Kész csőd a General Motors működése
2009.02.26. 14:17
A General Motors negyedik negyedévi eredménye 9,6 milliárd dolláros veszteségről számolt be, emellett 6,2 milliárd dollárnyi készpénzállományát is elvesztette, miközben a megmenekülése érdekében állami hitelért kuncsorog. (ProfitLine.hu)
Az USA legnagyobb autógyártója csütörtöki bejelentése szerint a tavalyi évben összesen 30,9 milliárd dolláros veszteséget ért el, és várakozásai szerint a márciussal záródó pénzügyi év során is továbbra is nehéz helyzetben marad. A cég könyvvizsgálóinak addigra meg kell határozniuk, hogy a vállalat képes-e a folyamatos veszteség nélküli működésre.
A vállalat a kormányzattól 13,4 milliárd dollárnyi szövetségi kölcsönt kapott december 31. óta, és közölte, hogy további 30 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy csődbe ne menjen. A vállalat vezetése csütörtökön Washingtonba utaztak, hogy az amerikai elnök járműipari munkacsoportjával kívánnak tárgyalásokat folytatni a szerkezetátalakításról és a további kölcsönökről.
A GM negyedik negyedévi nettó részvényenkénti vesztesége 15,71 dollár volt, szemben az egy évvel ezelőtti 1,28 dollárhoz képest. A negyedéves bevétele 39 százalékkal 30,8 milliárd dollárra csökkent a korábbi 46,8 milliárdról, a hitelpiac beszűkülése során csökkenő vásárlások hatására. A különleges költségek leszámítása nélkül a negyedéves nyeresége 5,9 milliárd dollár volt, mely 9,65 dollár részvényenként.
Ez rosszabb, mint a Wall Street elemzői által várt érték, a Thomson Reuters előrejelzésében 7.40 dolláros részvényenkénti veszteségre számítottak, 35,1 milliárd dolláros értékesítés mellett.
Az egész évi 53,32 dolláros részvényenkénti veszteség, a második legrosszabb volt a vállalat történetében. A legnagyobb vesztesége 2007-ben volt, mikor 38,7 milliárd dolláros veszteség mellett részvényenként 68,45 dollár volt.

OTP részvényesek ide!