de,csak kisse varatlan,hogy le is jon
mol meg szarakszik?
Törölt felhasználó2009. 02. 09. 15:02
#158811
Kicselezte a válságot a KEG - ötszörösére emelik a alaptőkét
Gazdasági Rádió, MTI, 2009. február 9. 11:33
Gáztározó kapacitásának növelését és a mintegy 1 milliárd forintos alaptőke megötszörözését tervezi 2012 végéig a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. - mondta Tóth Péter, a céget 90 százalékban birtokló Phylaxia 1912 Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a KEG tulajdonosi képviselője.
Az alaptőke több lépésben, részvénykibocsátással tervezett megemelését a gázágazat kedvező kilátásai indokolják - mondta Tóth Péter. Emlékeztetett rá, hogy a közelmúlt gázkrízise során erősen felértékelődött a stratégiai tározók jelentősége. A gázkrízis pozitív hatással volt a KEG-re, az ellátási nehézségek idején ugyanis megnövekedett a gáztározókból történő eladás, egyúttal jelentősen bővült a Boszniába és Szerbiába irányuló export is - tette hozzá.
A Phylaxia vezetője beszámolt arról, hogy a KEG már meglévő, 4.000 köbméteres dunaalmási gáztározója mellett három hasonló nagyságú tartály építését tervezik. Az új tartályok építésén túl a KEG dunaalmási bázisának folyami kikötőjét is fejleszteni kívánják, és egyéb logisztikai fejlesztéseken is gondolkodnak.
A tőkeemelésből kívánják finanszírozni az exportfejlesztést, és ez lenne a forrása egyes, hasonló ágazatokban működő vállalkozások felvásárlásának is - hangsúlyozta Tóth Péter, aki szerint a beruházások eredményeképpen néhány éven belül megsokszorozhat a KEG árbevétele és nyeresége.
nem ezt jelenti
egesz pontosan a shortok fedezese
ugye normal esetben amikor shortolsz akkor olyan reszvenyt adsz el ami meg nincs a birtokodban es a visszavetellel kesobb ennek a fedezetet teremted meg
ezt csak napon belul tehted meg
viszont mikor sajat reszvennyel shortolsz akkor nincs ilyen kotelezettseg az csak sima visszavasarlas vagy zaras ahogy mondod
az SC-nek azert van nagy jelentosege mivel az egy kenyszer fedezes tehat artol fuggetlenul vissza kell vennie, igy ennek akkor van jelentosege ha napkozben annyi ilyen fedezetlen short nyilt ami zaroban meghuzza az arat
ha hataridosre atkoti valaki vagy sajat srv-vel shortolt akkor nincs SC tehat arfelhuzo hatas sem
fontos kulonbseget tenni a ketto kozott ha valaki erre akar spekulalni
mivel ugy gondolom hogy ma egesz nap kicsik shortoltak ezert a nap vegi SC-nek jo eselyet latom
de majd kiderul... lehet ez a mostani megrantas is egy zarasi roham volt mert latjak hogy nem akar beesni..
OTP részvényesek ide!