Hali! Mit gondolsz a LEONG-ról? Ma szépen megeredt. Én látok egy emelkedő csatornát is (poziból...), MA 21 felett is maradt, lényegében dec.13 óta. De állandóan ez a vola... Mint iparág, most nem épp a szerencsésebbek közé tartozik. Trump mókái sem segítenek. MA 200 elérhető? Ellenállásokat 38-on, 43-on látok. Fibók segítenének még, de az nincs nekem. DRIG? MOst már kétszer esett nagyobbat, ma épp visszakorrigál. De ebből bármi lehet még. RHMG? Ebből szépen kistoppoltak 84,5-en. Visszaszáltam volna, de nem volt elég vonzó a visszakoorekció, most meg ez is elrohant. Pedig ez szimpi, mint ipar és a lehetőségei.
NDXG: Gyűjtik a megrendeléseket és a Goldman célár(11) is hajtja az árfolyamot, így a mélypontról(7.3) kialakult trendcsati mentén mintegy 35% ralli van eddig. A 61.8% fibo szint 10 eurónál már komoly ellenállás és túlvett zónában is van már a papír, így némi korrekció már benne lehet. A 200MA(9) áttörése komoly fegyvertény, a visszateszt nem kizárt, de az up trendvonal mentén ezzel nincs is probléma. A 21MA(8.4) nagyon lemaradt, ezt is be kell várni, hogy további menetelés lehessen a későbbiekben. https://kepkuldes.com/images/076d1e8b489572ba58a165fd5a246d31.jpg
RHMG: január 04. | 23:21 MetalHeart #1255 "Lassan irányba áll végre... a down trendcsatiból kiszállva a 21%50MA(78.9/77.7) szignifikáns leküzdésével bolifej hajlításra vállalkozhat az 50% fibo (83.68) környéken, amiből 61.8% fibo (92.1), 200MA(95.3) páros teszt lehet 90 euró felett..."
Az autóipari modul 290 millió eurós üzletet kötött egy eu-s tehergépkocsi gyártóval alkatrészgyártásra (acéldugasttyús szerelvények és hengerburkolat) 2020-2025 ciklusra. Folyamatosan jönnek a jó hírek, így volt oka, hogy megindult az árfolyam. A csúcs(92.6) révén kezd túlvetté válni, a 61.8% fibo (92.1), 200MA(93) páros teszt kemény dió, így mérséklődés jöhet a jövő héten, de ennek mélysége 87 eurónál lentebb nem lenne kívánatos, illetve a 21MA(82.3) eléggé lemaradt, így nem kizárt, hogy tesztelésre kerül akár 87 euró alatt, de nem várom a letörését. Helyre kell tenni a fundás árfolyamot 100 euró feletti tartományba... https://kepkuldes.com/images/efb009dc0f25f6e3beaa54140484f0b2.jpg
DBank: Jan Duschek után Frank Bsirske (a Verdi elnöke és a Deutsche Bank felügyelő bizottságának tagja) is nyilatkozott, miszerint az egész FB-ben sincs senki sem, aki rövidtávon támogatná a CoBa-val való fúziót... ezek egyértelmű üzenetek a DB Ceo Sewing kijelentését követően ... A mélypontot(6.678) követően diszkréten kioldalazott a down trendcsatiból és immár a 21MA(7.55) után az 50MA(7.87) felett zárt(8.131). Hogy ebből lesz-e megerősítés az a jövő héten kiderül... ha igen akkor a -61.8% fibo (9.43), 200MA(9.5) ellenállás zóna elérhetővé válik, afelett jelenlegi ismeretek alapján igencsak valószínűtlen.
Megjelent az első vételi ajánlás a Lampe bankháztól 12 eurós célárral (igaz volt már egy korábbi vételi ajánlás, 2018 októberében az Equinet 14 eurós célárat jelzett, de november végén visszavonta és csökkentette 8,50 euróra).
LEOGN: "a shortolók csökkentenek, de még így is nagyon erősek és a célárak alapján az elemzők is nagyon pesszimisták... a Motherson Sumi sztori viszont sima bull trendbe állítaná..."
OPUSG: A múlt heti reménykeltő up gyertya elhalt és bár kint van a down trendcsati felső él felett, azon belül egy sunyi szimm.3szögben csorog, ami a jelen héten vált egyértelművé. A jövő hét első felében kitörés várható, a 238.2% fibo (482) szinten billeg eladási jelzéssel, rendkívül összezárt (20 pontos) bolik között. Letöréssel nagyot eshet, mert a célár 322, ami 150% fibo (321) környék, a down trendcsatiban ez lehet a 138.2% (300) - 161.8% (342) zóna valamely határa. A rés jelenthet még egy támaszt, hogy ne valósuljon meg a célár. Hát elég durva lenne... és nagyon fájdalmas sokaknak... Amennyiben nem lesz ilyen csúnya irányváltás, hanem éppen ellenkezőleg, kitör a szimm.3szögből is, akkor a down trendcsati lezárva, és a 21/50MA(490.8/503.6) szignifikáns leküzdésével a 200MA(585), 300% fibo (594) zóna megcsíphető. A szimm.3szög célára ugyan 642, de már örülök, ha egyáltalán az említett zóna teljesül... részemről felesleges minden találgatás, míg a fiúk el nem döntik a kitörési irányt, illetve be nem jelentik a konkrét fúziós számokat... legújabban pedig levegőben lévő bankvételi kalandot... https://kepkuldes.com/images/1718f3bbe60e9ab60035da99538297a8.jpg https://kepkuldes.com/images/8b4e43d0ac4bd22b493d3e3599ef5fce.jpg
DBank: A Bloomberg szerint előrehaladott tárgyalások vannak, hogy Qatar friss pénzt tol be a DB-be... ez ugyan már felmerült korábban, de akkor elutasították a pletykát... pénteken pedig GYJ mintegy 480 milla euró nyerővel...
GWIG: "Tűzkarika, boldog megtisztulásom véget ért, A hetedik bárány elpusztult, Az élet könyve nyitva előttem, De én imádkozom majd érted, És visszatérek egy napon" (Iron Maiden)
GWIG: Több éves esés végjátéka az óriási esés és kitárazás... bízom az Ebner Stolz együttműködéssel futtatott reorganizáció sikerében. A 2020-ig biztosított működéssel mind Stefan Meyer (Ebner Solz), mind Dr. Ing. Christian Gerloff (Gerry Weber Ceo) optimista... spekulatív vételen gondolkodom... A történelmi(2003.03.11) mélypont(2) letörése K.O-val... ezzel a down trendcsati alsó élére esett, az árnyék kifutva belőle. Első megközelítésre - spekulatív alapon - a céláram 2 euró "valamikor"... https://kepkuldes.com/images/0570d930ecbe4c8bd29e0876edc3af19.jpg
ESTM: "felfelé a 176.4% fibo, 200MA(121.6), down trendvonal hármas áttörése kimondottan erőt mutatna a papírban."
Réstöltési munkálatok folynak a papírban a 176.4% fibo (120.6), 200MA(122.5), down trendvonal hármas zónában, de (már/még) nincs áttörés... megint ott tartunk, hogy döntsék már el végre az irányt ... :D:D:D Nem fogom elolvasni az idevágó szabályokat, de rohadtul furcsa, életidegen, hogy tök üres cég - amúgy szabályosan - létezhet a tőzsdén... és a kopasz tárgyal... vannak érdeklődő befektetők, de egyelőre semmilyen konkrétum és a többször is direkt utal rá, hogy 18 mrd, de akár még több is lehetne a kapitalizációja a reményre... ez nekem magas... de természetesen lehet sikertörténet az eredménye... https://kepkuldes.com/images/05b0477bf04c6161dbbd3be8f93786bb.jpg
LHAG: "Egy 21/50MA(19.8/19.6) támaszról való szignifikáns dobbantás a 61.8% fibo, 200MA(22.3) szintig repíthetné az árfolyamot, ez több mint 10%..."
Izgalmasra fordult a helyzet... a down trendcsatinak vége(?) és átváltott(?) az up trendcsatiba. Februárban a 200MA(21.8), 61.8% fibo (22.8) ellenállás zóna szignifikáns megugrása lenne a feladat, jelenleg ezt közel a túlvett zónához nem valószínűsítem, de bentmarad(hat) az up trendcsatiban... https://kepkuldes.com/images/57d120d89b509cce24c26b7f3b353ff5.jpg
Mínuszolóm kimerül 11 nicknél az Opusg esetében... hajrá kedves olvasóim dolgoztassátok meg a figurát egy + adománnyal... nem kötelező persze... ahogy elnézem más fórumon is dolgozik a 7-9-11 felállással... :D:D:D
sírva röhögök, hogy mit csinál ez az eszelős... kreált egy 12. nevet is... na mentem aludni, kíváncsi leszek, hogy mennyit generál még hajnalba nyúlóan... jó éjt ! :D:D:D
csúsztatják már azt is össze-vissza, addig bármi lehet, tavaly tavasszal ki gondolta volna akárcsak 500 alá...bár nem tartom valószínűnek azért benne van a pakliban valljuk meg
miért, miért... mert az amcsi fiúk hülyére vannak tuningolva shorttal (DBank) és hogy nézne ki, ha ki ugrálnának ki a wall street-i irodák ablakán ... mekkora környezetszennyezés lenne... majd szépen elrendezik a nyerőket, utána beülnek longba és majd akkor lehet növekedni...
Az Erste Group Bank Ceo Andreas Treichl ma az Erste 200. évfordulójára rendezett bécsi bulin korrepetálta a célzott fejeseket, hogy szerinte nem DB-CoBa fúzió kéne, hanem a DB - német takarékpénztárak egyesülése lenne a kibaszott nagy durranás, ugyanis ezzel a világ egyik legnagyobb bankja jönne létre, egy csapásra megoldanák a német ipar számára létfontosságú nemzeti bajnok ikonját, amely finanszírozná őket az egész világon a mintegy 30%-os(!) betétek halmazából. :D:D:D
APPB: "A héten valszeg ismét nagyobb mozgás lesz, azaz használható-e még az up trendvonal vagy visszaejtik a csökkenő ék alakzatba. Bízom az újabb 200MA(575) tesztben..."
Nagy mozgás már hétfőn meglett... lefelé... a teljes kitörés lenullázva/visszatesztelve... ez holnap valszeg kiderül, de a héten feltétlenül. A 21/50MA(480/475) letörése újabb csalódás lenne, visszaesve az ékbe további esés jöhet a 23.6% fibo (443) felé. Amennyiben ez egy visszateszt volt, úgy jöhet ismét orrvérzésig az 591-es min. célár az up trendvonalra visszakapaszkodva, majd a 200MA(574), 38.2% fibo (582) zóna.
Máris itt vagy mínuszolóm, ezt nevezem igazi rajongónak... nagyon sokat vártál igaz ? Tegnap éjjel feltörölték veled a padlót kicsim... úgy hívják, hogy szopóág.... :D:D:D
DBank: A 2 shortos nagyágyú csökkentésbe kezdett az elmúlt időszakban, de még így is nagyon nagy poziban vannak... amúgy a sajtó komolyan rákapott a mai Erste Ceo kommentjére... bár elismerte, hogy gyakorlati esélye nem sok, másképpen szinte nulla... AQR: 2.59% (25.01.2019) 2.69% (10.01.2019)
Megnevettet... itt dekkol órákat, hogy mikor jövök és utána nyomja buzgón a jegyzetről nick+psw, amit a szomszéd öreg "infós" fia állított be neki egy láda sörért... most lassan megint mehet egy újabb rekesszel, hogy még több nick kell... ez már egy komoly kihívás neki ! :D:D:D
Metál, EUR/HUF kapcsán írtad, hogy bővítenéd az EUR készletedet. Mi a módszered, van titkos tipp legalább egy középárfolyam körüli váltásra? Erste Prémiumnál az "Ön számára személyre szabott azonnali devizakonverziós árfolyam" is a középárfolyam és az eladási árfolyam között van félúton, szóval az elönytelen oldalon. Tehát 317 helyett mondjuk 323-324 környékén realizálható a váltás. Tudsz jobbat esetleg?
Semmi különös, 310-es eurókészletből adtam el egy pakkot 330 körül, (bár ezt nem forexre vettem, hanem német papírokra) és most visszavenném, miután ma valszeg mozgás lesz benne... - most veszek 317 körül és ha ledumálják, akkor ismét egy pakkot később - most veszek 317 körül és ha feldumálják, akkor nincs több vétel most Nem bízom a tartós erősödésben, de ez délután majd kiderül...
SHLG: Az árfolyam beszakadt az Atellica laboratóriumi diagnosztikai platform magasabb indítási költségei és a negatív devizahatások működési eredményre gyakorolt hatása miatt, azonban a zászlóshajó üzletág a képalkotási diagnosztika továbbra is sínen van... a 34 eurós szint azaz a 76.4% (34.04) elérhető, itt van az up trendcsati alsó él is...
Én is parasztshortban vagyok. 33,5-en volt egy stop megbízásom, elment. Másik számlán (egy számlára akarom rendezni a pozit) 32-n állok vételen. Azt kis híján elérte, de most mászik el tőle. Na ilyenkor szoktam elbizonytalanodni, hogy menjek utána vagy se. Any advice? Anybody?
Igen, és az ahhoz köthető up trendcsatorna még él. Most éppen megint a Tagestief-hez közelít inkább. Elmegyek ebédelni és kitartok az eredeti gondolat mellett, aztán meglátjuk.
A sikeres parasztshorthoz jól ment a kemencés burgonya;) Örülök, hogy VÉGRE nem változtattam az eredeti stratégiámon. Nekem ez a legnehezebb a tőzsdében. Még türelmetlen vagyok. De már alakul.
MOLB: Új csúcs(3312) van, sikerült 3300 fölé szúrni, ugyanakkor 4. napja int óvatosságra Molly... a "horpadt" füles csésze vízió is elhalt, de tény, hogy még mindig araszol felfelé. Az up trendcsatiban viszont látványos emelkedő ék alakzat is látható (ebben végre egyetértek Egon bácsival), ami szintén az óvatosságot hangsúlyozza. Mi van, ha letörik ? Semmi pánik... a 100% fibo (3220), 21/50MA(3204/3159) zóna továbbra is támaszként funkcionál és besegít még az up trendcsati alsó él, 76.4% fibo (3100) zóna is. Mindezek törése jelentené csak a tavaly június eleje óta tartó up trend befejezését... https://kepkuldes.com/images/94090113bb71b586622871120ba06c33.jpg
SHLG: Rosszul írtam a napi kommentet, az helyesen úgy néz ki, az Atellica rendszer laboratóriumi diagnosztikai platform magasabb indítási költségei és a negatív devizahatások működési eredményre gyakorolt hatása miatt befostak a befektetők. Miután az Atellica lenne az új szuperfegyver, így annak hírei jobban érdeklik a befektetőket, ráadásul a versenytárs Philips minden szempontból jobb számokat hozott... Masszív rés(34.5-35.2) és egy nagy long legged doji a befektetők válasza a számokra. A mélypont(33) a 61.8% fibo (33.08) támaszra esett, miközben megpróbáltak a vevők a 76.8% fibo (34.04) fölé húzni az árfolyamot - bent maradva az up trendcsatiban - de sikertelenül és a piros down trendvonalon zártak(33.8). Kritikus ponton van az árfolyam, innen még visszahúzható az alap up trendcsatiba és visszatölthető a rés, míg egy további eséssel megerősíthető a csalódás és 38.2% fibo (31.52) jöhet, de technikailag akár a 0% fibo (29) sem kizárt. https://kepkuldes.com/images/c9c41cc051e9de8d316ac60ad3edd482.jpg
ma reggel cseppet elbizonytalanodtam és mivel több tárgyalásom is volt offline, betettem mindent eladásra 300 fölött és minden elment :D Qrva nagy kör volt, nagyon fasza nyerővel, elégedett vagyok ;) Köszi a csártokat, hoztak még legalább +120HUF-ot a pakkokra, ahogy nézem :D Most már eshet, elkezdem akkor visszavenni és készülni kell az osztira is :DD Te tartod még?
ja, azt nem láttam.. Akkor csak egy minipakk volt nálam, a kövületek ma mentek el :D Akkor buli nálad is :D OPUS-t tolod erőből, érdekelt vagy, hogy így követed? Ott nagy meglepetés lesz sztem, megy az altatás ezerrel perpill és remélem igazad lesz a kitörésben ;)
"OPUS-t tolod erőből, érdekelt vagy, hogy így követed?" API-OPI párosom van, mindkettő többet ér a jelen árfolyamnál... majd meghúzzák, ha eljön az ideje...
Ez attól is függ, mennyit késik a fúzió, lesz-e köze Budapest Bankhoz és/vagy MKB-hez, valamint meddig csorog addig. Fog érdekelni engem is, de még nem itt. :)
ÁMEN! APP döbbenetesen alulértékelt: megy benne a stresszelés, de ott nagy sztori lesz. Az igazi, nagybetűs SZTORI az OPUS konglo nálam, abból ismét robbantani fogunk, meggyőződésem. Továbbra is Van kapcsolódási pontunk és ez jó ómen :D
így-így, de kivárom, bármeddig is tartson, tbsz-en van, csak 8 számjegyű nyerőnél adom el ;) Konzumban mindjárt ott vagyok, csak ellentétes előjellel :DD
NDXG: Nagyot rallizik a papír, immár elérte és felette is zárt a bűvös 61.8% fibo szinten 10 eurónál... túlvetté vált a papír, a korrekció bármikor beüthet, pláne, hogy a WorldQuant shortot erősít, ráadásul tegnap beszállt a shortba a Marshall is, a sok apró dirty mellett... újabb megrendelések kellenének, méghozzá nagyon komoly kaliberűek, hogy a giga ellenállás zóna áttörhető legyen, amire nemigen van esély... a Goldman célár(11) a max. lehet, de nem kockáztatom tovább a pakkot ... Shortok: Marshall 0.52% (28.01.2019) SFM 0.59% (28.01.2019) WorldQuant 0.70% (16.01.2019) https://kepkuldes.com/images/e52b76ef13828098ddd9761df4a813dd.jpg
RHMG: Továbbra sem tiszta, hogy melyik dőlésszögű up trendcsati az igazi, de ennél jelenleg sokkal fontosabb, hogy a 61.8% fibo, 200MA(92.8) páros ellenállás áttörésre kerül vagy sem, pláne, hogy éppen kezd túlvett zónába belépni... Ma a frankfurti MainFirst adott emelt célárat 90-ről 119 euróra felülsúlyozás címkével. Zömében már minden elemző 100 euró felett "látja" a papírt, ideje lenne a vételre is klikkelniük, hogy ne csak a pofájuk járjon. Ide átcuccolnék a Nordexből bővítésre... de lássuk előbb az áttörést... https://kepkuldes.com/images/6d719fa303f1192404bbc53292c639a4.jpg
MOLB: Újabb intő jel, illetve gyertya az emelkedő ékben, amiben legfeljebb 2-3 napi tér van... ha esetleg meghúzzák, úgy a 123.6% (3345) környék még elérhető lehet, de az sztem false lesz... ott túlvett állapotba kerülhet, illetve ilyen felső él tapadással nemigen tudom elképzelni a (még) magasabb szinteket... https://kepkuldes.com/images/c0ad9ab09f71010cdefdec373f3a3f43.jpg
Csak véleményt kérnék: Szerintem irtó szoros a korreláció a bux és a forint árfolyam között... tökmindegy, hogy melyik eurhuf, usdhuf-ot nézem, de a bux pont ellentétesen mozog, mint a keresztek - nézzétek meg pl. a mai grafikonokat..
meg kellene nézni, de szerintem a bankok általánosságban esni fognak vagy legalábbis nem emelkednek annyit amiatt, hogy tegnap a FED lazábbra vette a figurát
Bloomberg... ma már sajnos mindenki pofázhat felelősség nélkül a "pletyka", "úgy hírlik", "azt mondják", állítólag", "egy név nélküli bennfentes hírforrásunk", stb. szavak mögé bújva... most éppen azt hozták le, hogy év közepén megtörténhet a fúzió, amennyiben a DB nem képes javítani az eredményén az első 3 hónapban...
WDIG: A BAFIN megvizsgálja az ügyet, melynek jogalapja a piaci visszaélésekről szóló rendelet, ami megtiltja a hamis információk terjesztését, beleértve a médiát és az internetet is. A DSW alelnök, Daniela Bergdolt szerint szigorúbb jogszabályra van szükség a piaci manipuláció ellen, hogy az ilyen módszerek (értsd jelen esetben shortok) büntethetők legyenek, miután ez már a 3. mocskos manipuláció a papír ellen...
WDIG: A Bafin után a müncheni ügyszség is megállapította, hogy nem lát bizonyítékot a német jog szerint elkövetett bűncselekményekre vonatkozóan. Heike Pauls (CoBa)l hamis hírként értékelte, amivel a pénzügyi szolgáltatót támadja és Robin Brass (Hauck & Aufhauser) is rendkívül valószínűtlennek tartja, hogy menedzsment elviselné a firkász szerinti számviteli gyakorlatot. Mindkettő vételi lehetőségként értékelte a szitut, de az árfolyamot így is sikerült kinyírni... az 50MA(140) közelében venék még...
BLUE topic