Százmillió euró, azaz több mint 31 milliárd forint összegig levonható lesz a műemléki épületek felújításának költsége jövőre a társaságiadó-alapból, ha a parlament elfogadja a 2017-es adócsomagot
A napilap szerint ez a módosítás különösen érdekes kormányfő vejéhez köthető kastélyvásárlás, illetve a jegybanki alapítványok ingatlanügyeinek tükrében.
Siklós Márta, a Leitner+Leitner Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. szakértője az új kedvezménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "mindehhez még arra sincs szükség, hogy a kedvezménnyel élő vállalkozás az épület tulajdonosa legyen. Elég hozzá az is, ha a kincstári vagy önkormányzati épület vagyonkezelője vagy bérlője".
Nemzetgazdasági érdekre hivatkozva augusztus közepéig közel 18 ezer bevándorló kapott letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt – árulta el Pintér Sándor belügyminiszter
az érdekel,hogy te azt állítod,a fidesz idetelepített 18000 embert!
akkor biztosan tudod hol élnek.
mertén csak azt olvastam ki a pintér szövegből,hogy 18000 letelepedési kötvényt értékesítettek.
ami jogosítja a tulajdonosát, hogy az EU területén legyen.
most akkor idetelepített a fidesz 18000 migránst közénk?
Nemzetgazdasági érdekre hivatkozva augusztus közepéig közel 18 ezer bevándorló kapott letelepedési, illetve tartózkodási engedélyt – árulta el Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre válaszolva.
Szerinted Pintér hazudik?
Ne terelj megint! Előre megmondom mert képtelen vagy tiszteséges válaszokra csak a terelésekre!
Szóval akkor szerinted hazudik Pintér?
Alig telt el a nyár, máris esnek ki a legújabb csontvázak a szekrényből a Fidesz költekezéseiről. Többek között kiderült, hogy már azelőtt elégették a gyűlöletkampányra szánt 3,1 milliárdot Rogán haverjának cégeinél, hogy az törvényesen megengedett lett volna. Sebaj, hiszen oktatásra és egészségügyre gyűlöletkampányra mindig van pénz, Orbánék meg is dobták a büdzsét még 800 millióval.
A menekültellenes kampány felpörgésével párhuzamosan jubileumot is ünnepelt az Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát. Családokkal együtt ugyanis ennyien vásároltak eddig letelepedési államkötvényt, amivel persze mindenki jól jár Orbánék környezetében, csak a magyar állam nem. Közben pedig már csaknem tízszer annyi bevándorló jött miattuk, mint amennyi miatt az egész népszavazást tartják.
De Matolcsy sem tétlenkedett az elmúlt időszakban: mostanra nem csak rokonaival szórta tele az MNB-s alapítványokat, de új barátnőre cserélte le feleségét is. Az új státusszal pedig felelősség is jár a volt fitneszoktató barátnőnek: Matolcsy jegybankjában ugyanis az asszisztensi munkáért 1,7 millió forintot osztanak, de persze csak akkor, ha mellette a szabadidejének egy részét is „beáldozza” az illető.
Csaknem 4 milliárd közpénzt égettek el a gyűlöletkampányra - persze baráti cégekkel
Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát"
leírnád hol élnek ezek a betelepített migránsok?
előre is köszi!
Törölt felhasználó2016. 09. 25. 08:57
Előzmény:
törölt hozzászólás
#215
link Újabb mutyik a láthatáron – A Fidesz úgy szórja a közpénzt, mintha nem lenne holnap
Alig telt el a nyár, máris esnek ki a legújabb csontvázak a szekrényből a Fidesz költekezéseiről. Többek között kiderült, hogy már azelőtt elégették a gyűlöletkampányra szánt 3,1 milliárdot Rogán haverjának cégeinél, hogy az törvényesen megengedett lett volna. Sebaj, hiszen oktatásra és egészségügyre gyűlöletkampányra mindig van pénz, Orbánék meg is dobták a büdzsét még 800 millióval.
A menekültellenes kampány felpörgésével párhuzamosan jubileumot is ünnepelt az Orbán-kormány, mégpedig a tízezredik gazdag migráns betelepítésének jubileumát. Családokkal együtt ugyanis ennyien vásároltak eddig letelepedési államkötvényt, amivel persze mindenki jól jár Orbánék környezetében, csak a magyar állam nem. Közben pedig már csaknem tízszer annyi bevándorló jött miattuk, mint amennyi miatt az egész népszavazást tartják.
De Matolcsy sem tétlenkedett az elmúlt időszakban: mostanra nem csak rokonaival szórta tele az MNB-s alapítványokat, de új barátnőre cserélte le feleségét is. Az új státusszal pedig felelősség is jár a volt fitneszoktató barátnőnek: Matolcsy jegybankjában ugyanis az asszisztensi munkáért 1,7 millió forintot osztanak, de persze csak akkor, ha mellette a szabadidejének egy részét is „beáldozza” az illető.
Csaknem 4 milliárd közpénzt égettek el a gyűlöletkampányra - persze baráti cégekkel
Bár a médiatörvény és a választási eljárási törvény értelmében is tilos politikai reklámot közzétenni kampányidőszakon kívül, főleg az olimpia alatt tapasztalhattuk, hogy mennyire felpörgött a kormányzati propaganda. Nem csoda hát, hogy a kvótakampányra félretett, valójában csak augusztus végétől költhető 3,1 milliárdnyi közpénzt már augusztus 10-re eltapsolta Rogán Antal és propagandacsapata.
"Nem azt akarom, hogy ellenőrzés és korlátok nélkül jöjjenek a menekültek, de ne utáljunk azért valakit, mert ő más, mint mi. Ezért szavazok igennel október 2-án"
Már indiai migrációval riogatják a magyarokat a "köztévén"
Közeleg az álnépszavazás, turbófokozatra kapcsolt a fideszes
A "közmédiának" csúfolt állami adón már indiai migrációval riogatják a magyar lakosságot.
Kis-Benedek József, "biztonságpolitikai szakértő" az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azt mondta: hamarosan jönnek az indiai migránsok, akik "egyre agresszívabbak".
link Ha az ember éhes és kenyér helyett gyűlölettel töltik meg a gyomrát, annak rendszerint katasztrófa a vége.
Nem tudom, hogy van-e lejjebb. Itt van ez a kormányzati migránskampány. A hírek szerint nem sikerült kellően felheccelni a népet, oszt” lehetséges, hogy érvénytelen lesz a referendum, ami azért a kormánynak nem jönne olyan jól. Persze az ötvenmilliárdos propagandaköltés elég nagyságrendű ahhoz, hogy egyszer még Óceánia, pillanatok múlva már Eurázsia legyen az ellenség.
168 önkormányzat már biztosan sztrájkolni fog szerdán
2016. szeptember 12. 15:05 nyomtatás
168 önkormányzat biztosan részt vesz a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szerdára meghirdetett egész napos sztrájkban - árulta el a szervezet elnöke a Magyar Nemzetnek.
Boros Péterné elnök még augusztus közepén jelentette be a szeptember 14-re tervezett munkabeszüntetést.
Az önkormányzati köztisztviselők június 22-én kétórás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak amiatt, hogy a mintegy 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből több mint 24 ezren nyolc éve egyáltalán nem kaptak béremelést. Céljuk, hogy a járási hivatalokhoz hasonlóan az állam 30 százalékos béremelést biztosítson nekik.
Boros Péterné utalt arra, hogy júliusra készítettek egy életpályáról szóló törvénytervezetet, amiben az említett 30 százalékos emelés is szerepelt, és azt támogatta a szakma, illetve az önkormányzati érdekszövetségekkel is komoly előrelépés történt. A kormány tárgyalásra kijelölt képviselőjével, Rogán Antal miniszterrel ugyanakkor nem tudtak egyeztetni még levélben sem. A közszolgálati érdekegyeztető fórumon mindenesetre napirend előtt felvetette a kérdést - mondta a szakszervezeti vezető.
A júniusi figyelmeztető sztrájk egyetlen eredménye az volt, hogy a kormány - egyeztetés nélkül - visszaadta az önkormányzatok önálló illetményalap-megállapítási jogát. Vagyis a helyhatóságok emelhetnek a köztisztviselők illetményalapján, de ha nincs rá forrásuk, aligha fogják megtenni.
A szakszervezet egyébként a sztrájk idején adományt - ruhát, tartós élelmiszert, de akár tanszert is - gyűjt, amelyeket később a rászoruló családok között oszt szét.
A köztisztviselők elsősorban azt kifogásolják, hogy nem kapnak béremelést. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a júniusi sztrájk után ígéretet tett a probléma rendezésére, de érdemi lépések azóta sem történtek.
Közel tízszeres túlárazás, torzított adatok, Chilénél is rosszabb teljesítmény – ez derül ki a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) (a Központ honlapja itt - Facebook-oldala itt - a szerk.) kutatásából, amelyben több mint 127 ezer, az Európai Unió által támogatott hazai közbeszerzést vizsgáltak egy matematikai módszerrel. A kutatóközpont 2010-ben készített volna egy háttéranyagot, ám hamar kiderült: nincs hazai közbeszerzési adatbázis, csak statisztikailag nem elemezhető szöveges adatok akadnak. „Aki az akkor működő rendszert megcsinálta a Közbeszerzési Hatóságnak, vagy nem értett hozzá, vagy direkt rontotta el. Használhatatlan volt, tele elütésekkel, szakmai hibával: például a beszerzések valutái között volt olyan is, ami már nem is létezett; az árak hol bruttóban, hol nettóban szerepeltek; a cégnevek írásmódja nem volt egységes” – magyarázza Tóth István János. A kutatás egyik szervezője úgy emlékszik: 7 év alatt sikerült létrehozni egy megtisztított, statisztikailag értelmezhető, digitalizált adatbázist. A 2009. január 1. és 2015. december 31-e közötti közbeszerzéseket vizsgálták, és arra jutottak: gyakran előfordulhatott, hogy a 30–60 millió közötti projekteket 100–299 milliósra árazták be, illetve a 300–600 millió közötti pályázatok esetében 1–2,99 milliárdért kötöttek szerződést. Mindezt az úgynevezett Benford-törvény segítségével számolták ki. A Benford-törvényt mint tudományos módszert – amit csak nagy mennyiségű adatnál lehet eredményesen alkalmazni – az USA-ban már ügyészségi vizsgálatoknál, társadalombiztosítási vagy adócsalások felderítésénél használják. A közbeszerzések esetében az árak első számjegyeinek megoszlását vizsgálták. Ugyanis, ha az árakat a piaci verseny alakítja, akkor első számjegyeik egy meghatározott megoszlást mutatnak – ez a Benford-eloszlás. Ha ettől eltérnek a számok, akkor a „természetes rendtől való eltérés” a közbeszerzések esetében túlárazásban (ez fedezi általában a korrupciót) mutatkozik meg. Megfigyelték, hogy az 1-es és 2-es számjegyek, mint első számjegyek gyakrabban, a 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os számjegyek a vártnál ritkábban fordulnak elő az EU által finanszírozott közbeszerzéseknél. Ha tehát egy piaci áron 30 milliós projektet áraztak be 299 millióra, akkor közel 10-szeres, ha egy 60 millióst 100 millióra, akkor 1,7-szeres túlárazásról van szó.
A Korrupciókutató Központ Budapest elemzésében az összes hazai közbeszerzésnél még nem ugrott ki a túlárazás, ám az EU által finanszírozott pályázatok esetében már igen. Leginkább az informatikai közbeszerzéseket drágították: például egyedi szoftverek esetében, amelyeknél az árat nehéz meghatározni. A korrupciós mutató alapján megállapítható: ha nem volt verseny, tehát csak egy pályázó indult, akkor nagyobb volt a túlárazás. Az időbeli megoszlás is beszédes: a vizsgált időszak elején még szolidabban fogott a ceruza, de 2014-től az egekbe szöktek az árak, 2015-ben pedig „végképp elszaladt a ló”.
Amennyivel magasabb volt az ár, az volt a korrupció költsége. „A piaci árat nem tudjuk meghatározni, de hogy eltérnek tőle ezek a közbeszerzések, azt ki tudtuk mutatni. „A közbeszerzési szerződések nyilvántartása terén még Chile is jobban áll, ott léteznek korrekt adatbázisok, a közbeszerzési hatóság honlapjáról rendezett formában letölthetők a közbeszerzések fontosabb adatai” – állítja Tóth István János.
Aki szerint a kutatásnak két eredménye lehet. A pozitív az, ha csökken a korrupció.
A negatív az, ha a magyar állam nem tesz közzé többet semmilyen információt. Ez leginkább a dél-amerikai vagy afrikai diktatúrákra jellemző.
link Segítség, a migránsok már a makói hagymafesztivált is fenyegetik!
A fideszes polgármester persze tudja a megoldást.
Tegnap kezdődött a 26. Makói Hagymafesztivál, és vasárnapig tart. Ám úgy tűnik, az önfeledt szórakozás mellett a felelős gondolkodást sem dobhatják sutba a helyiek, legalábbis erre következtethetünk, a város polgármesterének, megnyitó szavaiból. A Délmagyar tudósítása szerint Farkas Éva Erzsébet ilyet szólt: „az értékek, a hagyomány bemutatása különösen fontos gesztus most, amikor a magyarságot, a kereszténységet védeni kell
link Sátáni aljasságot emlegetnek az Orbán-kormány új húzása után
Abszurdnak és aljasnak tartja Gábor György vallásfilozófus, hogy a kormány keresztényüldözés elleni államtitkárságot hoz létre.
Gábor György vallásfilozófus szerint az államnak minden üldözöttet kötelessége segíteni
Lapunknak azt mondta: ha Magyarország még szekuláris ország, ahol az állam különválasztva működik az egyháztól, akkor teljesen nonszensz és abszurd ötlet létrehozni egy kifejezetten vallási-világnézeti tartalmú államtitkárságot.
Persze – folytatta a vallásfilozófus – Magyarország ma már nem szekuláris ország. A kormány ezt elintézte, amikor a „köztársaságot" kihagyta az ország hivatalos elnevezéséből, és az alaptörvényt telerakta a kereszténység felé orientáló szakrális elemekkel.
link
Az amerikaiak ENSZ-nagykövetének az antiszemitizmusról Bayer Zsolt jutott eszébe
Samantha Power, aki Barack Obama elnök egyik közeli bizalmasa is, az ENSZ második antiszemitizmus-csúcsán példálózott a lovagkeresztes magyar publicistával.
link 12 tanár mondott fel egy iskolában a fideszes igazgató miatt
Hiába szavazott ellene a tantestület és a diákönkormányzat többsége, újabb öt évre Pleier Tamás tatabányai Fidesz-képviselőt nevezték ki igazgatónak a városi Bárdos László-gimnáziumban.
link Azt ígérte Viktor, hogy lesz 14. havi nyugdíj, most már csak 11 havi van"
Kicsapta a biztosítékot az internet népénél a kormány tervezett alapszámlája. A kommentelők ütöttek szinte mindent, ami szembejött, kaptak legfőképpen a bankok, de a kormány éppúgy, mint Orbán Viktor, a Posta vagy az MNB.
Újabb aljas szemétség. Pénzlenyúlás. Nagy tahóság lenne ezt kötelezővé tenni.
link Schmidt Mária: az apróért is lehajolok, na és?
Schmidt Mária szerencsecsillaga ismét fényesen ragyog a ner egén. Mióta némi Orbán ellenes szervezkedés után visszatalált a helyes spirituális útra, kapott már az ország családi ezüstjéből - visszavásárolták hűségét a MANYUP vagyon maradékából? - megtalálták új feladatok, valakik levágott lófejet dugtak üzleti ellenlábasa ágyába, és már az apróval sem kell neki elszámolni.
Mintha Viktorunk nagyon el akarná kerülni, hogy a szög verje be a kalapácsot.
Törölt felhasználó2016. 09. 06. 19:50
Előzmény:
törölt hozzászólás
#189
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa durván nekiment a populistáknak, demagógoknak
Zeid Raad al-Husszein jordániai herceg leginkább a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét, Geert Wilderst bírálta Hágában, a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján. A főbiztos Orbán Viktor miniszterelnököt is a holland politikushoz hasonlította, aki mellett demagógnak nevezte az iszlámot bíráló, bevándorlásellenes Donald Trumpot is.
Mint mondta: muzulmánként kötelessége, hogy mindenütt, minden esetben megvédje, támogassa az emberi jogokat. A főbiztos közölte: felháborítják a féligazságok, a hazugságok, a manipuláció és az olyan fajta félelem terjesztése, mint amilyet Geert Wilders nyíltan népszerűsít.
(A holland politikus pártja győzelme esetén bezárná Hollandia összes mecsetét, betiltaná a fejkendő közhivatalokban történő viselését és nem engedné hazatérni azokat a holland állampolgárokat, akik Szíriában harcoltak, “iszlámtalanítaná” az országot, lezárná a határokat a muszlim menedékkérők előtt, becsukatná a menekültbefogadó központokat. Geert Wilders maga is népszavazást akar Hollandiában.)
Zeid Raad al-Husszein szerint sok a hasonlóság a holland politikus, Donald Trump, Orbán Viktor, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus között.A főbiztos úgy vélte, ezeknek a politikusoknak az ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez.
Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják.
Ez azonban ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz – tette hozzá. Szerinte ez az ígéret “fikció”, az ilyen “leegyszerűsítő és féligazságokat használó” vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.
"A "rabló fidesz" csak tanulófiú a maszopszadesz-hez képest."
Még a nokiás dobozos 20 millió sem volt igaz,de a több mint 1 milliárdos jachton ott figyel mészáros lőrinc. Hahaha
ORBANISTA ORSZÁG
A napilap szerint ez a módosítás különösen érdekes kormányfő vejéhez köthető kastélyvásárlás, illetve a jegybanki alapítványok ingatlanügyeinek tükrében.
Siklós Márta, a Leitner+Leitner Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. szakértője az új kedvezménnyel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "mindehhez még arra sincs szükség, hogy a kedvezménnyel élő vállalkozás az épület tulajdonosa legyen. Elég hozzá az is, ha a kincstári vagy önkormányzati épület vagyonkezelője vagy bérlője".