Te nagyobb dobásra készűlsz,mint a tőzsdefórum,hogy csak a zárt tőkeemelést szavazzák meg?
valami nagyobbnak kell lenni?
jó pihit holnapra és remélem hétfőn egy szép árfolyamon nyitunk
Phylaxia: holnap folytatódik a sztori (2007. május 10. 11 óra 40 perc)
Ajánlások száma: 0
Ajánlom
Holnap lesz a Phylaxia újabb közgyűlése, amely tulajdonképpen a 2007. április 27-én megkezdett értékelés második szakasza. Mint ismeretes a 4-5. napirendi pontok az akvizíciókról, illetve a tőkeemeléséről és névérték változtatásról szólnak, amely kérdésekkel a társaság közleménye szerint a megjelent részvényesek nem foglalkoztak.
Azóta is komoly találgatások tárgya az, hogy vajon milyen üzleti elképzeléseket fontolgat a Phylaxia, de érdemi információ azóta sem került nyilvánosságra. Tóth Péter vezérigazgató egy korábbi nyilatkozata szerint tervek vannak arra, hogy az iparági partnerek körében két cégben is komoly befolyást szereznek a közeljövőben. Ennek pénzügyi fedezetét a vezérigazgató szerint tőzsdei forrásokból kívánják előteremteni. Terveznek egy zártkörű részvénykibocsátást, majd ezután hazai és nemzetközi piacokon jelennének meg az új Phylaxia papírok.
Nem kizárt, hogy pénteken a közgyűlés idejére felfüggesztik a kereskedést, mert a várható döntések alapvetően befolyásolják majd a társaság tulajdonosi szerkezetét és üzleti jövőjét. Viszont az még nyitott kérdés, hogy a meghirdetett lépések közül melyiket teszi meg a cég a mostani közgyűlésén. Vélhetően a zártkörű alaptőke emelésről születik majd döntés. A többi tervezett lépés vélhetően egy még újabb közgyűlésen kapja meg a tulajdonosok jóváhagyását. A cégnek nem érdeke idő előtt kiteríteni a kártyáit és az üzleti lépések logikája is az, hogy egymás után kerüljenek nyilvánosságra egyes meghatározó lépések.
A magyar jogállapotokat tükrözi, hogy a Phylaxia Pharma és ceva pere már majdnem tíz éve tart, amelynek újabb szakaszához érkeznek ebben a hónapban. A Fővárosi Ítélőtábla januárban hatályon kívül helyezte a Phylaxia Pharmának a Ceva Phylaxia elleni perében hozott első fokú ítélet több pontját és új eljárás lefolytatását rendelte el. Az elsőfokú bíróságnak ráadásul először ismét a követelés jogalapjának jogosságáról kell döntenie, és, csak ha az megáll, akkor kerülhet sor az összegszerűség meghatározására.
Erősödő Phylaxia