A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
:DD hát persze :DD épp csak úgy adták át az országot, hogy már ott volt az IMF nél az alírásra váró dokumentum az államcsődről :DD és akkor 2019ben valaki tol egy ilyet, hogy "kismiska" :DD
Akkor félreérted a helyzetet: a probléma az, hogy egy fénykép alapján házkutat a rendőrség a kampány kellős közepén, ahol meg videó van, meg bizonyítottan elhunytak a listán, meg többszáz azonos név, de eltérő aláírással, ott nem csinál semmit. Ez itt a gond. És nem is kicsi.
de van Soros-lista is :)) "A lista léte nem vitatott, a Fidesz szerint legális adatbázisról van
szó. A lista tartalmának és építésének jogszerűsége azonban vitatott. A
bírálók szerint ugyanis nem csak a pártot támogatók, az adatgyűjtésbe
beleegyezettek adatait tartalmazza, ezen kívül a néven és elérhetőségi
adatokon kívül egyes esetekben olyan információkat is tartalmaz, mint a
pártszimpátia, a szavazási hajlandóság, kapcsolattartási adatok stb..." https://hu.wikipedia.org/wiki/Kubatov-lista
mennyire kell naívnak lenni, hogy elhigyje valaki, hogy az MSZP a szükséges 5 ezer helyett 75 ezer ív gyűjtésével nem az volt az alapvető célja, hogy azzal visszaéljen?
A Fidesz rendbeteszi az országot
link