Januárban vagy februárban a lufi topik meglepődhet. Tavasszal és nyár végén érdemes lesz ránézni arra, hogy esést vartatok. Ha igazatok lesz, elszállhattok mint a lufi.
Krisztus szegény lett értünk, hogy mi az Ő szegénysége által Isten gazdag áldásából részesüljünk. a megváltás egyik nagyon fontos területe az anyagi átokból való megváltás. a tövis az emberi munka eredményét is jelzi, hogy sok emberi fáradozásnak, szorgalmas munkának tövis lesz az eredménye.
Viszont a visszavett Appeninn-m meg száguld azóta is. Lassan ott van ahol dobtam, de szerencsére 100-l lejjebb visszavettem, így még kb 50 pont a s bukóm vissza is jött brókerdíjastól, mindenestől :) Az Estmédiát meg adnom kellett volna 150-nél s vehetném már vissza. Mindig az egyik szemem sír a másik meg nevet :)
ESTMÉDIA LUFI