A közgyűlési határozatban nem láttam az év végén esedékesnek említett osztalékelőleget, csak azt, hogy 21,81 Ft/részvény lesz az osztalék, amit vélhetően két részletben terveznek kifizetni. Lehet valami elkerülte a figyelmemet?
Azt szeretném megkérdezni, hogy a 2 részletben történő osztalékfizetés két különböző tulajdonosi megfelelési nappal jár? Amennyiben ezzel az a cél, hogy a tulajdonosi megfelelési napot követő nagyobb részvényeladást elkerüljék, akkor a 2 különböző időpont lenne a logikus. Gondolom a holnapi közgyűlés mindenre magyarázatot ad majd.
Valójában a termék árának csökkentése nem biztos, hogy jövedelemkiesést okoz, mert ha olcsóbb lesz az adott termék, akkor több személy számára válik elérhetővé, így több árbevételt, ezáltal akár több nyereséget is hozhat, mint egy nagyobb haszonkulcsú, de kevesebb vásárlás. Van még két apróság, amit érdemes figyelembe venni, egyrészt azt, hogy a forint árfolyama vélhetően tovább gyengül majd a dollárral szemben, másrészt, hogy ezt a Biden-kormányzat jelentette be, így Trump beiktatása után bármi megtörténhet a folyamatban lévő ügyekkel. Persze a piac úgy tekint rá, mint negatív hír, ami sajnos a mai kereskedési napon is megmutatkozott.
Te mint gyakorlott befektető tudod a legjobban, hogy a tőzsde azért jó, mert ha nem vársz az adott cégtől tartós felemelkedést, akkor is nyereséget profitálhatsz rajta, akár egy esetleges zuhanásból is. Jelenleg csekély kockázattal dönthetsz úgy, hogy most vásárolsz, aztán osztalék előtt eladsz, vélhetően 4-5 hónap alatt többet keresel rajta, mint ha állampapírt vásárolnál, még akkor is, ha csak 60 Ft-ot emelkedik addig. Én tiszteletben tartom azok véleményét is, akik nem a chartokat bújják és nem az adott cég jelentéseit nézegetik. Persze azzal sem árt tisztában lenni. :) A tőzsdén sokan a megérzéseik szerint cselekednek, amelyek vagy bejönnek, vagy nem. Ez az igazán izgalmas benne, hiszen egy tartós árfolyam stagnáláskor, vagy esetleg eséskor, a te realizált nyereségedet valakiknek bukniuk kell. Magad ellen sose dolgozz, még akkor sem, ha igazad van.
Általad vizionált esést a jelenlegi lakáspiac csak akkor szenvedhet el, ha kitör egy olyan háború, ami minket közvetlenül érint. Amúgy a Dunahouse Nyrt jelenleg 4 országban tevékenykedik és terjeszkedik, ezért egy lokális lakáspiaci visszaesés kevésbé érinti.
"Viszont itt még érdemes óvatosan veszegetni.." Arról nem is beszélve, hogy ha marad a mostani növekedési tendencia, akkor jövőre, a mostani részvényárfolyamhoz képest, 10 % fölötti osztalékra lehet majd számítani.
Csúnyán beszakadtunk. (852) Ez már korrekciónak is sok. Úgy tűnik a rossz nemzetközi hangulat nálunk halmozottan jelentkezik. Sokan realizálnak és inkább a számlán szeretik tudni a pénzüket, és kivárják a pozitív hangulatot, hogy ismét visszaszállhassanak.
Csúnyán beszakadtunk. (852) Ez már korrekciónak is sok. Úgy tűnik a rossz nemzetközi hangulat nálunk halmozottan jelentkezik. Sokan realizálnak és inkább a számlán szeretik tudni a pénzüket, és kivárják a pozitív hangulatot, hogy ismét visszaszállhassanak.
Nagy visszaesésre nem számítok, ez egy kisebb korrekció az emelkedést követően. Sajnos az esés a mai nap általános tőzsdei trend. Továbbra is bízom a részvényben, én személy szerint beálltam vételre.
Bár a hivatalos II. negyedéves jelentés csak 2024.08.30.-án kerül publikálásra, de a már nyilvánosságra hozott előzetes mérőszámok alapján biztosra vehető, hogy a növekedés üteme a kiemelkedő I. negyedéves eredmény közelében lesz. https://dunahouse.com/files/ckfinder/files/DHG_2024Q2_negyedeves_meroszamok_20240707.pdf
Köszönjük az elemzésed. A grafikon, függetlenül a sárga résztől, szép növekedési pályát mutat. Persze, mint minden részvénynél, itt is lesznek le- és felszúrások, ez természetes. Véleményem szerint, figyelembe véve a Dunahouse jelenlegi és várható eredményeit, az Nyrt és ezáltal a részvényesek előtt szép jövő áll. Hol van már a 2024.05.27.-i záró, amikor is 706 Ft volt a részvény ára. Aki akkor vásárolt, az már közel 30 %-os nyereséget ért el, míg mások joggal bánhatják, hogy akkoriban kiszálltak.