A sors jóvoltából úgy alakult az életem, hogy egy ideje a családi háztartást, így a konyhát is nekem kell vezetnem…. , s ez így is marad az idők végezetéig…..
A lényeg: Segítsetek főzni!
Olyan recepteket várok Tőletek, amit saját kezűleg el is készítettetek!
Az én mai keverésem: Tárkonyos csirkemell
A csíkokra/kockára vágott kb fél kg filézett csirkemellet 1 db apróra vágott, dinsztelt vöröshagymán pirítom, párolom. Majd megszórom 1 ek szárított/friss morzsolt tárkonnyal, ízlés szerint só, bors. Rá egy ek mustár, egy kis doboz tejföl, egy ek méz, összeforralom, a végén egy ek 6% almaecet. A mustárral, ecettel óvatosan, ne legyen nagyon savanyú. Verzió: a tejfölözés előtt be lehet staubolni 1-3 ek liszttel, s mehet rá 0,5-1 dl víz. Így több és kevésbé folyós lesz a szaftja, nem csorog le a köretről.
Tálalni főtt tésztával, vagy nokedlivel, reszelt sajttal meg lehet szórni.
Hát nem tettem bele elég sót szerintem, illetve az idő sem volt megfelelő. Sikerült már jobban, de azért ehető.
Annyi salátám van a kertben h asszem fogyókúrát indítok...😄
Salátát mindenhez jeligére...
Ajánlom ezt az Aldis vegyes tépősaláta magkevereket, szines,
változó levélzetű és zsenge. Azaz jól mutat a tányéron finom nem keserű tipus.
Látod, kedves emerald? Nem elég, hogy a piacon rossz társaságot választasz magadnak? ...és csak mész a saját magad feje után...
Rókakisherceg ismét kinyilatkoztatott és megmondta, hogy a konyhában sem értesz a komoly dolgokhoz. Tudsz "Madleines" (sic) vagy "kiwi sorbet" (sic) készíteni? ...semmire sem vitted az életben, mert ezeket nem tudsz pancsolni... Bezzeg Ő! Mindent tud és tökéletes! Mindenhol! Piacon, konyhában,... ...rókalukban. Habár róka/patkány fogó Foxi Maxival még biztosan nem találkozott, mert akkor valószínű, hogy kisebb lenne az arca...
:)
:DDD
Ne törődj vele, én sem teszem. Kicsit sem érdekel h mit ír.
Ehhh...elég ha én tudom amit tudok....😉
Ám a bodszaszörpöm kiváló lett!
Ma vajascsirke, kerti biosalátával, tórógombóc.
Holnap borsófőzi/fasírt meggyespite. Utóbbit meg a szörpöket visszük a gyereknek. Lehet csinálok neki menta szörpöt is.
Eper lekvárt nem főztem idén, 700-ft alatt nem is volt eper, most meg már 1000-1200...csak annyit vettem amit megettünk.
Van a kertben cseresznye, málna, szeder, némi foska szilva....
Ja és a bodza lekvár állítólag mennyei-no meg egészséges....😉
Majd kipróbálom, eddig még nem főztem. Van ahol pedig termelik is...
Ezekre koncentrálok, meg a sárgabarackra meg a szilvára.
Tegnap rántott karfiol, fűszeres rizzsel, majonézzel. Elé a karfi fűszeres főzőlevéből pedig tejszínes krumpli-sárgarépa leves.
Desszert: előző napokból maradék lekváros gombóc.
Kellemes kis ebéd volt. :)
Ó....hát az leves különösen jól hangzik.
Tényleg, meggyes gombócot kéne főzni...😀
Saláta fejlesztés:
megpirítok szezám, len, és tökmagot, akkor jó ha elkezdenek pattogni.
Saláta megvosva, kicsi oliva olaj-balzsam ecet, csirke, sajt vagy főtt tojás. Majd mindennek a tetejére jó sok mag....
Kirakós játék:
- Magyarország barátságos ország....
- A magántulajdon védelme...
- Ha nem adod elveszem, mint a Pásztor-ok = einstand....
- A piaci ár erőszakos befolyásolása... majd én, mint állam megmondom, hogy mennyit ér az a festmény....
- Legyünk boldogok, hogy Viktor cár gyarapítja kis hazánkat, de hogy mit gondolnak a Világon a MAGYAROKRÓL? (nem viktorról) .... nem érdekes, mert mi egy barátságos ország vagyunk.
:(
Egyetértek lényegében mindennel....
De
Ez nem egyedi eset, magyarországon ha múzumnak adsz kiállításra tárgyat azt levédethetik, és az esetek többségépen meg is teszik. Csak hát ha Kiss Miska Jóskával történik meg senki nem tud róla.
Mondjuk ez nem túl korrekt eljárás úgy alapból.
Na de én már sokmindenen nem is csodálkozok.
Paradicsomos bruschetta:
Sok apróravágott bazsalikom, 5db közepes paradicsomonként 1gerezd zúzott fokhagyma, pici só, néhány evőkanál olavaolaj.
A paradicsomot a létező legapróbbra vágjuk, majd összekevejük a fűszeres olajjal. Pirítósra halmozzuk....
Nem rossz kis előétel, uzsonna ilyen meleg napokon...
A piac tele volt palántával, és sokan csak most vettek...
Nálam vállig érnek az április közepén palántázott lugas paradicsomok, teli nagy zöld paradicsom fürtökkel. Paprikát meg szedtem is már....😀
Cseresznye befőtt, cseresznye-eper lekvár is készült.
Bio, minden tartósító nélkül...gőzölő fazékban.
Itt volt a gyerek, befogtam....azt a sírás-rávást....unom, fáradt vagyok, fúj kukacos-apa miért nem permetezted meg?
De a végére tetszett neki amikor bepakoltunk a spájzába, no és jeleztem h ez a befőzési szezon kezdete....😉
Azt az elégedett büszkeséget h ezt Ő csinálta....nem aggódok jó háziasszony lesz belőle...😊
Jah...fejlesztettem:
Néhány üvegbe tettem fahéjat-szegfűszeget-bio citromot, gyümölcslevesnek. Így épp csak egy kis habarással összefőzi és kész is....hát nem tudjuk milyen lett. De majd beszámolok.
A porból készültel azért tuti versenyképes-no mert azt szokott csinálni.
Sziasztok, latom zajlik a tőzsdén kivüli élet is :D
Nálunk egy hétig természetközeli környezetóra volt a csipet-csapatnak. Isteni illatu száraz lucernagyűjtés, kiscsirke kipaterolás a kapirgálóba összekötve a visítva meneküléssel a kotló elől, kiskacsa úsztatás, nyuszi legeltetés a rácsos ketrecben, harkály les amint a telekom faoszlopát kopácsolja körbe, rigó vadászata a gilisztára, gyík tücsökvadászatának meglesése, szalmapárna tömés, stb. És a jó kis menzás kaják, mellé pedig egész nap zöldség-gyümölcs.
Ebéd után elővettük a régi szovjet diavetítőt, az utolsó kockákat már csak magamnak olvastam a labrador intenzív horkolása kíséretében az előtérben....
Sajnos a kertem egy részének sült helye lett... Későn ért ide az égi áldás.
A bodzalekvar nagyon finom. Ez az egy amit a befőzőcukorral szoktam készíteni, mert ha megtörik a magja az igencsak kesernyés, fanyar ízt ad neki ( de lehet csak én voltam béna)
Nálunk is módi ilyenkor a gyümölcsleves, most egy-két tányér friss bodzavirágot is belelógattam pár percre a végén, klassz íze lett.
Holnap a drótszamárral megyek dolgozni, ugyhogy felderítem a terepet. A katonai gyakorló szélén van vagy 30 méter hosszan szeder. Viszont a faeper már érik, a család esküszik, hogy jó italok készíthetők belőle. Egészségükre.
"A pálmaolaj használata hozzájárul az erdőirtáshoz, így bojkottálná az ebből készülő termékeket Ségolène Royal.
Fel kell hagyni a Nutella-fogyasztással a pálmaolaj használata miatt – jelentette ki Ségolène Royal francia környezetvédelmi miniszter a Guardian cikke szerint. Royal szerint a pálmaolaj felhasználása hozzájárul az erdőirtáshoz, ezért arra szólítja fel a Ferrerót, hogy más alapanyagból állítsa elő a mogyorókrémet.
„Újra kell ültetnünk rengeteg fát a masszív erdőirtás miatt, ami globális felmelegedést is eredményez. Nem szabad több Nutellát ennünk, hogy csak egy példát mondjak, mert pálmaolajból készül” – jelentette ki Royal a Canal+-nek adott hétfői interjújában.
A Ferrero kedden ki is adott egy közleményt, abban nem említve Royal nevét. A cég leszögezte: tisztában van a környezetvédelmi kockázatokkal, és biztonságos módon igyekszik beszerezni a pálmaolajat. A Ferrero a pálmaolaj közel 80 százalékát Malajziából szerzi be. Két és fél évvel ezelőtt francia politikusok már próbálták elérni, hogy 300 százalékos adót vessenek ki a pálmaolajra, mondván, az elhízást okoz és felhasználása környezetvédelmi károkkal jár. A kezdeményezés azonban nem járt sikerrel.
Szerda délután bocsánatot kért Ségolene Royal. „Ezer bocsánat a Nutellával kapcsolatos vitáért. Egyetértek azzal, hogy a fejlődést kell támogatnunk” – jelentette ki Twitter-üzenetében a miniszter.
A Nutella atyja és a Ferrero tulajdonosa, Michele Ferrero idén februárban, 89 éves korában hunyt el." - sosem evett pálmaolajat! :-)
édes-savanyú
Sziasztok!
A sors jóvoltából úgy alakult az életem, hogy egy ideje a családi háztartást, így a konyhát is nekem kell vezetnem…. , s ez így is marad az idők végezetéig…..
A lényeg: Segítsetek főzni!
Olyan recepteket várok Tőletek, amit saját kezűleg el is készítettetek!
Az én mai keverésem: Tárkonyos csirkemell
A csíkokra/kockára vágott kb fél kg filézett csirkemellet 1 db apróra vágott, dinsztelt vöröshagymán pirítom, párolom. Majd megszórom 1 ek szárított/friss morzsolt tárkonnyal, ízlés szerint só, bors. Rá egy ek mustár, egy kis doboz tejföl, egy ek méz, összeforralom, a végén egy ek 6% almaecet. A mustárral, ecettel óvatosan, ne legyen nagyon savanyú. Verzió: a tejfölözés előtt be lehet staubolni 1-3 ek liszttel, s mehet rá 0,5-1 dl víz. Így több és kevésbé folyós lesz a szaftja, nem csorog le a köretről.
Tálalni főtt tésztával, vagy nokedlivel, reszelt sajttal meg lehet szórni.
Jó étvágyat!