Ez a mai emelkedés nem "hiteles", igazán senkit sem boldogít, a várakozás más volt. Szivassuk meg a nap elején SHORT-olókat. Erről szólhat a mai nap. A zárásra akár minuszba is fordulhatunk.
Miért csökkent le így tegnapról a kamattartalom a bux hatin? és ez mit prognosztizál?
Törölt felhasználó2006. 06. 20. 14:55
#1275
Sajna nem tudok egyetérteni az előttem szólóval, Én egy kifejezetten unalmas, kis -néha közepes forgalmú nyarat prognosztizálok. Az alja még nem volt meg, azt úgy 2-3 héten belül, kb. 17500 indexnél várom. Eddig lesz a dolog érdekes. Ezután unalmas bikaborjú piac szeptember közepéig, minden valószínüség szerint visszamászunk csiga sebességgel 20000 index fölé.
Na elszakadtunk a küólföldi történésektől egy rövid időre. Bár az is igaz, hogy hála derék kormányunk kitűnő politizálásának és ismeretterjesztésének alulteljesítők vagyunk a régióban. Azt láttom, hogy azért eléggé éhes a piac. Ki van éhezve egy jó kis emelkedésre. Ez lehet, hogy rövidtávon meglesz. Mint írtam pár nappal ezelőtt, ha nem szakadunk be - és egyelőre nem is akar a piac - akkor a range mozgás lesz. Nagyjából kezdi kirajzolni a tetejét és az alját. ARP mester azt írta, hogy unalmas nyarunk lesz. Én azt mondom mint day-tradező spekuláns, hogy ez a Nyár bevezetője lesz a spekik paradicsomába. Az elkövetkezendő időszakban (évekről beszélek) olyan volatilis piac fog kialakulni, amelyeken naponta és hetente olyan mozgások lesznek, amelyekre régebben hónapokat kellett várni. Itt rövid idő alatt vagy megszeded magad vagy elbux mindent. Az igaz, hogy medve piacot még én sem láttam, de az is igaz, hogy marhául mindegy hogy medve vagy bika piac van. Az a lényeg, hogy mindig jó irányba fordulj. Mivel kitalálták a shortot, ezért medve piacon is úgyanolyan jól (ha nem jobban) lehet keresni mint bika piacon. Csak legyen vér a pucádban. Ha nincs akkor meg ne tőzsdéz, hanem menj el 8 órába dolgozni és ne irigyeld és köpköd azokat, akik többet keresnek nálad, csak azért mert nekik volt vér a pucájukban.
Úgyhogy én azt mondom fel a fejjel és ELŐRE. Ha meg bux akkor fogd rá a nyuszira.
Tény hogy sokminden ment publikba, amit én írtam le. Talán egy kicsit több ment, mint magam is akartam (így utólag) és talán kicsit többet is szerepeltem, mint akartam. Az internet csábító hatalma :) mely elinflál.... .
Ezentúl megvannak az emailcímek, ha vmit akarok majd oda megy mindenkinek. Az észrevétel jogos, tegnap már magamtól is rájöttem.
Arp, ettől függetlenül várom a mailt, mert kíváncsivá tettél....dont be shy... . :-)
biztosra veszem, hogy MINDENT nem tudtál meg... hála magadnak... Green ha nem akart volna, akkor nem beszélget egy olyan helyen és egy olyan nyelven amit senki nem ért és senki nem figyel... :)))
Tudom, hogy esküvőd lesz meg már lassan akaratomon kívül mindent tudok rólad (hála Labb pajtinak)
Ritkán kérek ilyet, de sztem neked fontos, ha majd időd engedi dobj nekem egy mailt a freemail címemre. (a címet kitalálod - mert egyszerű) szeretnék csak neked írni privátba egy levelet.
az am...csak abban remenykedem hogy essünk meg mert ha innen fordulunk izen is szurom magam mert meg alig vagyok a piacban....erre vartam mar honapok ota....
Virtualis kavehaz