A Tőzsde vezérigazgatójának 353/2019. számú határozata a CIG Pannónia törzsrészvények tőzsdei kereskedésének a 2019. október 22-i Tőzsdenapon a kereskedés kezdetétől a Tőzsdenap hátralevő részére történő felfüggesztéséről
Gyorshírek kedd reggel BUX: Történelmi csúcsra tört tegnap az OTP, a hazai nagybank 2,5 százalékos emelkedéssel 13370 forinton zárt. A részvényre egy céláremelés is érkezett, a Morgan Stanley 15100 forintra emelte a célárát, az ajánlás továbbra is vételi. A nagyok közül még emelkedett az Opus és a Mol is, a Richter és a Magyar Telekom viszont visszaesett. Összességében a BUX a fejlett részvénypiacokat felülteljesítve 1 százalékos pluszban zárt. Holnap a budapesti tőzsde nemzeti ünnep miatt zárva tart.MNB: Ma délután kerül sor az MNB kamatdöntésére, ahol nem várható az irányadó ráta módosítása. A jegybanki kommunikáció azért tartogathat érdekességeket, ezzel kapcsolatban a forint árfolyamára is érdemes figyelni, a hazai deviza ma reggelre már 330-ra erősödött az euróval szemben.Indexek: Jó volt a hangulat a fejlett részvénypiacokon is, amelyet a kereskedelmi háborúval kapcsolatos békülékeny megnyilvánulások is segítettek. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is mérsékelt, egy százalék alatti növekedést realizáltak a fontosabb börzeindexek, kiemelkedő volt a DAX és a Nasdaq 0,9 százalékos erősödéssel.Brexit: Tegnap éjjel benyújtotta a brit kormány a Brexit feltételeiről szóló törvényjavaslatot. Erről már ma estig szavazhat is a parlament, így kiderül mekkora támogatás van a megállapodás mögött. Azonban még egy többnapos vita is jöhet erről az alsóházban, akár több módosító indítvánnyal, valamint majd a felsőháznak is el kell fogadnia ezeket a törvényeket. Továbbra is még bármilyen forgatókönyv elképzelhető, október 31-én megtörténhet a kilépés megállapodással, vagy anélkül is, ugyanakkor még a halasztásra is lehet lehetőség.Gyorsjelentések: Tegnap reggel érkezett az SAP gyorsjelentése, amely a korábban közzétett előzetes számok miatt nem okozott nagy meglepetést, az éve célok azonban megerősítésre kerültek. Ma több izgalmas eredményközlésre is van kilátás, délután jelent többek között a McDonald’s, a Procter&Gamble és a Hasbro is.KBC Equitas2019. október 22. 8:33
Teljes katasztrófa vagy elhúzódó stagnálás? Világgazdasági kitekintő, 2019 október Az amerikai hozamgörbe inverzbe fordulása – amikor a rövid lejáratú állampapírok hozama magasabb, mint a hosszú kötvényeké – rendre a válság és a recesszió egyik legbiztosabb jele volt az elmúlt évtizedekben. Most emellett már globális recessziót látunk a gyártási szektorban, lassulást a szolgáltatási szektorban, itt a kereskedelmi háború és a globalista kereskedelmi törekvések visszaszorulása bilaterális egyezmények szintjére – a részvényindexek mégis csúcsok közelében állnak. Az egyik magyarázat az lehet, hogy A globális befektetői közösség hinni akar abban, hogy makroadatok szempontjából a legrosszabb már mögöttünk van – nem közelítünk a mélyponthoz, hanem éppen ott vagyunk, és az év végéig ezen a jelenlegi szinteken stabilizálódik a világgazdaság. http://concordeblog.hu/2019/10/18/teljes-katasztrofa-vagy-elhuzodo-stagnalas-vilaggazdasagi-kitekinto-2019-oktober/
Equilor
Start hírlevelünk holnap nem jelenik meg, legközelebb október
24-én, csütörtökön jelentkezünk friss hírekkel.
Ismét
emelkedtek az amerikai részvényindexek. Az
S&P 500 index 0,69 százalékkal, a Dow Jones 0,21 százalékkal,
a technológiai vállalatok részvényeit tömörítő Nasdaq Composite
0,91 százalékkal került feljebb. Az ázsiai piacokon mérsékelt
emelkedést láthatunk, a Hang Seng 0,15 százalékos, a Shanghai
Composite 0,01 százalékos emelkedést mutat, a japán piac ma
zárva tart. A határidős mozgások alapján az európai
részvényindexek 0,3 százalék körüli emelkedéssel indíthatják a
napot.
Újabb
leépítés a Deutsche Banknál. A bank
bejelentette, hogy akár 10 százalékkal is csökkentheti a kamat
derivatívakkal kereskedő csoportot. A júliusi leépítés még
elkerülte ezt a kereskedő divíziót, de tegnap bejelentették,
hogy itt is jelentős karcsúsítás lesz. A vezetőség szerint
lehetséges, hogy a technológiai költségek csökkentésével is
elérhető a megfelelő költségcsökkentés, ám valószínűbb, hogy
munkahelyek is megszűnnek. Az utóbbi időben jelentősen csökkent
a profitabilitása a csapatnak, így a vezetőség átvizsgálja,
hogy hogyan lehetne csökkenteni a költségeket, várhatóan a
december 10-i befektetői napon kaphatunk több részletet. A hír
hatására a Deutsche bank részvénye 3,1%-ot emelkedett.
Az
Egyesült Államokban növekedne a Santander. A spanyol bank internetes
betét gyűjtő oldalt szervez a következő évben és terveik
szerint kihívhatják a Goldman Sachs Marcus-át. A Santander
ezzel csökkentené a forrásköltségét és növekedne tovább
Amerikában. Jelenleg 145 milliárd dollárnyi eszközzel
rendelkeznek az Egyesült Államokban, mellyel a legnagyobb
európai bank a kontinensen már így is. Hiába rendelkeznek
jelentős portfolióval, mindössze 9 államban vannak fiókjaik,
így eddig limitálva volt a betétgyűjtő képességük, melyet az
internetes megoldás áthidalhatna. Terveik szerint a
versenytársaiknál magasabb betéti kamatot fizetnének és ezzel
vonzanák be a lakosságot, ezzel csökkentve a hitelek és
lakossági betétek közti különbséget. A Goldman Sachs három éve
hasonló projektbe kezdett, akkor 1,9 százalékot fizettek,
szemben az általános 0,05 százalékkal és eddig 55 milliárd
dollárnyi tőkét sikerült így bevonni. A hír hatására a
Santander részvényei 2,5 százalékot emelkedtek.
Új
kötvényt bocsát ki a Netflix. A streaming szolgáltató 2
milliárd dollárért fog új kötvényt kibocsátani, melyet
nagyrészt új tartalom előállítására használhat. A kaliforniai
cég a harmadik negyedévben 551 millió dolláros negatív készpénz
forgalommal zárt, és az idei évben akár 3,5 milliárd dolláros
is lehet a hiány. A cég vezetősége a növekvő versennyel és az
emelkedő költségekkel indokolja azt, hogy folyamatosan új tőkét
kell bevonni. Mint ismeretes több cég is idén lép a piacra, a
legfontosabbként érdemes a Disneyre, mely november 12-én
indítja a Disney+-t, és az Apple-re gondolni, de több
kábelcsatorna is a közeljövőben startol, melynek eredményeként
már így is jelentős tartalmakat veszített a Netflix. Az árfolyam
a kezdeti megingás után végül 1 százalékos pluszban tudott
zárni.
Befagyasztották
a bérleti díjakat Berlinben. 2024.
júniusáig nem emelkedhetnek a lakásbérleti árak a német
fővárosban, ezzel reagált az önkormányzat a meredeken emelkedő
bérleti díjakra. Összességében 1,5 millió lakást érinthet a
szabályozás, mely több tőzsdén jegyzett vállalatra is negatív
hatással lehet. A Vonovia árfolyama 1 százalékkal, a Deutsche
Wohnen jegyzése pedig 2,6 százalékkal esett vissza a tegnapi
kereskedésben.
Elhúzódhat
a Boeing 737 Max gépek visszatérése. Az Európai Unió
Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) szerint tovább tarthat a
Boeing Max 737 repülőgépek újbóli hitelesítése, mint azt az
Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) korábban
jelezte. A szövetségi ügynökség valószínűleg felgyorsítaná a
folyamatot, míg az európai hatóság szerint legalább januárig
elhúzódhat az eljárás. Ugyanakkor Patrick Ky, az EASA ügyvezető
igazgatója az elmúlt hetekben találkozott a szövetségi
repülésigazgatóság képviselőivel, ahol belső információk
szerint azt nyilatkozta, hogy az európai hatóság hitelesítése
pár héten belül követni fogja az FAA döntését.
Több
ezer embert küldhet el a U.S. Bancorp. Az
amerikai bank a változó fogyasztási szokásokkal indokolja, hogy
több ezer munkahelyet szüntet meg. A leépítések jelentős része
a fiókokban dolgozókat érinti. A döntés mögött az elektronikus
bankolás elterjedése áll, azonban egy fiókot sem terveznek
bezárni.
Ma
végre szavazhatnak Johnson megállapodásáról. Miután
tegnap John Bercow, az alsóház elnöke, nem engedte, hogy
szavazzanak a megállapodás formális elfogadásáról, mert
szerinte azt már szombaton tárgyalták, ezért a mai napon rögtön
a törvényi erőre emelésről dönthet az alsóház. Az első
szavazásra este 8 órakor kerülhet sor, mely után rögtön
szavaznak arról is, hogy az október végi határidő tartható-e
még. Az előzetes értesülések szerint a szavazás nagyon szoros
lesz, de Johnsonnak meglehet az 1-2 fős többség. Amennyiben
ismét elbukna a kormány, akkor várhatóan elfogadná az EU a
halasztási kérelmet és új választást kellene kiírni az Egyesült
Királyságban.
Normalizálódik
az amerikai hozamgörbe, de korai lehet az öröm.
Mohamed A. El-Erian, a Pimco korábbi vezérigazgatója a
Bloombergen közölt véleménycikkében arra hívja fel a figyelmet,
hogy a hozamszintek normalizálódása mögött nem a javuló gazdasági
folyamatokat, hanem a nagy jegybankok nemkonvencionális
intézkedési iránti lelkesedés csökkenését kell keresni. A
szakember a hozamgörbe invertálódása idején jelezte, hogy az
nem feltétlenül a recesszió előjele (erre a szeptemberi átfogó
anyagunkban mi is felhívtuk a figyelmet), most arra
figyelmeztet, hogy a jegybanki beavatkozások miatt torz képet
mutat a kötvénypiac, így nincs okunk túlzott optimizmusra. Az
eurózóna és az Egyesült Államok gazdasági növekedése is lassul,
a kínai növekedési aggodalmak megalapozottak, és továbbra is
fennállnak. A piaci szereplők többsége úgy gondolja, hogy a
jegybankok nemkonvencionális intézkedési hosszú távon nem
fenntarthatóak, és csak korlátozott hatásuk van, amellett, hogy
teljesen eltorzították a kötvénypiaci hozamok alakulását.
További
gazdasági visszaeséssel számol a Bundesbank. A német központi bank frissen
közzétett októberi jelentése szerint a következő időszakban
további gazdasági visszaesés várható: előrejelzésük alapján az
előző negyedévet követően 2019 harmadik negyedévében is
csökkenni fog a bruttó hazai termék Németországban. A
legfrissebb adatok alapján mind az export, mind a
feldolgozóipari termelés is visszaesett a nyár folyamán, az
üzleti bizalmi index pedig a legalacsonyabb értékre csökkent az
európai szuverén adósságválság óta eltelt időszakban. A
központi bank közleménye szerint ráadásul kevés az olyan
bíztató jel, amely az export esetleges fellendülését, vagy az
ipari termelés jövőbeli stabilizációját jelezné előre.
Ugyanakkor számolnak azzal a kockázattal is, hogy a lassulás
egyre nagyobb mértékben átterjed az export orientált
ágazatokról a belföldi érdekeltségű szektorokra is.
Folytatódhat
az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén. A
kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt továbbra is a
vevők dominálhatnak a hazai részvénypiacon. A tegnapi
kereskedésben az OTP új törénelmi csúcsra emelkedett, így
technikailag elhárult az utolsó fontos ellenállási szint is. A
MOL grafikonján 2 800 forintnál húzódik fontos támasz, míg 2
900 forintnál ellenállás. A Richter árfolyamában negatív
korrekció indult, 5 000 forintnál húzódik az első fontosabb
támasz, 5 200 forintnál ellenállás. A Magyar Telekom
jegyzésében is profitrealizálás kezdődött, 440 forintnál
találunk meghatározó támaszt az árfolyamában.
A forint tegnap tovább tudott erősödni, az euróval szembeni
jegyzés a 330-as szintet teszteli, melynek letörése esetén
327,50-ig süllyedhet. A délutáni jegybank közlemény nagyobb
mozgásokat hozhat, amennyiben a döntéshozók esetleg további
monetáris lazítás lehetőségére utalnak, ismét gyengülhet a
hazai fizetőeszköz.
Felminősítették
Magyarországot. A Scope Ratings BBB
osztályzatról BBB+ osztályzatra javította hazánk
adósminősítését, melyet az államadósság és a külső
sérülékenység csökkenésével, illetve a kedvező befektetési
környezettel indokoltak. Ennél jóval fontosabb lehet a Moody's
Investors Service péntek esti felülvizsgálata, ahol szintén
reális lehet az osztályzat javítása. A hitelminősítő 2016
novembere óta Baa3 besorolást tart érvényben, stabil
kilátással, mely egy fokozattal rosszabb a másik két nagy
hitelminősítő osztályzatánál. Idén tavasszal nem vizsgálták a
besorolást, tavaly novemberben pozitívumként említették a
magyar kormány elkötelezettségét a 3 százalék alatti
államháztartási hiány mellett, és erőteljesnek ítélték a hazai
gazdaság növekedési kilátásait. Negatív oldalon a
munkaerőhiányból adódó növekedési korlátokat, a német gazdasági
növekedés lassulását, és a következő uniós ciklusban a források
várható csökkenését említették. Azóta az államháztartási hiány
folyamatos csökkenésének következtében a GDP-arányos
államadósság a vártnál nagyobb ütemben csökkent, a növekedési
adatok rendre meghaladták az előzetes várakozásokat, viszont a
német gazdasági növekedés lassulása fokozódott. Összességében a
külső környezet negatív hatásai mellett is indokolt lehet a
felminősítés pénteken.
OTP
céláremelés érkezett. A Morgan Stanley 14 100
forintról 15 100 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12
havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is felülsúlyozás.
Nem
várunk módosítást a hazai jegybanktól. Ma délután 14 órakor tart
kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank, majd 15 órakor jelenik
meg a közlemény. Ezúttal nem várunk bejelentést, a kamatszintek
és egyéb monetáris kondíciók változatlanok maradhatnak. Az
inflációs nyomás az elmúlt hónapokban mérséklődött, a külső
környezet továbbra is lefelé, míg a forintgyengülés felfelé
mutató kockázatot jelent. A nagyobb jegybankok lazítása miatt
az MNB viszonylag kényelmes helyzetben van, csak az inflációs
folyamatokat kell szorosan követniük, és annak megfelelően
meghatározni a kondíciókat. Amennyiben a közleményben esetleg
utalást kapunk egy később esedékes monetáris lazításra,
gyengülhet a forint árfolyama.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link