Össze-vissza beszélnek. Bármi megtörténhet szerintem. Benne van az is, hogy nem egyeznek meg belátható időn belül. Békekötésnél lehet egy optimista hullám. Gondolom nem csak itt, emiatt vettem fel pozíciókat. Bár tartok némi pénzt is, ha esés lenne. Szóval nem tudom mi lesz. :)
Ahogyan írtátok szerintem sincs erre egzakt tudomány. Ha lenne senki nem kereskedne, csak botok lennének. Olvasgatás közben eszembe jutott annak a tőzsdei elemzőnek a nyilatkozata (valamelyik Youtube videóban láttam korábban), aki még soha életében nem vásárolt vagy adott el semmit a tőzsdén. Sokan úgy gondoljuk/gondoltuk, hogy egy ilyen elemzés a téma szakértőjétől vagy szakértőktől érkezik, akik kívül-belül ismerik az adott céget, a piaci viszonyokat és a tőzsde minden rezdülését ismerik. Legalábbis mindenképpen jobbak nálunk és ezért esetleg el is fogadjuk az általuk készített célárat, ajánlásokat. Hiszen én nem látok bele ilyen szinten az adott cég és piac működésébe. TA esetén múltbeli adatokból és tapasztalatokból próbálunk következtetni a jövőbeli eseményekre. Mégis a vizsgálatokból arra jutottak, hogy van értelme figyelni ezeket. Pláne, hogy sok ember ezek alapján kereskedik (+ programok is). Olyan nagyon komolyan én se veszem ezeket, de azért odafigyelek mind az FA, mind a TA elemzésekre. Másik kérdés, amin gondolkoztam, hogy szemét spekuláns vagyok, aki akkor próbál venni, ha alacsony az ár és természetesen magasan eladni. Ez így azért nem igaz, mert több "beülős" részvényben is benne vagyok. Mi a cél? Természetesen az, hogy az adott részvény trendvonalát követve, vagyis a beülésen felül nagyobb hasznot érjünk el. Ezzel a ki-be ugrálással kiegyenlítést végzünk, mert alacsonyabb árat magasabbra, a magasat alacsonyabbra húzzuk. Sok kis befektető sokra megy. Az most akkor jótékony vagy sem? :) Na de miből lesz a pénz, ami az átlag felett van? Ha pl. egy adott részvény 5 éves időtávban csak 5%-ot termel, akkor miből lesz nekem több kör alatt mondjuk 10-20%-om? Ki az aki eladja nekem alacsony áron? Az aki stoppolt, bepánikolt, Beze kiütött certijéből. Gondolom. Persze ezt nem minden részvénynél lehet eljátszani, mert pl. egy Telekom a folyamatos emelkedésével a ki-be ugrálásos technikával semmire se mennék. Visszatérve az előző gondolatra! Ki az aki eladja nekem magas áron és utána bukik vele? Ők hogyan kereskednek? TA, FA vagy érzelmi alapon? Nézük a horoszkópot vagy a jósnőt kérdezik meg? Mit vesznek ilyenkor figyelembe, hogy amikor én úgy gondolom ez már elérte a tetőt (és TA-sok is) ők még vígan veszik tovább? Utána meg jó kis bukó következik hónapokig, majd eladják (nekünk)? Megkérdezném azt az embert is, aki a certi kiütési ára alá ad ajánlatot, hogy mire is gondol ilyenkor pontosan. Amúgy a rendszer miért enged ilyet egyáltalán?
Szerintem most erre iskolapélda a Wizz Air vagy a Lufthansa. Érdemes megnézni 6 hónaposban! Lufi nem képes áttörni már megint a szintet és most is a csúcsról kb. 20 Ft-tal maradtam le. Másodszor bukom el a hullámot, persze jövő héten lehet mégis sikerül eladni. Nem tudom, ez a szépsége. Ha 50Ft-tal kevesebb lenne a célértékem, akkor már második nyerő köröm lenne. Pici összeggel vagyok benne, ez már inkább csak játék már ott.
Nekem az jó, ha kicsit ugrál a rv, csak olyat ne csináljon, hogy beesik 25%-ra és soha nem megy vissza. Tudom van stop is a világon, de azzal eddig csak bajom volt. Később magasabb áron is vissza lehet szállni, ha van egy nagyobb beesés és a célár ennél már magasabb. Addig meg másban lehet forgatni. Nekem nem a pénz berakott mennyisége számít, hanem a végén elért százalék. Remélem nem félreérthető.
Tavaly certiztem, idénre nem terveztem. Full részvények, stabilitásnak öregasszonyos ETF-ek és némi befalap. Éves elvárásom nemsokára teljesül, ha így haladunk februárban el is élem. Mondjuk elég alacsonyra tettem a lécet. Pici 5-10%-os nyerőket szedegetek le. Na jó, néha becsúszik 15-20%, azt se bánom. Teljesen nyugodt vagyok, nincs semmi stressz! 12 db nagyjából egyenlő részre szétdobva.
Úgy tudom "rendes" részvényeket vásárolsz az OTP-n keresztül. Árjegyzőt az OTP biztosítja. Gondolom a banknak is meg kell venni és eladni a részvényeket. Hogyan történik ez náluk azt nem tudom, de ez az ő felelősségük. Eddig úgy gondoltam, hogy ezt valós időben még is teszik és ennek látszani kellene, ha elfogy a "csomag".
Az aljakat általában el tudom kapni normálisan, de az eladást többször elrontom. Volt, hogy részvényenként az egyik esetben 5Ft-tal maradtam csak le. Alacsonyabban álltam, nem hittem el, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. Az a részvény 0.1 százaléka volt. Most inkább van egy elvárt nyereség és ha azt eléri eladom és boldog vagyok! :)
Tegnap este kiszámoltam hol fogok venni, eladni stb-stb. Ma ment kukába az egész. ;) Persze nem panaszkodok. MINDEN más lett, mint terveztem. A többi részvényemnél is. Vételek most elmaradnak egyelőre.