2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Ezt a megis emelkedunk-et milyen idotavra erted? En azt latom,h aki masfel eve vette 30-50% bukoban ul jelenleg. De aki tavaly vette,egesz evben 40 korul volt,az is jo esetben nullan all. Szoval ez a megis emelkedunk egy kisse reneszansz tulzasnak tunik nekem.
Nem az emelkedes a cel, nem hiszwm, h ezt nem vagod. Ellenunk dolgozik Gacsi. Ne tedd a hulyet. Minden emelkedest visszaadnak. Nyakig sarosak. De azert megis emelkedunk, csak lassan. Na majd, ha eljon az ideje. Gacsi huzzon a retekbe.
A velemenyem tovabbra is az:ez a Gacsi nevu antitalentum nagy ivben leszarja az arfolyamot a kereskedessel egyutt. Egy balfek,aki evekig csak veszteseg termelesre kepes egy ceggel,nem fog marol holnapra megvilagosodni,es hirtelen kibaszott rafinalt tozsdei guruva valni. Ahhoz ketszer kellene szuletnie.
Szerintem meg te vagy Gacsi embere. Csukott szemmel tozsdezel,hattal a tickernek,mindenkit tartasra biztatsz,igy eselyt adsz Gacsinak h a sok bizakodora adogassa szep lassan a papirjait. Szoval hulyesegeket en is tudok irni,minden nezopont kerdese.
Ez a siras amir eloadsz az o erdekevel egyezik, az eloadott sajatodeval meg nem. En ezt gondolom. Csavarjatok ki az emberek kezebol a papirt a sunyi Gacsival egyetemben.
Gacsi tudja mit csinal, de most ellwnunk dolgozik, szvsz. Nincs ertelme vele beszelni. Adja el a ceget es huzzon innen minel elobb es messzebb, en ezt kivanom.
Hat persze. Es azert erdektelen a papir,azert nincs szikra vevoi erdeklodes,mert 25 % egyhuzamu eses utan egy forumba beirom,h bassza.meg,ez mar megint csak esik meg esik. Es azert esik elozoleg,mert en utolag beirtam h a fenebe,mar megint esik. Ez teljesen nyilvanvalo,es az is,h Gacsi embere vagyok,itt angliaban,tobb millios befektetessel 30% bukoban. A napnal is vilagosabb.
vagy igaz vagy nem,maga nekem elhitte annakidelyén mikor beszéltem konzum vezérrel kétszer is telefonon,aztán azt mondta nyugodtan hivjam fel jászait is.én sem hinném el de én tudom hogy igaz volt.
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15