Baráti köreimben többször hangoztatom, hogy ez egy mégsem-mégis ország. Meg kell nézni a - főleg gazdasági jellegű - híreket mindenféle médiában. Egyre több az olyan szalagcím kezdet, hogy : "Mégsem"..."Mégis".....Persze a legapróbb felelősség nélkül tehetők ezek a megállapítások.
(Valamint szinte minden cikkben túlburjánzik a feltételes mód, a kijelentő helyett. Abból nem lehet baj. Katasztrófális.)
A "széles körű támogatás" dacára egyelőre nem határoztak az Európai Unió pénzügyminiszterei arról, hogy politikai támogatásukról biztosítsák-e azt a megállapodást, amely az Európai Tanács és az Európai Parlament között jött létre a bankrendszer számára szigorúbb tőkemegfelelési előírásokról.
A tőkemegfelelésre vonatkozó előírások azt is szabályoznák, hogy az európai bankoknál dolgozók kizárólag akkora jutalmat kaphatnak, mint a jövedelmük, illetve a részvényesek többségének támogatásával annak legfeljebb a kétszeresét. A javaslatról folytatott nyilvános vitában, kedden a brit pénzügyi tárca vezetője kijelentette: nem tudja támogatni a javaslatot. A britek szerint az ugyanis veszélyezteti az európai bankrendszer versenyképességét, attól tartanak, hogy a londoni belvárosból, a Cityből a pénzügyi intézmények és szakemberek oda vándorolnak, ahol kecsegtetőbb keresetekre számíthatnak." link
Beszari banda! :-)))
"A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) már a jövő héten dönthet arról, hogy felfüggeszti-e a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) a március 22-ei magyar-román világbajnoki selejtezőre vonatkozó zártkapus büntetését, a végső döntést pedig majd később hozza meg." link
Röhej!
"A magyar válogatottat azért büntette meg a FIFA, mert az augusztus 15-én Budapesten rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel."
Az volna a sportszerű döntés, ha büntetésből ennek a meccsnek a visszavágójáról tiltanák ki a rasszistákat.
értem a szándékodat, de gondolom, belátod, hogy a tömegmédia igényszintjének csökkenése közhely kategória, nehezen indokol egy újab topicot 2013-ban. de nem akarom senki jogát elvitatni, hogy ilyeneket nyitogasson, csak akkor nekem is hadd legyen jogom, hogy erről véleményt formáljak, akármilyen előjellel
Csupán egy burjánzó, kerülendő jelenségre hívtam fel a figyelmet.
Az üres, idióta, szenzáció hajhász, kapkodó, csapkodó, minden információ alapot nélkülöző vélemény nyilvánításokra, kommentárokra.
Úgy tűnik valakit fejen talált.
Jó nagyot kongott.
Mégse(m) - mégis topic
(Valamint szinte minden cikkben túlburjánzik a feltételes mód, a kijelentő helyett. Abból nem lehet baj. Katasztrófális.)