Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira Kft. hétfőn, amely a Quaestor csoport 100%-os tulajdonában állt. A társaság kötvényeket bocsátott ki, amelyeket nagy mennyiségben akartak visszaváltani a befektetők a Buda-Cash-botrány következtében. Két hét leforgása alatt ez már a harmadik bajba került pénzügyi cég.
Volt szó a kötvényesekről este, a híradóban, vagy valami híradásban, az M1-en.
A BEVA-tól beszélt valaki.
Azt mondták, hogy ha a Quaestor a 150 milliárdnyi fiktív kötvénykibocsátással átverte az embereket, tehát csaltak-loptak-hazudtak-sikkasztottak, akkor a BEVA fizetni fog.
mivel nem bonyolíthat kereskedést,ezért bár a rendszer fogadja a megbízást,de rögtön elindítják a visszavonást is.
Ezt valami szar módon oldották meg,amitől kiakad a rendszer.
Mit akarsz ellenőrizni,ha kereskedni ígyse-úgyse tudsz?
Tele vagyunk mohó emberekkel mi tagadás annak vagyunk az áldozatai- Világos!!!
Most is ott ülnek,már múlt idő igaz!!
Láttam a Hungáriánál is 10 évvel ezelőtti FELÁLLÁS semmit nem változott magyarázhat itt nekem péznyelő is- Brókerokat meg balekként használták- ennyi- ismerős aki
-nem azt a tésztát eszi kirúgják!!
Azok legalább elmondhatták volna mire
használták fel őket- De örült,hogy megszabadult-
"Szerintem a kötvényesek, akiknek nem túl nagy összegű kötvénye volt, akkor járnának jobban ha kiderülne a csalás. Akkor a BEVA fizetne mert nem vállalati csődről, hanem bűncselekményről lenne szó."
Akkor se fizetne a BEVA. Egyszerűen, mert egy kötvényvásárlás önmagában nem BEVA biztosított.
az valóban nem,de kess,amin vetted az igen...
és mivel itt nem arról van szó,hogy a kötvény bebukott,hanem arról,hogy nem is kaptál a pénzedért semmit,azért árnyaltabb a dolog..
Majd a vezér kártalanít az államkasszából úgy mint a Széchenyi bank esetében.Fideszes botrányt muszáj elsimítani.(kifizették a Bajnai károsultakat is,mert ez jó propaganda a Fidesznek)
"az valóban nem,de kess,amin vetted az igen...
és mivel itt nem arról van szó,hogy a kötvény bebukott,hanem arról,hogy nem is kaptál a pénzedért semmit,azért árnyaltabb a dolog.."
Ez akkor sem BEVA. Amikor a kötvényt vették, akkor se volt az.
"A Beva kártalanítására azok a befektetők számíthatnak, akik a Beva tagjával a biztosított befektetési szolgáltatási tevékenységek, illetve kiegészítő szolgáltatások valamelyikére érvényes szerződést kötöttek, és e szerződés alapján a befektetési szolgáltató birtokába került, és nevükön nyilvántartott vagyont (értékpapír, pénz) a befektetési szolgáltató nem tudja kiadni számukra.
A Beva által nyújtott biztosítás a megbízási, a kereskedelmi és a portfoliókezelési tevékenységre, valamint az értékpapír letéti őrzési, letétkezelési, valamint értékpapír-számla és ügyfélszámla vezetési szolgáltatásokra terjed ki."

....Hi
szerintem ne is nagyon buzergáljátok a rendszert, úgyse lehet semmit csinálni...
csak még jobban elrontjátok még a végén...vagy eltűnik még a végén -ez-az róla...
"A Betétvédelmi-Alap garanciája egyáltalán nem olyan széleskörű a Quaestor kötvényei esetében, mint ahogy azt a cég kommunikálta ügyfelei felé. Az alap garanciája például egyáltalán nem terjed ki az árfolyamveszteségre és az értékvesztésre, maximum felszámolási eljárás esetén tudja kártalanítani az ügyfeleket. Éppen ezért a PSZÁF az ügy lezárásáig ideiglenes megtiltotta a Quaestornak, hogy továbbra is félrevezető módon tájékoztassa a fogyasztókat. "
"A Felügyelet felhívja valamennyi (jelenlegi és leendő) kötvénytulajdonos figyelmét, hogy a Beva biztosítása, kártalanítása nem terjed ki árfolyamveszteségre, értékvesztésre. Akkor sem igényelhető kártalanítás, ha az értékpapír kibocsátója fizetésképtelenné válik, vagyis a BEVA nem nyújt biztosítást a kibocsátói kockázatokra."
Akkor ez szerinted azt jelenti, hogy fizet a kötvényekért a BEVA?
Nem látom azt sehol MI kis részvényeseket
adjanak oda VALAKINEK kezdjenek el velünk
kereskedni!!
Törv.meg én úgy veszem, nélkülem is ADOTT*
(10-15 éve ebbe ülnek)
-Nem akarásnak nyögés a vége-
Mocskolódás nem vezet sehova-
Egyáltalán mit kering itt akinek nincs kára-
Mondjon olyat ami minket előre visz-
Akkor minek írsz a topikba?
Téged nem érint a botrány.
Csak azt írod folyamatosan, hogy biztosan nem fizeti ki senki a kötvényeseket, mégha így is van/lesz.
Tegnap este már mást mondtak a BEVA-sok, erre írtam, hogy inkább hiszek már nekik, mint neked.
A Baumagnál 13e ember 40 mrd Ft-járóp volt szó és ott is bűncselekmény történt. A BEVA nem fizetett. Hiszen a BEVA nem a kibocsátói kockázatok biztosítója...
Elolvastam,de sztem rossz irányba mentek.
Btel és enefi kötvényekre sem fizetett az oba,sőt,ott érdekes,fel sem merült a kártérítés.
Ráadásul a kötvény kibocsájtója egy kft,ami mögött semmi vagyon nincs.
Tök mindegy. A BEVA kibocsátó után nem fizet. Jól is néznénk ki, akkor a Btel, meg Hunminig, meg minden fospapír tulajdonosa is kopogtathatna a BEVÁ-nál, hogy fizesse ki az árfolyambukóját. (ha persze nyerne, az az övé!)
ahogy látom,két tábor alakul itt ki:
- az egyik azt hajtogatja,hogy miért nem fog fizetni a BEVA (Ők nem hallották a tegnapi híreket!)
- a másik tábor hallotta ,hogy vizsgálják a BEVA fizetés LEHETŐSÉGÉT
Nyilvanvalo hisz gondold el amikor rv-t veszek akkkor tkp tulajdonossa valok, ha a ceg amiben tulajdonos vagyok tonkremegy az nem beva ugy, senki fejeben meg sem fordul, ha kotvenyt veszek uez a helyzet csak nem tulaj lettem hanem hitelezo, deitt ugy nez ki FIKTIV kotvenyek lettek kibocsatva mas a helyzet
"A Quaestor Financial Hrurira Kft. csődjére tekintettel a Befektetővédelmi Alap nem fizet kártérítést a társaság által kibocsátott kötvények tulajdonosainak, mert a kibocsátói kockázatra nem vonatkozik a Beva biztosítása - mondta Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója.
A Beva az ügyfeleknek a Beva-tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, és kizárólag akkor kell a befektetési szolgáltató helyett helytállnia, ha az nem képes a nyilvántartás szerinti darabszámú értékpapírral elszámolni..."
Tök mindegy ki a kibocsátó. Kibocsátói kockázatokra nem terjed ki a BEVA.
Megjegyzem, ha most valami Orbáni unortodoxiával szavazatszerzésként mégis fizetnek, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek (jogalapot teremtenek az összes kibocsátó miatti bukó kártalanítására).
Azért 200.000 ügyfél (cégek, magányszemélyek) ennyire nem lehet pénzügyi analfabéta megvezetés nélkül! Ide nem írni-olvasni alig tudok tettek be pénzt, hanem nagyrészt iskolázottabb, meg akik gondoltak a jövőre (nyugdíj, taníttatás stb.) És 6,5% nem hinném, hogy mohóság, mikor részvényben 10-12%-ot átlagban sőt devizában simán lehet hozni folyamatos megtakarítással. Tehát itt valóban inkább csalásról, megtévesztésről van szó! Nem szabad, hogy kártalanítás nélkül csakúgy elússzon (Kajmán-szigetekre)ez a hatalmas vagyon!
hogy? kiadtak mondjuk 1miliárdot
Saját Kötvény Jegyzést Bizonyos dátumig*
Ez egy CÉG.
Utána Ezt megint Letakarták egy másik
Nagyobb 2milliárd Saját Kötvény Jegyzéssel
Ez meg egy másik "Nagy Cég"
-Ez eleve két céget takar!!
Na most kinél keressen elégtételt az ügyfél?
Mese könyv az egész-
-Mint mikor adományra Építenek-
És erről van valami linketek, vagy elégedjünk meg azzal, hogy ti istenbizony, meg csurira hallottátok (mert nyilván mindenben azt halljátok, amit hallani akartok)?
Most beszéltem az irodával!
Nagyon nyugtattak!
megnézték a számlákat,meg van minden, és kiemelték hogy a részvényes dolog rendbe van, higgyem el / persze mit mondanának/, de szerinte a feloldás még hetekig tart.
Hát nagyjából ennyi...
A pénzügyi szektornak kell kártalanítania a Quaestor kötvényeseit
2015.03.12 08:14
MTI
Már áprilisban gyorsított eljárással megtárgyalhatja a parlament azokat a módosító indítványokat, amelyek következtében hatékonyabban és átláthatóbban működhet a hazai befektetési vállalati piac - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője.
Rogán Antal az újság csütörtöki számában publikált interjúban kifejtette: keményebb eszközöket kell a felügyelet kezébe adni, például a gyakoribb ellenőrzés, a fogyasztóvédelmi intézkedések és az informatikai audit formájában. Legyen olyan felügyeleti biztos, akit nem csak probléma esetén rendelnek ki a cégekhez, hanem az ellenőrzés valamelyik szakaszát követően a működést is folyamatosan ellenőrizni tudja - mondta. Hozzátette, azt is támogatja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) külső tanácsadókat vonhasson be annak érdekében, hogy többször és alaposabban tudjanak vizsgálódni.
A politikus arról is beszélt, aki egy befektetési céghez viszi a pénzét, az eleve nagyobb kockázatot vállal, mint aki bankban helyezi el a megtakarításait. Ezért az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) százezer euróig (30 millió forintig), a Befektető-védelmi Alap (Beva) pedig húszezer euróig (hatmillió forintig) nyújt védelmet. A politikus szerint a Quaestor Csoport kötvénytulajdonosait a pénzügyi szektornak kell kártalanítania.
Rogán Antal hangsúlyozta: a magyar gazdaság és pénzügyi szektor biztonságban van, a bankrendszer mérlegében a befektetési célra elhelyezett pénzeszközök kisebb súllyal vannak jelen. A bankok tulajdonában lévő befektetési alapok, a takarékszövetkezeti rendszer komoly átvilágításon ment keresztül, biztonságosan működnek. A pénzügyi befektetési vállalkozások piacán is vannak prudensen (felelősségteljesen, a jogszabályoknak megfelelően) működő cégek, de most mindenkinek kőkemény ellenőrzésre kell számítania.
A politikus úgy vélekedett, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) is komoly kár fogja érni, mert a Quaestor Csoportnak nyújtott 17 milliárd forintos hitel mögé állított vagyoni garanciák vélhetően nem fogják fedezni a kölcsön összegét.

Annyiban tévedtem,h nem BEVA-s beszélt.
De a lényeget elmondja.
Törölt felhasználó2015. 03. 12. 10:18
Törölt hozzászólás
#1095
Törölt felhasználó2015. 03. 12. 10:19
#1096
Dolgozik ezerrel az izraeli pénzbánya/pénzmosoda.
Így megy ez a világon mindenütt, csak sokkal nagyobb volumenben ezért még véletlenül sem bukhat ki.
Kell a lóvé a felforgató műveletekre, atom és biofegyverkezésre.
A nemzezi bank fiktív kötvénykibocsátást gyanít, 150 milliárd értékben, ezért függesztették fel a brókercég működését, majd tettek feljelentést hűtlen kezelés és sikkasztás gyanúja miatt.
Amúgy nem kizárt, hogy a kötvényesek mégis kaphatnak kártalanítást...
Még az első Kötvény Jegyzést Se bírta ki!!
-Itt is kettős játék fojt!!
Hát,ha úgy nézzük 2.Kötvény Jegyzés magasabb- Ezt hogyne könyvelték volna hozzá*
Tele voltak Saját Kötvény Jegyzéssel*
-Na itt is kettős játék ment**
Ráadásul a Kötvény kötelem a CÉGHEZ!!
Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira
Öncsődöt jelentett a Quaestor Financial Hrurira
2015. március 9. 22:45

link