Jujj. :) Jól van akkor januárra én is szerzek puskaport. Nehogy már könnyű dolguk legyen a lenyomassal ha kijovunk ;) Lehet úgy is csinálni mint a Bifben ahol irtózatos fal van 310en, de el fog fogyni ebben biztos vagyok. Ha kfek okos gyerekek, márpedig szerintem igencsak, akkor nem állnak útjába a csapatnak ;)
Ahogy mondod! Mindannyian hatalmas kockazatban ültünk és a legrosszabbat elkerultuk. Ha most sem lett volna megszavazva a tőkeemelés, akkor sokunknak lett volna stresszes karácsonya, azzal a tudattal, h az ide befektetett tőkét el is veszithetjuk. Ez most megszűnt. Sok feladat van még a két nagy tulajdonos és az EHEP IT előtt. De ezzel megmutattak, h vannak terveik és ezen tudnak. Is együtt dolgozni.
Ennyi, nem mehet még mert nincs kész. Amikor kikerul a karanténbol az lesz az érdekes. Mert ha ott lesz vételi erő azt sokba fáj majd megfogni. Így szerintem annyi idejük van
Ha el akarnák adni a papírjaikat akkor pont az ellenkezőjét kellenne csinálniuk. Ha nem tettek volna be az emelkedést gátoló pakkokat akkor már rég 20K felett járnánk, és simán szórhatnák a jó népre az árverésen vett papírjaikat. A tőkerendezést meg tudta volna oldani olyan "Est-esen" "Nutexesen" "Setesen" nem kerülne egy fillérjébe sem. Nekem a dugózás pont azt jelzi, hogy van elképzelésük a céggel és neem eladni akarnak a papírokból.
Sztem nincs jelentősége sem rövid sem hosszú távon a mai árfolyamnak. A lényeg megtörtént tegnap: a DVG hozzájárult a KF féle tőkerendezési elképzelésekhez, eszerint nem akarják veszni hagyni a céget. Sztem eddig volt igazándiból kockázat a papírban. Az hogy az árfolyam nem jelzi a kockázat megszűnését semmit nem jelent csak egy lehetőség a "későn ébredőknek/megfontoltaknak" :).
Elmúlnak ezek az idők hamarosan. Szerintem kb mindenki arra vár, hogy kijöjjön a karanténból és akkor ilyen manipulációkkal ne tudják fogni az árat. Na akkor már nehéz lesz tartaniuk vezéráldozat nélkül szerintem ;)
Nem...mindjárt veszek 1 dbot.. !!!az lesz a furcsa ha 7.ke után az eladói oldal lesz üres,mert valójában itt nincs eladó csak KF.ék tartják itt.....!!!
Tőkehelyzet rendezésre került 1 év után. 180 napos most ugrott ki (12k) 50 napos tolja fel. Elliott 2. hullám kész vagy majdnem kész. Megy vissza standarba, KF-ről lassan kiderül, h ki is valójában és mit is akar. Szerintem innentől lesz izgi.
Szvsz két profi csapat játszik. Mind a DVG mind Rosnerrel megerősített KF és köre. 4k részvényt kinyomnak most a piacra folyamatosan. 1k dvg, 3k KF. Bebiztositjak a tőkét a jegyzeshez. Szavazat szamban úgyis visszakapják. Másik, h a jegyzés Jan 7-en zárul le. Pont akkor, amikor kijön a közlemény standardba visszahelyezesrol. Épp ezért lehet most még gyűjtögetni. Kell KF-nek az alacsony 180 napos a kivasarlasig. Aztán kirepül egy két hír KF és köre erdekeltsegeirol. Az arat rögtön feltolja a piac és KF megteheti 12k-n nagy biztonsagban a nyilvános vételi ajánlatot.
Azt gondolom több oka van, hogy nem kérnek le: 1: Pénzbe kerül. 2: Nem biztos, hogy annak örülnének ha mindenki jegyezne akinek joga van, sztem nem bánják ha több rv jut KF Úr tulajdonába. Legalábbis remélem, hogy ő tényleg szívesen lejegyezné az összes rv-t:). 3: Ha lenne friss könyv abból esetleg kiderülhetne sok új info, amit ebben a stádiumban nem biztos, hogy szeretnének:).
Hát amennyiben a 11.-i értéknapra már a tulajdonodban lévőnek tüntették fel a 10.-én vásárolt papírokat mindenféle megjegyzés, megkötés nélkül, akkor én annál a brókercégnél nem biztos hogy vezetnék számlát. Esetleg megpróbálhatod hogy az osztalék vágás napján is veszel náluk valami papírt, hisz ha így kezelik, akkor még arra a vásárlásra is kifizetik neked az osztalékot :o Persze az is lehet, hogy az ilyen igazolások kiállítása egyedileg történik, és a back office munkatárs épp valami betanuló diáklány... Nem is értem, hogy ilyen esetekben miért nem kér le a cég egy aktuális részvénykönyvet, és akkor nem kéne a részvényeseknek egyenként kopogtatni igazolásokért...
Erősödő EHEP
10 501 1295 63
115 500 1500 72
20000 1 1700 70
vehetne már valaki 1100ft ról egy pár darabot.