most már folyamatban vannak a papírok...csak intézkedni kell és akkor megkapjuk ezt a szocpolitikát, cigánykölcsönt...és anyagilag úgy meg vagyunk viselveelve, hogy még lábazatot sem tudtunk csinányi...mert nincs miből, a kis nyugdíjbú nem tudunk semmit sem csinálni...
Elemzők - a mából bölcsen visszatekintve - úgy vélik, hogy a kereslet fejlődésének lehetőségét a cégek eleve tévesen ítélték meg, költekezési verseny indult be, és ehhez jött az akkori gazdasági lassulás, amelyet 2001. szeptember 11-e, a New York-i terrormerénylet-sorozat okozott, így a buborék szükségképpen szétpattant.
"A Deutsche Telekomnak 2002-ben 24,6 milliárd eurós adó utáni vesztesége volt, ez azóta is európai gazdaságtörténet legnagyobb egyévi vállalati vesztesége. A német cég azonban ezzel nem állt egyedül: a Vodafone 2002-es vesztesége brit csúcs volt, és 2003 elején a France Télécomé volt a világ legnagyobb vállalati adóssága. Időközben ugyanis kipukkadt a "távközlési buborék". Az 1998-as EU-beli dereguláció miatt az egykori monopolisták hamar elvesztették a vezetékes piac 20-25 százalékát. Erre nemzetközi, sőt, világméretű terjeszkedésbe kezdtek, nyakra-főre vásárolták fel részint egymás részesedéseit, részint a kelet-európai, ázsiai és amerikai telefoncégeket olyan árakon, amelyeket azok valódi értéke és teljesítménye messze nem indokolt, beszálltak a mobil- és az internetszolgáltatásba, horribilis összegeket költöttek el a harmadik generációs koncessziók európai árverésein, abban a hiedelemben, hogy a mobilpiac és a széles sávú vezetékes piac végtelen lehetőségekkel kecsegtet."
Externet