így van
csak kicsit frusztrál már, hogy egész héten alig kaptam el valamit
vacak bét-en kellett kapizsgálni :DD
kis SP shortom van, de tököm se tudja már mi lesz :DD
Jackson Hole-on a világ szeme
Kedvező hangulat jellemzi az európai
piacokat a hét utolsó napján, a főbb részvényindexek 0,2 és 0,4 százalék között
mozognak. A nap legfontosabb eseménye egyértelműen a Jackson Hole-ban
tartandó konferencia ahol délután Janet Yellen, Fed elnök, este pedig Mario
Draghi, az EKB elnöke is beszédet tart. A megszólalásokból fontos információk
derülhetnek ki a monetáris politika jövőjére vonatkozóan. Az Ifo
augusztusi német gazdasági hangulatindex a vártnál magasabb értéket mutatott,
amely egy újabb jel a német gazdaság további javulásának irányában. A
tengerentúli tőzsdék is 0,2-0,3 százalékos pluszban nyithatnak a határidős
részvényindexek alapján.
A magyar tőzsdén
is vannak ma izgalmak. Piacnyitás előtt közvetlenül
érkezett a BÉT közleménye, miszerint felfüggesztik a Konzum és az Appeninn
kereskedését, majd ezt követően egy újabb közleményben tájékoztattak, hogy a
Konzum 49 százalékos részesedést vásárolt az Appeninnben. A tranzakció
részvényenkénti 228,9 forintos átlagáron történt, ami közel 28 százalékkal alacsonyabban
van a tegnapi záróárfolyamtól. A kereskedés már folyik a papírokkal, a Konzum
14,5 százalékos emelkedést, míg az Appeninn 2 százalékos csökkenést mutat.
4 százalékos
részesedést vásárolt a Konzumhoz kapcsolható RKOFIN Befektetési és Vagyonkezelő
Kft. az MKB-ban. A tranzakció során 4 millió darab 1000
forint névértékű részvény cserélt gazdát.
A magyar blue
chipek nem mutattak eddig nagy mozgásokat, ennek
következményeképp a BUX is csak 0,1 százalékos mínuszt hozott össze. A
Richter és a Mol 0,5 százalékot gyengült eddig, míg az OTP és a Magyar
Telekom 0,2 százalékot erősödött. A 10 éves magyar kötvényhozam újból a
júniusi mélypont közelébe esett vissza, jelenleg 2,92 százalékos szinten van.
75 millió forintos
bírságot kaphat a Magyar Telekom, miután a Nemzeti
Média- és Hírközlési hatóság szerint a társaság a Flip Otthon díjcsomaggal
versenyelőnyt szerzett jogtalanul, valamint az ÁSZF-ben is szabálytalanságot
találtak.
Kedvező hírek után
több mint 2 százalékos pluszban van ma a Duna House árfolyama. A
cég a főbb sorokon javulást mutatott fel tavalyhoz képest, és a lengyel
egység is profitot tudott elérni. A menedzsment optimistább lett az idei évet
illetően, mi pedig változatlanul 4 500 forintos fair értékkel számolunk.
Nyitott kereskedési ötletünk az osztalékkal együtt már 10 százalék feletti
pluszban jár. Részletes elemzésünket itt olvashatják.
Árcsökkentést
jelentett be az Amazon a Whole Foods üzleteiben, miután
várhatóan hétfőn lezárul a tranzakció. A hírre az Amazon versenytársai
eséssel reagáltak. A Target 4, a Wal-Mart 2 százalékos mínuszban zárta a
napot.
Közzétette második
negyedéves gyorsjelentetést a GameStop. Az árbevétel
1,69 milliárd dollár lett, míg az elemzők 1,64 milliárd dollárt vártak. Az
egy éve nyitva lévő üzletek forgalma is jól alakult, az értékesítés 1,9
százalékkal nőtt, miközben az elemzők 3,2 százalékos csökkenést vártak. Az
egy részvényre jutó eredményben 1 centtel elvétették az elemzői várakozást. A
videojáték kereskedelemmel foglalkozó vállalatnak továbbra is nagy
veszteséget okoz, hogy sokan feketén töltik le a videojátékokat, így a
szoftver értékesítés 3,4 százalékkal csökkent. A papír közel 8 százalékos
mínuszban nyithat.
Még mindig van
lehetőség az E.ON további emelkedésére, ugyanis a
jelenlegi kisebb korrekcióban gyűjthet annyi erőt, hogy át tudja törni a 200
hetes mozgóátlagot. Ezzel nem kevesebb, mint 20 százalékos tér
nyílna az emelkedéshez. Részletes elemzésünket itt olvashatják.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link