A NUTEX Nyrt (korábbi nevén HUMET Nyrt) értesít mindenkit, akit illet, hogy a Társaság 2010. október 10-én megtartott rendkívüli közgyűlésén meghozott határozatoknak megfelelő változásokat a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság bejegyezte a cégjegyzékbe.
Az árbevétel nagyságát nézve a legjobban az Organic Mission Magyarország Zrt.
zárta a tavalyi évet. A társaság közel 900 millió forintos nettó árbevétele után fizet
osztalékot. Az Organic Mission Magyarország Zrt. jelenleg három országban
forgalmazza termékeit, rövidesen pedig oroszországi terjeszkedésbe kezd,
amelynek eredményeként az idén jelentősen növelheti árbevételét.
Osztalékfizetésről döntöttek korábban az ugyancsak a NUTEX Nyrt. többségi
tulajdonában lévő két nagy forgalmú budapesti gyógyszertár tulajdonosai is,
miután 2010-ben 410 millió Ft-ot meghaladó nettó árbevételt értek el.
szerintem a névérték felszorzás az ütősebb volna feljelentésnek
hogy hogy csak négyszerezték? miközben a darabszámoz századolták? tőzsdei árát meg százszorozták.
ezért esett -20 -20 -20%-t teljesen jogosan!!! sőt kevés is volt!!
PFFF...NE LEGYÉL MÁR TE IS NEVETSÉGES...MINT A PÉNZNYELŐ
NEKEM 1 DB HUMETEM NINCS, CSAK ÉRDEKES MÓDON ITT NÉHÁNYAN EL AKARJÁK ADATNI A RÉSZVÉNYT ILYEN NYOMOTT ÁRON!!!!
AZT AKARJÁK, HOGY REALIZÁLJÁK A VESZTESÉGÜKET A KEZDŐK!
1.4 milliárdról 1.5 mrd-ra nőtt. Ez még 10%-os növekedés sincs. Szemben a szavazatszám 83%-os, tőzsdei részvényszám 119%-os növekedésével.
2. Árbevétel.
800 millióról 1.3 mrd-ra nőtt. Ez 60%-os növekedés. Szemben a szavazatszám 83%-os, tőzsdei részvényszám 119%-os növekedésével.
3. Eredmény.
A tavalyi -249 millió után 101 milliós profit lett. Ez látványos javulás. Megjegyzendő, hogy egyrészt e tekintetben kell a legnagyobb fenntartásokkal kezelni a Humet/Nutex jelentéseket. Másrészt korábban is volt nyereséges éve a Humetnek (2006, 2007, 2008). Harmadrészt félévkor 200 milliós nyereségük volt, így 2010 2. féléve VESZTESÉGES volt, vagy hazudtak a féléves jelentésben. Mindkettő rossz.
4. További tőkeemelési joga van a vezetőségnek 24 Ft-on.
Szerintem kellene kérni egy pszáf vizsgálatot, akkor bekérhetnék kifektető, meg rutyi IP címét, meg mail-jét, és kiderülne hogy ki áll a felbeszélés mögött.Ha valóban céges alkalmazottak (gyanús hogy igen) akkor annak súlyos következményei lehetnek mind rájuk mind a cégre nézvést
Értem, hogy ideges vagy. -80%-nál én is az lennék (mondjuk én nem vagyok olyan hülye, hogy eljussák egyáltalán idáig). De nem rám legyél mérges a bukód miatt.
"akkor is ha minden info arra mutat, hogy jó irányba halad a cég. "
Hiába haladna (még egyszer: HALADNA!)jó irányba, ha ebből a növekedésből ugyanúgy nem látnak semmit a részvényesek, ahogy eddig sem láttak.
Ja hogy nem lesz több hígítás, és te ebben hiszel. Akkor vegyél. Jó sokat.
Az árbevétel nagyságát nézve a legjobban az Organic Mission Magyarország Zrt.
zárta a tavalyi évet. A társaság közel 900 millió forintos nettó árbevétele után fizet
osztalékot. Az Organic Mission Magyarország Zrt. jelenleg három országban
forgalmazza termékeit, rövidesen pedig oroszországi terjeszkedésbe kezd,
amelynek eredményeként az idén jelentősen növelheti árbevételét.
Osztalékfizetésről döntöttek korábban az ugyancsak a NUTEX Nyrt. többségi
tulajdonában lévő két nagy forgalmú budapesti gyógyszertár tulajdonosai is,
miután 2010-ben 410 millió Ft-ot meghaladó nettó árbevételt értek el.
Az csak egy dolog ezzel az osztalékkal kapcsolatban, hogy 10 Ft semmi az árfolyamhoz képest. A másik az, hogy ezt maguknak az sok százezer új papírra is kifizetik, azaz 14 Ft lesz a bekeára a 700000 papírjuknak. Amit yodáék 2000 Ft-ért vettek, kifektető ki tudja hány ezren, de 1000 felett az tuti (ha van neki és nem alkalmazott). És még most is van, aki 500 Ft-ot ad érte. Az nekik 14 Ft-ba került. Aki ezt nem érti, annak nem való a tőzsde és nézze csak az egyre nagyobb bukóját. De aztán nincs sírás a hatóságok után: ti voltatok ostobák.
Ez színtiszta kamu. Még csak nem is írtam az Econet topicba.
Ruty, fejezd be a lejárató hazudozást.
Nem hiszem el, hogy itt mindent meg lehet tenni: hazudozni, személyeskedni, másokat becsapva nyerészkedni akarni. Érveket írj rutyikám, meg igazold az állításaid.
Nutex topik.
Ajánlom