Azért jó hogy ilyen szar árfolym mellett tudunk az ősi gyógymódokról beszélgetni :) és hogy még egy kicsit feldobjam a hangulatot, elmondanám, hogy nem csak az estmedia okoz fejtörést a világban. Ma a fiam azzal fogadott, hogy az a fránya Regina mindig puszilgatja az óvodában. Mondtam is magamban, hogy mindenkinek megvan a maga tragédiája, neki meg mondtam, hogy lesz még idő amikor a fél karját adná ugyanezért :)
Lesz de véleményem szerint a következő a helyzet. AV meghalt. Papírjai át ruházádra kerülnek. Ehhez a jogi folyamatoknak le kell pörögniük. Halotti anyakönyvi után átírni a paírokat. Ez mèg nem történt meg mert akkor tudnánk a bétről. Addig nem lesz tulaj ameddig ez nem valósul meg mert: 1. Tárgyalás mehet a Cinergivel(ha jól tudom övé lesz az 5%-k). Akárják folytatni vagy nem. Ha eladják akkor milyen áron adják el, eladják vagy sem. Ez az 5%-k is kellhet az új tulajnak. 2. Ha megy egyeztetés BCS részéről más céggel akkor erre is kitérnek, addig ameddig nem tudják eladni az 5%-ot mit vártok. Nem fogják bejelenteni mert ha bejrlentenék , milyen áron tudnák meg vennia rv-et? Hogy nyilatkozhatnának olyan papírról ami jogilag még nincsen náluk. Másrészről ez az 5%-k csak amiről tudunk, ha több volt neki és papíron kölcsön adta , ott még bonyolíthatja a helyzetet a szerződések lejárati ideje, kapcsolat felvétel stb. Ha pedig az új tulaj érdektelen ,h az est 5%-os rvivel csináljon valamit még lehet ,h az új befektetők is elhátrálódhatnak az üzlettől. Sajnos itt még határidò sincs mint a navos ügyeknèl. Kivárás, kitartás, vagy eladás, BCS kreatív, megolja csak idő kérdése....
Az sem rossz, az sem rossz édes bátyám! Felső limitet soha nem öntené ki senki előtted. Opus 805 Ft on igénybe vettem volna...jah, nem, mert már régen kiráztak. 😀
Én meg beszéltem a randomos Ferivel, hogy megérne nekem egy jelentős összeget havonta, ha a 15 perces késleltetett helyett 15 perces jövőbeni adatokat szolgáltatnának a 20as könyvben. :D
Én már nem tudom, kinek honnan mi jön. Én február 15-től indítom az emelt díjas, tutifix infó for BÉT szolgáltatásomat. Lehet, nem leszek olyan sikeres, mint a J5G18 Telesales Hungary Zrt., de bízom benne, az ügyfelek megelégedéssel használják majd az új szolgáltatást. 😀
köszönöm érdeklődésed, szerintem igen, de a nejem szerint még mintha egy apró darab lenne benne, de az már tényleg nem akar se kivérezni, se semerre elmozdulni. most irsaival as cabernet-vel fertőtlenítek. azt gondlom ezzel mindent megtettem az ügyért.
Na kérem szépen.Elég világvége hangulat uralkodik.Elég sok hívő is már 70-re várja.SCS tiltva(csütörtök van)Vajna elötti csütörtökön is ugyanez a hangulat uralkodott,SCS ugyanígy tiltva lett.Nem lepődnék meg ha holnap fordulnánk....felfelé szerintem már több papírt tudnának elszedni mint lefelé.Ahogy elnézem a szektát a 70%-a dobná 120-on :DDDD tisztelet a kivételnek.
Törölt felhasználó2019. 02. 07. 20:13
#43683
idegességről: próbálok higgadtan elemezni, várni a fordulót, más papír nyerőből finanszírozni ezt a bukót... de azért ma dekoncentráltan játszottam a kedvenc sportomat, és a bukó mellé még egy prince fallabdaütőt is eltörtem, viszont isten nem ver bottal, egy karbon szilánk a tenyerembe ment, és csipesszel is csak beljebb tudtam toszogatni. Hát én így vezetem le a feszkót, nem a fórumtársakon. részvénykönyvről: nem vagyok jogász de a TEBÉSZ állásfoglalása beszédes. Mi az hogy nem lehet betekinteni? Mi az hogy nem lehet csak novemberit megnézni? Erre BCS-nek magyarázatot kell adnia, és bármennyire is nem szeretjük a lufit, illetve pl. simeone hozzászólásait, igaza van abban, hogy ha ezt tűrjük, akkor magunkra vessünk. túlértékeltségről: valóban 10 Mrd forintot nem ér egy üres váz, de eddig sem ért, szóval nem kell hogy most hirtelen a helyére kerüljön. Vagy aki azt gondolja hogy egy üres tőzsdei váz 1 MRD forintot ér az tényleg úgy gondolja hogy 10 forinton fog forogni a részvény hamarosan? pánikról: többen írják, hogy haradszorra már nem szalasztják el a kiszállót... talán épp ez a cél, most esésben már nem nagyon van eladó, de ha megindul felfele a sok többször-végignéztem-az-emelkedést önként és dalolva adja majd a részvényeit... BOCS HA HOSSZÚ LETT, EZEK A GONDOLATOK KAVAROGNAK MOST BENNEM.
A tutifix infot eddig Jockey üzemeltette, nem értem, miért várja most mástól. Elapadt a forrás talán. Plotinusról még csiripeltek a verebek, wallisról már nem?
Hát hogy megy?mond el légyszives.te mit csinálnál egy ilyen helyzetben?a közleményeit te hogy értelmezed?fantáziálásról beszélsz.mi ebben a fantázia?szerinted ez nem életszerü?
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A