🤔🤔🤔🤨 "Zártkörű működésről akkor beszélünk, ha a részvénytársaság részvényei nem kerülnek nyilvános forgalomba hozatalra, vagy ha a részvénytársaság nyilvánosan forgalomba hozott részvényeit nyilvános ajánlattétel útján már nem értékesítik, illetve azokat a szabályozott piacról kivezették. Úgy is mondhatnánk, hogy nem veheti meg bárki a részvényeket, vagy hogy nem lehet tulajdonos.
Ezért is tilos a zártkörűen működő rt. részvényeseit, illetve jegyzett tőkéjét nyilvános felhívás útján gyűjteni. A zártkörűen működő részvénytársaságok alapszabálya korlátozhatja a részvények átruházás útján történő megszerzését meghatározhatja például azt, hogy kiknek adható el."Forrás: https://www.vallalkozo.info/jog/zrt-azaz-zartkoruen-mukodo-reszvenytarsasag
Már bocsánat, de az egészségemet nem fogom senkinek sem odaadni. Eleget idegeskedtem korábban, és ebből elég volt. Annak örültünk, hogy megmozdult, és hogy most sem 35-nél vagyunk, így nagyobb esély van egy jobb pozíciót elérni. Amúgy semmi értelme egymással harcolni, mert mi csak élvezői leszünk az emelkedésnek. Kiszámíthatóság? Az "apróbetűs részben" ott áll, hogy ez egy magas kockázati besorolású értékpapír, és hogy olykor nem a kisbefektetők érdekeivel azonos irányba haladni az árfolyam. Most ezért is én leszek a hibás, kedves mínuszolók? 😏
Nem értem, hogy miért nem lehet elfogadni, hogy még bőven nyár van, és nyaralások vannak, valószínűleg pont azok részéről, akik jobban felpezsdítenék az árfolyamot. Először is örüljünk, hogy feljöttünk kilátástalan harmincas zónából, és aránylag tartjuk magunkat. Valami mocorgás ugyan van, hogy kb. életben tartsa az eddig elért szintet, de nem most kell csodákat várni, hanem szépen fokozatosan, mondjuk valamikor a jövő hónapban, mert addigra talán tömegesen visszarázódnak a munkába az emberek. Egyszerűen nem lehet állandóan ekörül forogni. Le kell lazulni! Azok is ezt teszik, akik majd akkor újra beszállnak a ringbe.
Sokszor körbe lett járva a mostani stagnálással kapcsolatos téma, és nem örültünk neki, de volt, aki már júniusban meg is mondta, hogy egyszerűen csak kitört a nyár, és most passzívabbak a szereplők. Mindig nem lehet ezt a műsort vizslatni, hanem néha le kell róla lazulni- most ezt teszik.