Nem akarok ünneprontó lenni: 1., A hazai börze szabályozói környezete nem szolgálja a fejlödést, söt...a, A Prémium kategóriás részvényeknél a likviditás jelentösen szór..., pedig AZ egyik leggontosabb szempont.b,Az alacsonyabb közkézhányad mellett a fentieknek ( a pont ) egyéb szempontjai is vannak.c,Bizonyos cégek cégértéke nehezen " megfoghatók", d, Szerintem akkor is szigorítani kell a Prémiumba kerülés feltételein ha ez -- talán átmenetileg, talán nem-- a prémium kategóriaban jelentös lemorzsolodást jelentene!!!
Zöld szaggatottal jelöltem a 10 évig épített emelkedő háromszöget,
amiből jó fundára, de CARIPRAZIN bevezetés nélkül nem tudott kilépni.2015
szep 18.-án eljött az is, ami nagy fegyvertény volt egy Kelet-Európai
cégnek, még 2 hétig lefogták az árfolyamot, onnan korrekciókkal
szárnyalt 7296 HUF-ig, ahol már a P/EPS ráta 23 volt.Erik a
konferenciahívásokon rombadöntő, kapott is az alkalmon, én úgy
értelmeztem, hogy lemondott a tisztségéről, hogy ne legyen bejelentési
kötelezettsége és távozott, mert ez később derült ki, másképp nem
lehetett.Decemberben ki is derült milyen jól tette, kezdődött
a vegzálás az ESMYA körül, aminek a vége az lett, hogy a bevétel nem,
hogy növekedett volna tovább, hanem mélyrepülésbe kezdett a negatív
kampány, meg a felírhatóság korlátozása miatt.A VRAYLAR
közben szárnyalt, évi 67% bővüléssel a felírásokban, az összeg is
rendben, mert átlépte az 500 millió $-t, a korábban feltételezett 1 mrd
meg is lesz 2020/22 közt valamikor.De a zászlóshajón kívűl az eredményhányad a többiben feleződött, a royaltie mellett mutatóban egy kevés innen, onnan.Tekintettel
a sikertelen ESMYA USA bevezetésre, meg a szabadalmi oltalom lejárta
azért közeledik, nem pedig fordítva, ez az általam rég emlegetett 1
lábon állás egy több évtizedes távlatban gondolkodónak már sok volt és
2018-tól megszakításokkal, de adják a papírt. Nem néztem rá a
tulajdonosi szerkezetre, de kockázat nagytulaj bejelentési kűszöb alá
esése, mert tovább vinné lefelé, arra spekulálva, hogy likvidálja a
poziját.A 14 hónapos átlag, túl meredek szögben metszi az
50-est, a piros hurkapálcán kívűl még valamiféle fordulós gyertya nincs,
mint tavaly nyáron, amikor a Bloombergen betámasztották az árfolyamot.A
VRAYLAR-on kívűli pirulák bevétel/profit számaiban kellene beállni
változásnak, illetve bevezetés megkezdésének közelségébe kerülni egy
kísérleti stádiumban lévő molekulával, addig itt 6000 fölé menet nem
lesz. http://keptarhely.eu/view.php?file=20190518v00qp2o3f.png
Kisbüfik topikja