hogy amennyiben a jövő hónap végén mégsem magyar állampapírba tolom a pénzt, akkor azt hiszem, hogy egy, a maihoz hasonló árfolyamon az egészet devizára átváltva, aztán egy alkalmas belépőszinten nagy piaci kapitalizációjú, esetleg osztalékot is fizető európai részvénybe tolva nem olyan nagy trüváj megcsinálni azt a 20-25%-ot. (csak példa: felmegy mondjuk az 5-6% osztalékot fizető Aegon 4,6 EUR-ról 5,7-re...tök mindennapos történet az ilyesmi a tőzsdén, ráadásul nem kell hozzá 1 év, sokszor megvan egy hónap alatt is.) Plusz ott van egy foringyengülés is a láthatáron jövőre, ami forintban kifejezve a csomag értékét, megintcsak emeli a számlaösszeg végét.
Szia, érdekelne a véleményed, hogy nem tartasz-e attól, hogy a jövő év vége felé hirtelen megemelik a kötvények visszaváltásának jelenlegi 1%-os költségét, gondolva arra, hogy ha már így beharangozták jövőre a 20%-os hozamot, ami 2025-ben gyaníthatóan nem ennyi lesz, logikusan az következne belőle, hogy tömegek fogják 1 év múlva kivenni a pénzüket a PMÁP-ból. ( azt hiszem erre vonatkozik) Az államnak nyilván ez nagyon nem lenne jó. Az is igaz, hogy azt is bejelentették, hogy marad az 1% jövőre is. De ez így együtt nekem gyanús. Hallottunk már olyat is, hogy egyéni nyugdíjszámla, blablabla, aztán nem hogy az nem lett, hanem benyelték az egész nyugdíjpénztárat a költségvetésbe. Azért érdekel az állaáspontod, mert láthatóan nagyon preferálod az államkötvényt , nekem is tetszene ez a kamatokat devizába játék, de az említett okok miatt kicsit húzom a számat ettől. (van államkincstári számlám, és van első negyedévben vett DKJ-m, tehát aránylag jó a hozam, de csak december végéig, utána új helyet kell keresnem a felszabaduló tőkének, ezért kérdezlek)
talán így jobb..[URL=http://keptarhely.eu/view.php?file=20230922v04x6m06n.jpeg][IMG]http://keptarhely.eu/thumbs/2023/09/22/v04/20230922v04x6m06n[/IMG][/URL]
Egyáltalán nem valószínűtlen...2009 környékéről emlékszem hasonló fülescsészékre, pl. OTP, CHFHUF. Utána bazi nagyot ment mind a kettő. Elég valami kis piaci hiszti (bármilyen okból kifolyólag: homlokát ráncolja a Putyin, beszólt valamit az MNB menedzsentje, atomerőmű mellé gurult egy kézigránát stb) hogy felpöccintsék a forintot és a következő hullám már viszi is valahova 400-415 közé. Az ábrán a fülescsésze is nagyjából oda mutat. Nem mellesleg én is ezt a forgatókönyvet várom az EUR cash longban.
Igen, ez a certfikátok linkje az Ersténél. Említetted az OTP Direkt Brókert havi 3ezerért a real-time adatok miatt. Ha csak ezért tartod, hogy valós idejű devizaárfolyamokat láss, akkor ezeket az investing, tradingview ugyanúgy biztosítja ingyen. De ha van erstetraderes kereskedőfelületed, akkor evidens, hogy devizában valós idejű értékeket látsz.
Figyu, én sem akarom az észt osztani, de ahogy olvaslak, nem értem, hogy miért nem direktben forexezel. Ha jól gondolom, az Ersténél certizel a Netbrókeren. Nekem Erste Traderem van, természetesen van Netbrókerem is, de az csak azért, mert hozzátartozik a számlához, amúgy alig van pénz rajta. Évekkel ezelőtt belekóstoltam a certifikátokba is, pusztán hogy megismerjem a terméket, de ahogy belemélyedtem, csak lestem mint a kiszántott vakond, hogy ez most mi, mire jó ez? A traderen van egy 40 filléres költségem az EURHUF ügyletre oszt szevasz - addig tartom amíg akarom vagy amíg a swap engedi. Azért vetemedtem arra, hogy kinyilvánítsam a véleményemet a dolgaidban, mert látom, hogy szorgalmas vagy, gondolkodsz, pörögsz, de lehet hogy az erőfeszítéseidet lefojtják a certifikáttal kapcsolatos kereskedési sajátosságok. Mintha a bokádon 5 kilós homokzacskókkal mennél futni. Nem kötözködöm, félre ne érts, puszta jótanács.
Eredetileg egy 383-384-es szcenáriót tartottam valószínűnek -van egy zászló alakzat is ami erre utal, de most nem rajzolgatok, ott van a charton- viszont ahogy mondtam, úgy döntöttem, hogy lemondok az esetlegesen elhozható 1-2 forintos profitról és nyugodtan töltöm a hétvégét. Van ilyen is :-) Ugyanakkor nem zárom ki, hogy lemegy oda ahová rajzoltad, csak most épp nem érdekel, mert kiléptem a poziból, a pálya széléről figyelek.
Most csaptam ki manuálisan a szerda délután 390,5-ről indított short pozit, amelyet chart igazsága alapján véltem, hogy elszalad addig ... halkan jegyzem meg, hogy most azonban hagytam magam befolyásolni az egyik bejegyzésedtől és nem vártam meg az esetleges lecsorgást 384,4-ig ahová eredetileg a limitet állítottam, hanem úgy éreztem, hogy jobban fogom érezni magam kicsit kisebb summával 385-nél, ha az már kézben van. 5 forintos profit napszámnak egész jól megteszi :-) Most már a felkört várom euróban 400 körülre, hogy megint shortot nyissak.
Abszolut így van, látom nem egyedül ülök abban a hajóban:-) A teljes Erste Traderes számlám devizában van, tehát folyamatos EUR longban ülök, - mit nekem forintgyengülés- viszont amikor helyzet van, nyitom az EURHUF shortokat a számla összegével megegyező méretben. Így még akkor is ugyanakkora marad a számla összege , ha mellényúlok kicsit. Ha meg korai volt a nyitás, a carry miatt előbb utóbb a megfelelő helyre korrigál a bekerülési ár. Eddig jól működik a dolog.
Köszi szépen. Egyetértek veled, nem szabad mohónak lenni, el kell tenni a reálisan megkereshető profitot. (különben úgy járhat az ember, hogy a kimaxolt célár előtt 30 fillérrel felkanyarodik az árfolyam és elkezd olvadni a nyereség.. Egyszer-kétszer megéltem már ilyet..:-) ). Az a lényeg, hogy pénzt keressünk, nem pedig az, hogy eltaláljuk az árfolyamok alját vagy a tetejét.