Ez elmúlt néhány évben volt már párszor negatív előérzetem nekem is, főleg tavaly év végén, amikor az S&P majdnem 20%-ot esett, akkor is sokan azt hitték(én is), hogy elkezdődött a válság, de nem így lett, az amerikai piac gyorsan visszakorrigálta magát. Az hogy a 0 közeli, vagy akár negatív kamattal forgó kötvényeket is rendre megveszik(én biztos nem :)), számomra azt jelzi, hogy még mindig rengeteg tőke keresi a helyét. A likviditás továbbra is meg van a piacokon, szóval nem számítok nagy esésre idén. Az hogy jövőre mi lesz, szerintem senki nem láthatja előre. De az óvatosság sosem árt, nekem 108-ról és 140-ről van wirecard, de egyelőre tartom, a jelentései mind kiválóak voltak idén eddig, szóval szerintem ennél többet ér.
Annyit hozzátennék, hogy a 2008-as válságnak gazdasági okai voltak, a tavalyi és a mostani bizonytalanságnak pedig politikai okai vannak. Ezt vagy felismeri(k) a politikai döntéshozó(k) és visszatáncol(nak), vagy idővel ráhúzódik a gazdaságra és akkor már visszatáncolni sem lehet. Jelen pillanatban itt még nem tartunk szerintem, de nagyon közel van a határ. Onnan viszont nincs visszaút. Eddig Trump mindig visszavett, szerintem most sem lesz máshogy.
4 órája tweetel MB, de én is csak most néztem rá a forumokra, ahol nagy a pörgés a tweetje után. Azt nem értik miért nem szállt még el a papír árfolyama a tweet után. ........................................... "Good to see that the hard work pays off. Only in the past four weeks, we've signed three deals that stand-alone have the potential to outperform the whole volume Wirecard processed in 2018.' ............................................ Röviden és tömören összefoglalva az elmúlt hetekben 3 partneri megállapodást írtak alá, amelyek önmagukban felülmúlhatják a teljes 2018-ban feldolgozott fizetési volument. ........................................... 2018-ban 91 mrd eurónyi fizetést dolgozott fel a WDI amiből 1,49 mrd euró bevétele származott. Amennyiben ez igaz, és ezeket a megállapodásokat hamarosan bejelentik, akkor itt kő kövön nem fog maradni, hiszen ez a 3 partneri megállapodás durván megdobja idénre a feldolgozott fizetési volument, valamint az árbevételt. .............................................. 2019H1 77,3 Mrd a fizetési volumen, 885 M a bevétel. Tekintve az éves várakozások ez alapján még az augusztus eleji gyorsjelentés idején nagyjából 150-160 Mrd ill 1,8 Mrd volt. Ha erre valóban rájönne egy ilyen nagymértékű volument növekedés akkor a számok nagyjából így néznének ki: 250 Mrd ill 3 Mrd!!!! Azt gondolom amennyiben ezt bejelentik akkor ez lesz a kegyelemdöfés a shortosok számára!
A Wirecard AG- nek jó hírei vannak Indiából. Ma reggel elutasították a német online fizetési szolgáltató ellen indított keresetet. A Handelsblatt ma beszámolt arról, hogy az indiai legfelsõbb bíróság ma reggel elutasította a Wirecard AG német fizetési szolgáltató ellen folyamatban lévõ pert.Szingapúron kívül a hatóságok 2019 márciusában megvizsgálták a Dax vállalat indiai vállalkozását is, amelyek különféle irányokbeli szabálytalanságokat vizsgáltak meg.
Miért ránganak Trump minden tweet-jére úgy a világ tőzsdéi, mintha
áramot vezettek volna beléjük? A válasz egyszerű: azért, mert a jelen
helyzetben valóban létfontosságúnak tűnik, hogy hogyan alakulnak az
amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások. A világgazdaság úgy tűnik
pengeélen táncol: az ipar sok helyen recesszióban, miközben a
szolgáltatás továbbra is nő. A nagy kérdés az, hogy melyik húzza magával
a másikat: a gyenge ipar magával rántja-e a mélybe a szolgáltatásokat, a
lakossági fogyasztást, és akkor recesszió lesz; avagy a szolgáltatás
felhúzza magával a gyengélkedő ipart? Egyelőre az utóbbi tűnik
valószínűbbnek, viszont éppen mivel a helyzet nem egyértelmű, ezért már
kis behatás is könnyen megváltoztathatja a kimenetet. Ha kialakul
valamiféle kereskedelmi béke, akkor valószínűbb, hogy a globális
gazdasági fellendülés tovább tart, ám ha nem, akkor a szőke tweet-huszár
könnyen recesszióba tolhatja a világgazdaság egy részét. http://www.zsiday.hu/blog/egy-tweetre-recesszi%C3%B3t%C3%B3l
A Moody's-nek a 900 milliós átváltható kötvények (SB), valamint egy 500 milliós kötvénykibocsátás miatt kellett a WDI-t minősítenie. A 900 miliióról eddig tudtunk, de erről az 500 milliós kibocsátásról semmilyen info nem jelent meg. A Moody's nyilatkozatában szerencsére benne van, mire fogja a WDI a 900+500 kibocsátásból befolyó összegeket felhasználni. Az 500 millió eurós tervezett kötvénykibocsátást túlnyomórészt a fennálló adósság visszafizetésére, a 900 millió eurós átváltható kötvényt (Softbank) a növekedésbe történő befektetésekre, a meglévő adósság visszafizetésére és a részvények esetleges visszavásárlására fogják felhasználni.
A Wirecard a Credit Agricole-t, a Deutsche Bankot és az ING-t jelölte ki globális koordinátorokként, valamint a Citigroupot és a Credit Suisse-t aktív könyvvezetőkként, hogy hétfőtől kezdve készítsen elő befektetői találkozókat. A Wirecard valószínűleg 500 millió euró összegű vállalati kötvényt bocsát ki.A Moody's minősítés eredményeként a kötvény befektetési fokozatú, ami azt jelenti, hogy a kötvény iránti kereslet magasabb lehet, megkönnyítve ezzel a Wirecardnak a pénzeszközök gyűjtését. "A Wirecard Baa3 kibocsátói minősítése tükrözi vezető pozícióját. Dirk Goedde, a Moody's Wirecard vezető elemzője kiemelte a diverzifikált üzleti profilt és az erős pénzügyi lehetőségeket a fizetés-feldolgozási piacon, különösen Európában és a gyorsan növekvő ázsiai piacokon, valamint a rendkívül versenyképes iparág kiterjedt termékportfólióját. Ugyanakkor a vállalat méretét bírálják az amerikai versenytársakhoz képest. Ezenkívül a hitelminősítő intézet az új belépők és az új technológiák potenciális veszélyét látja. Általánosságban elmondható, hogy a Moody's stabil kilátásokat nyújt a Wirecard számára, és az EBITDA erős növekedését várja el. A Moody's úgy véli továbbá, hogy a Wirecard a jövőben továbbra is fenntartja tőkeszerkezetét, összhangban a befektetési osztályozási követelményekkel.
SIXT: Kibaszott erős Q_2, a cég történetnek legjobb féléve... a korábban kicsit bővített pakk tartva, remélhetőleg aljképzés megtörtént és a 100 euró meglesz most rövidtávon... természetesen részemről évekre előre érdekel a globális trend a kölcsönzés-megosztás őrületében... ez amolyan komcsi közösködős utópia megvalósulása - pénzért persze... minden közös lesz, nem kell többet új kocsit vásárolgatni 4-5 évente... az e-rollerek máris látványosan mutatják a jövőt az alsóbb rétegeknél is, ez az idei utazásaim során vált számomra egyértelművé...
A Wirecard és a Brightstar megállapodást írt alá a pénzügyi folyamatok digitalizálására világszerte. Évente több mint 100 millió készülékkel, több mint 50 országban, a Brightstar a világ legnagyobb mobilkészülék- és tartozékkezelő szolgáltatója. A SoftBank Group Corp., a Brightstar anyavállalata és a Wirecard stratégiai partnere, megkezdte a tervezett együttműködést.
Wirecard