Az ember, aki csökkentette a FED kamatlábat
A mai napon fény derült egy lehetséges magyarázatra, hogy vajon miért zuhantak ész nélkül az európai indexek e hét elején
Mint ismert, a Societe General a mai napon bejelentette, hogy mintegy 5,5 Mrd€-nyi új részvény kibocsátással kívánja fedezni azt a lyukat, amit egy mindennapinak mondható 2 Mrd€-os subprime válsághoz köthető leírás és egy már meghökkentőbb, adózás előtt 5 Mrd€-nyi trading veszteség ütött.
A trading veszteséget egy párizsi traderük okozta, aki európai indexekre fogadott, a megengedettnél lényegesen nagyobb pozícióit "backoffice-os tapasztalatát kihasználva" rejtve el a bank elől. A trader állítólag már nem a bank alkalmazottja.
A bank mellesleg 600-800 m€-s 2007-es profitról fog beszámolni, amelynek 45%-át kifizeti osztalékként, kapitalizációja 36 Mrd€. A SocGen és annak leánybankja, a cseh Komercni Banka részvényei a mai napon egyelőre fel vannak függesztve.
Mivel a csalást a bank a hétvégén fedezte fel, ezért könnyen lehet, hogy az ázsiai piacok által generált rossz hangulat hétfői (majd kedd-szerdára is átterjedő) elképesztő pánikká szélesedésében igen nagy szerepet játszott, hogy ezen addig titkolt pozíciókat likvidálta a SocGen (a bank az ominózus pozíciókat már zárta). Márpedig a tőkepiaci folyamatokat közelről követő FED-nél e pánik vélhetően nem kis szerepet játszott, hogy a jövő héten esedékes kamatvágását előrehozza, ezzel igyekezve megnyugtatni a piacokat.

TIPPSAROK