Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 01. 22. 09:17
Előzmény: #24159  zöldfülescsésze
#24160
Ott is boldogan dobálta el a keménymag 100 alatt  a papírjait, itt is így lesz.
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 01. 22. 09:15
Előzmény: #24154  Szarvasi_Kotyogós
#24159
Konzum is sokáig forgott ezen az áron, aztán 3000-en;-)
don_king
don_king 2021. 01. 22. 09:10
Előzmény: #24156  Spekahiéna
#24158
Egy hiéna sosem lakik jól. És ahol ennyi hiéna van, ott nem lesz 2 Ft árfolyam. Bár legyen 😁
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 22. 08:43
#24157
Oké
Spekahiéna
Spekahiéna 2021. 01. 22. 08:24
Előzmény: #24153  Heinczi
#24156
2 Ft ön  nem fog szépen mutatni az egyenleged. Sokan a TWDInvest meg a Hunmining miatt tartják fent az értékpapír számlájukat, csak szólok....
Szarvasi_Kotyogós
Szarvasi_Kotyogós 2021. 01. 22. 08:03
Előzmény: #24153  Heinczi
#24155
Könyvvizsgáló nem oszt nem szoroz. Nutex teli van pénzzel, nord zsebe meg üresebb mint itt bárkié. Hiú ábránd irreális emelkedést várni de ha neked ettől jobb, 1000 lesz! 
Szarvasi_Kotyogós
Szarvasi_Kotyogós 2021. 01. 22. 08:01
Előzmény: #24153  Heinczi
#24154
80 - 120. Aha persze, mire is? 
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 22. 07:54
#24153
Ez a konyvvizsgalo kerdes érdekes.
Ugyanaz mint nutex.
Miért? 
1. Gácsi akart újat, bírságok miatt, és megnézte nutexnál ki van, dontott.
2. Konyvvizsgalo marketinget, hogy neki van tapasztalata hasonló méretű tőzsdei céggel, nyomott áron elvállalta.
3. Nem véletlen, hogy pont oda. Akkor viszont ide is ráeresztődik speka tőke, 80-120 árfolyam.
Azért érdekes ez, mert a Békéscsabai konyvvizsgalonal van nord, és minden, ami a gácsi-tarány kombihoz tartozik. Ha nord függetlenedik, és a többi nem megy vele, akkor itt lesz valami.
Spekahiéna
Spekahiéna 2021. 01. 22. 07:42
Előzmény: #24151  zöldfülescsésze
#24152
Sokan várták hogy lesz itt most valami. Hát a nagy büdös semmi. Csőd, kivezetés és menekülés egymást taposva, az van.
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 01. 22. 04:25
Előzmény: #24148  Fantazma
#24151
Szerintem előbb-utóbb eladják mint a többi vegetáló kicsit egy tőkeerős, ambiciózus nagykutyának. Mindenki azzal  járna a legjobban. Persze kérdés az ár, mert mindenki a legjobban szeretne járni.
zöldfülescsésze
zöldfülescsésze 2021. 01. 22. 04:12
Előzmény: #24147  Heinczi
#24150
Az árfolyamuk is kéz a kézben jár, ugyanazon kéz által.
kupec 2021. 01. 22. 01:13
Előzmény: #24146  Heinczi
#24149
egyetértek
Fantazma 2021. 01. 21. 23:19
Előzmény: #24147  Heinczi
#24148
Pfff... nem tudom. Ismerhetik egymast... Gacsi nagy speki, szerintem. 
A Dohany 20 a lakcime? Most nem talalom. A reszvenyek szama lassan, de emelkedik. Mit akarnak ezzel a ceggel?
Jelenleg mire hasznaljak? V fogjak? Otletek?
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 21. 20:25
#24147
Bár azért érdekes, hogy a Nutexnek ez a konyvvizsgaloja.
Na ettől kisül az agyam.
Ki mit gondol? 
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 21. 20:23
#24146
Ez semmi.
Dohany 20-ba atrakjak székhelyét, gondolom olcsóbb lesz, mint az irodahaz.
Konyvvizsgalot meg levaltjak az MNB bírság miatt.
Semmi extra.
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 19. 16:50
Előzmény: #24142  oxylant
#24144
:-)
Törölt felhasználó 2021. 01. 19. 16:42
Előzmény: #24139  MARYENN
#24143
tegnap eladáson volt annyi
oxylant
oxylant 2021. 01. 19. 15:53
Előzmény: #24141  Heinczi
#24142

Buteykó légzéstechnikával!
:-))))))
Heinczi
Heinczi 2021. 01. 19. 15:46
Előzmény: #24140  oxylant
#24141
Lélegzet visszafojtva várunk:,-)

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók


friss hírek További hírek