még mindig felfelé gondolom az otp-t most mondja a barátnőm, hogy arancini -féle a rizsgombóc. amit csinált, csak nem rizotto-rizsből, hanem normálból csinálta és nem tett hozzá fehérbort sem a főzésnél, mert utálja, hanem csak zöldségalaplé és paradicsomszósz és parmezán, és a sajt összefogja annyira az egészet, hogy nem kell paníroznom sem, hanem csak zsemlemorzsában forgatni és sütni, és nem baj, ha laposabb lesz, nem gombóc forma, mert nincs olajsütőm, tehát csak teflonban tudom megsütni akkor arancini, ami "nemaz -rizsköret" és kész :)
ja, de senior a kacsazsírba csak főtt húst vágtam bele apró darabokban, és rengeteg hagymát, azt viszont a kacsazsírban sütöttem lassan és a végén a kápia paprikát is, és csak sóztam, borsoztam a cuccot, szóval nem volt már kedvem megint nyers marhahús-macerára barátnőm is mondta, nem így kellett volna, tudom, anyu is belesütötte a húst a zsírba, de megúszós lett, de finom
annyit nevettünk ma is, barátnőm próbált tanítani az okostelefon rejtelmeire, aztán közölte, hogy reménytelen vagyok de csak azért, mert vicceltem végig , szétvihogta magát rajtam :) azt hiszem, ezt a függetlenedést tartom a jövő héten is, legalábbis kedden és pénteken mindenképp , már edzőteremre akar rábeszélni, ahova neki bérlete van :) jön majd a "lógok a szeren" -korszak:)
tasszka ma meglepett, hozott parmezános paradicsomos rizsgombócokat, van valami neve is, de elfelejtettem, nagyon finom, megcsinálom a gyerekeknek köretként
hétfő óta álltam 10200-on eladáson az 10710-es otp felével, azt még láttam, hogy kiment, és visszaálltam venni 11000-re, mielőtt indultam itthonról , meg is kaptam, de nem záróban , sokkal előtte
a vadast felsálból csináltam, és igen, levesnek a sok zöldséggel és aztán a szósz és a zsemlegombóc , de hagytam zöldséget a levesben is, szóval lett a húsleves és a vadasmarha --- azaz két kaja azaz 3, mert a főtt hús egy részét tettem a kacsamájba a sok hagymával és a kápia paprikával
Na volt egy beejtés otpbe 10810ig, csak a fele pakkom lett visszavéve, túl sok idő nem volt átgondolni, de bízom benne, hogy lesz még egy lehetőség lejjebb is!
Reggel, amikor látszott, hogy nem engedik 11 alá az otpt, inkább vettem 11015-70 között egy kisebb adagot, általában ha ilyenkor elgyengülök, mindig lefordul! Na ha most mégse, legalább nyerek egy kis aprót, ha pedig bejön a szokásos forgatókönyv(elszakad a cérna és magasabban visszaveszek) majd lefordul, akkor meg lehet a nagyobb mennyiséget visszaspájzolni! De jó itt tökölni a gép előtt... Éva, nagyon jó döntés volt átmenni Izaurába!
akkor csúszott pár napot az elkészítés? a marha melyik részéből csinálod? külön párolod? mert én úgy tanultam, hogy a húsból sok zöldséggel csinálsz egy f.sza marhahúslevest, levet leszűrod levesnek, a zöldéségeket meg a husit pedig felhasználod a vadasba. - a pecsenye (ami tul képpen marha konfit) is jól hangzik. jó étvágyat mindkettőhöz :)
senior, ma életem legfinomabb vadasszószát csináltam meg, felét lefagyasztom, mert sokat csináltam párolt marhahússzeleteket csináltam, és zsemlegombócot, jó babrás kaja, de nagyon élveztem csináltam még egy jó dagasztós kaját: kacsazsírban lesütött kis kockákra vágott marhahúst és rengeteg hagymát, apró kockákra vágott kápia paprikát, amíg bugyborékolt, addig sütöttem lassú tűzön, addig volt benne "víz", és most két tégely lett a kenhető pecsenyéből piritósra, az egyiket viszem a barátnőmnek ajándékba, mert már mondta, ő is hoz meglepetést nekem :) remélem, libamájat:) de ha kacsamájat, nem bánom:)
hátraléptem hétfő óta, mert vakarék-kotorék küzdésekre nincs most energiám ez a hét pompás lett a számomra nem a tőzsdén, hanem azon kívül fellélegeztem, jókedvem lett, sétáltam, barangoltam, vásároltam, lakást szépítettem, virágokat ültettem át, főzőcskéztem, tévéztem, barátnőmmel programoztam és fogok is, egyszóval nem kuksolok napközben a gép előtt nagyon jó érzés elkezdeni nehéz volt hétfőn, de annál könnyebb napról napra és a 10710-es otp-t még nem adtam el garancia nincs rá, hogy a szemétbe megy
🤭igen,vagy le vagy fel.figyeltem a talalati aranyat kb.10-bol 3,ami nem jo,sot!Nentsegere legyen,hogy otp mindig tele van csavarokkal,sok fejfajst tud okozni🥴mindannyiunknak
nem, valami bíztatóbbra emlékszem, amit decemberben írt de tényleg nem akarom visszakeresni , mert 11000-en már túlment , és szerintem megérdemli az otp , hogy egy kicsit még "száguldjon" már ha a jövőt árazza és nem a nyomorultságot valószínű ez a 11000 is fájhat sok shortosnak drukkolok, hogy még jobban fájjon:)
En 8Ktol 11ig felfrle vartam OTPt, onnan le. Le is ment 10k ala, de most erot mutatott, amire mar nem szamitottam, es tovabbra is le varnam, de miert ne tevedhetnek en is? Poziciom nincs
Azóta már volt vagy 10 féle verziója fel is, le is! Tegnap például evidens(!) volt neki, hogy otp innen lefordul! Ha pedig nem, akkor tovább emelkedik... Erről ennyit.
na azért nem is értettem, miért jelentetted be olyan drámaian szeptemberben, hogy nem érsz rá ide írni pedig képeket küldeni nem lett volna megterhelő és az esti dumák sem azt tudtad, hogy kétszer még pomperj is írt ide? :)
mnb inflációs adat nem fog meglepetést okozni, miután teliszájjal ordította a bank, hogy januárban még biztosan magasabb lesz mint vásárló, most érzem először, hogy visszafogják magukat a multik, és nem emelnek árakat gondolom, hat rájuk , hogy európában már hónapok óta csillapodik a kajainfla, és sosem volt olyan magas, mint nálunk remélem, az otp árfolyama nem a pick-et fogja árazni
van tétje is a fogadásnak? én is korrekciót várok erről a szintről 10440-10500 ellenállásig.A mai doji gyertyás zárásunk ennek a korrekciónak a lehetséges előszele.
Éva,tudod jól,majd a holnap reggeli határidős kereskedés dönti el igazán az irányt.Meg ne feledd holnap reggel 8:30 -kor MNB inflációs adat.OTP irányára az hatással van.
stayerke, fogalmam sincs, meddig tud menni az otp, tegnap a hasamra ütöttem, hogy 11700-ig, de mi lesz, ha 12700-ig megy ?:) bár most el nem tudom képzelni, mitől menne addig
én is köszönöm:) lányom néha kérdezi, hogy de miről csetelsz esténként a tőzsdefórumon, gurunak érzed magad? mondom, dehogy, de emberi próbálok maradni, nem gép és sokan vevők rá:) szeretem ezeket az esti dumálásokat :)
és ha látnál, mennyit javult a szemem:) a monitor előtt egyes olvasószemüveget használok, estére dudor volt az orrnyergemen, most meg ellátok szabad szemmel még az üveghegyen is túl :) merthogy üveg ...
elképzelem az "elkelt" királyfikat, ahogy kezdenek trottyos békásodni évről évre, tisztelet a kivételnek sok álkirályfit láttam kimutatni a béka fenekeségét egy idő után 7 lakat alatt nem lehet őrizni igazi királyokat, csak lakatbékákat
Őszintén?Peches voltam,mert alig érkeztem meg, 4-ik nap legyűrt a vírús.3-4 napon keresztül magas láz,török fájás,köhögés,gyengeség. 4 nap alatt közel 3,5 kg-t fogytam.Aztán még vagy 5-6 napig lábadoztam,akkor már nem volt lázam,csak a köhögés.Így teltek az ünnepek.Mivel Karácsonykor van a szülinapom is,így pont megbetegedésem előtt,elmentünk kettesben ünnepelni 2 napot egy wellness szálloba.Na az jól telt :-) ide linkeltem a helyet. https://www.exclusive.co.uk/pennyhill-park/?utm_source=google&utm_medium=local&utm_campaign=hotel-pennyhillpark
Kiderult trottyos 🐸volt a javabol.👩🦰igy,hogy ismet szingli lettem,tobb idom,energiam maradt hasznosabb elfoglaltsagokra.El kell fogadnom,hogy ebben a korban mar az osszes kiralyfi "elkelt" vagy 7 lakat alatt orzik 🤭
ma megint néztem egy sütőműsort fél 12 és fél 2 közt, és egész nap főzőcskéztem a hétvégére előre, amit lehetett, mert holnap megint a barátnőmmel lesz programunk , és kitaláltam magamnak egy új hajviseletet:) de nem volt unalmas a mai nap, csak inkább házi teendős az opushoz gratula neked, megpróbálom tartani, nem akarok napizni, ahhoz megint ide kéne ragadnom, de most nem vagyok hajlandó, annyira jól érzem magam
érdekes, hogy nem jelent meg semmi beírás , csak az utolsó Zsuzsáé 15 óra 40-es, írtam neki és utána láttam, hogy senior írt, azt hittem, frissen, de most látom, 4 órakor érdekes , nem frissült azóta az oldal?
Zsuzsát irigylem, mert ha nem megy a magyar tőzsde, akkor "átugrik" olajsejknek és dax-ozik, én meg mint egy XX. századi ember várom a magyar tőzsde csodáit:)
Zsuzsám, a falhoz csapás nem gonoszság, hanem próba :) ha lekenődik a falról, mert annyit sem bír, akkor tényleg egy trottyos béka trottyos béka pedig nem lesz soha a királyod
szia Zsuzsa, remélem, jól telt a vakációt a lányodnál mi újság angliában? mi a tapasztalatod? a héten kezdtem, hogy nem ülök állandóan a gép előtt, minden napra kitalálok valami jó elfoglaltságot, az első nap volt furcsa, de aztán egyre jobban belelendültem, hogy mint magam földesura, felszabadítom magam az izaura-rabságból meg aztán sok tennivalóm nincs is, az elmúlt hetekben az opusban nyeregettem, és most abban és az otp-mol párostól várok a csodára , kispapírjaim padlón vannak
Jól mondod,mindenről lehet beszélni itt.Hónapokkal ezelőtt,amikor szakítottunk az addigi párommal,Évától kaptam a legjobb tanácsot,azt mondta csapjam a falhoz a képzeletbeli békakirályfit,semmi puszilkodás ,megbocsájtás :DDD És igaza lett.Éva,ha olvasod,még egyszer köszönöm
bizony bizony, kicsit talán sikerült rávenni, hogy belássa, kicsit kevesebb képernyő előtt ücsörgés, és máris sokkal több az élmény. ha jó a pozi, akkor is jön a pénz, ha nem nézi egész nap. ha meg beragadás van, akkor meg minek nézni, úgyis kivárja, míg nyerőben lesz, mert bukót nem könyvel be :)
az a baj, hogy engeded, hogy a farok csóválja... ez egy olyan topik (ezért is szeretem), ahol nem csak a tradingről lehet beszélni, hanem bármiről: egy recept, egy színház, egy film, egy kép a Naplásról vagy ahol éppen jársz, az árakról, az hétköznapok kisebb nagyobb örömeiről/gondjairól, meg mondom, bármiről. - a "csesztetéshez" viszont ne feledd, te is kellesz, mert ha nem olvasod, nem kapod fel a vizet, nem válaszolsz, akkor máris elhal a dolog.
En is igy gondolom. Sajnos sokan agresszivak, befordultak, elkeseredettek. Kinek jut eszebe a masikat csesztetni mindig? Inkabb oruljunk, lassuk meg a jo dolgokat, kar rosszindulatunak lenni, az nem viszi elore az embert. Annyi jo dolog van. Tozsden is orom eri az embert, ha jol csinalja, akkor ne keseregjen. Na mindegy. Ezert nem egyformak az emberek orulok, hogy itt legalabb marad a pozitiv szemlelet, kikapcsolodas
leves