Délelőtt ígértem, hogy összegyűjtök egyet s mást az OTP sajátrészvény- vásárlásairól.
Tehát:
A Közgyűlés jegyzőkönyvéből:
2008. ápr. 25.
„1. /…/ Az adózott eredmény felhasználására vonatkozó javaslat.
• az Igazgatóság jelentése a Társaság 2007. évi üzleti tevékenységről; előterjesztés az éves beszámolókról; javaslat az adózott eredmény felosztására és az osztalékfizetésre
/…/
Dr. Csányi Sándor:
/…/
Amit még el kell mondanom, az az Igazgatóság javaslata az anyavállalat, tehát az OTP Bank adózott eredményének felhasználására és osztalékfizetésre. A Bank nem konszolidált, magyar számviteli szabályok szerint készített mérlegének főösszege 5.276.378 millió Ft, adózott eredménye 119.883 millió Ft, ebből az eredményből a törvények szerint 11.988 millió Ft-ot általános tartalékképzésre kell fordítani. Az Igazgatóság osztalék kifizetést nem javasol, ezért a mérleg szerinti eredmény 107.895 millió Ft. Amiben nem titkoltan várok hozzászólásokat, az az osztalék nem fizetésére vonatkozó javaslatunk. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy ha a korábban tervezetteknek megfelelő osztalékot fizetnénk, az részvényenként 125 Ft-ot tenne ki, ami a részvény árfolyamának kevesebb mint 2%-a. Úgy gondoljuk, hogy ebben a helyzetben, amikor a Bank fundamentumai jók és a leértékelődés kizárólag a globális likviditási válsággal függ össze, a részvényesek és a Bank érdeke is az, hogy minél több részvényt vásároljunk vissza a piacról.
Az első negyedévben az alacsonyabb árfolyamon jelentősebb mennyiségű részvényt vásároltunk vissza, ami - amennyiben árfolyam-növekedés lesz - a részvényesek érdekeit szolgálja. Szeretnénk folytatni a részvény visszavásárlást, azt gondoljuk, hogy ennek jelentősebb hozzáadott értéke lenne a részvényárfolyam emelkedéséhez. Erre a forrásunk ez az osztalék, illetve a Garancia Biztosító későbbiekben befolyó vételára. Ahogy az Igazgatóság javaslatai eddig is minden esetben a részvényesek érdekeit tükrözték, ebben az esetben is úgy gondoljuk, hogy ez a javaslat már rövidtávon is - nem csak közép- vagy hosszú távon – a részvényesek érdekeit szolgálja.”
/…/
Dr. Dencs Zoltán:
/…/
Ismételten kérdezi, hogy van-e észrevétel, kérdés, javaslat a napirendi ponttal kapcsolatban.
(Nincs.)
Miután nincs észrevétel, ismerteti a napirendi pont kapcsán a határozati javaslatot.
1/2008. sz. határozati javaslat:
A Közgyűlés elfogadja az Igazgatóságnak a Társaság 2007. évi üzleti tevékenységéről szólójelentését, továbbá a Felügyelő Bizottság, az Audit Bizottság és a Könyvvizsgáló jelentésének ismeretében a 2007. évi éves anyavállalati és konszolidált beszámolókról szóló előterjesztését, illetve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó javaslatot.
A Közgyűlés a Társaság 2007. évi mérlegét 5.276.378 millió forint mérleg főösszeggel, 119.883 millió forint adózott eredménnyel állapítja meg azzal, hogy az adózott eredményt a következők szerint osztja fel: 11.988 millió forintot általános tartalékképzésre kell fordítani, a mérleg szerinti eredmény pedig 107.895 millió forint. A 2007. év eredményéből osztalék fizetésére nem kerül sor.
A Közgyűlés a Társaság 2007. évi konszolidált mérlegét 8.461.874 millió Ft mérleg főösszeggel, 208.548 millió Ft nettó eredménnyel állapítja meg. A részvényesekre jutó nettó eredmény 208.208 millió Ft. Kéri a részvényeseket, hogy az 1. sz. szavazólappal szavazzanak.
Szavazás
/…/
Dr. Dencs Zoltán:
Ismerteti a 2007. évi beszámolókkal kapcsolatos 1/2008. sz. határozati javaslatra leadott szavazás eredményét:
Igen szavazat: 73.628.379
Nem szavazat: 143.424
Tartózkodás: 23.778.335
Megállapítja, hogy a Közgyűlés 75,47%-os támogatottsággal elfogadta az 1/2008. sz. határozati javaslatot.”
TEHÁT:
A 280.000.010 kibocsátott OTP részvénynél a Csányi úr által említett papíronként 125.- Ft-os áron a ki nem fizetett osztalék összege: mintegy 35.000 millió Ft!
Most ne foglakozzunk azzal a kérdéssel, hogy pl.
- a részvényesekre jutó 208.208 millió Ft nettó eredményből a törvényben előírt általános tartalékképzés után miért csak ennyi volt az Igazgatóság által javasolt osztalékalap, vagy hogy
- miért nincs a társaságnál pl. negyedévenként fizetett osztalék-előleg - ahogy az a civilizált világ számos társaságánál gyakorlat, stb. – meg azzal, hogy
- az Alapszabály szerint minderről a tulajdonosok közgyűlése jogosult dönteni.
Még akkor se filózzunk most ezen, ha nyilvánvalónak tűnik, hogy az eredményarányosabb osztalékfizetés von-zóbbá tehetné a hazai vagy külföldi alapkezelők ill. más befektetők számára az OTP részvények vásárlását.
Ez feltehetően a keresletben, és így az árfolyamban is tükröződne.
(Igaz, a tisztes és viszonylag biztos évi hozamú papírokat nehezebb lenne elszóratni a tulajokkal porszívózás céljából.)
Egyelőre csupán annyit jegyezzünk meg, hogy a részvényeseknek ki nem fizetett 2007. évi osztalék összege mintegy 35.000 millió forint volt.
/folyt. köv./

OTP részvényesek ide!