nem akarok túl szájbarágós lenni mert megorrolnak
rám azok a hallagtók akiknek pénzért osztom az igét,
de ők már látják, hogy ezen az ábrán van
még egy divergencie egy kicsit korrábban
még a nagy bukfenc elött, amin éppen a stop
mentette meg az embert, ! és milyen jól
hiszen a módszer nem a szent grál, a szent
grál a hozam/kockázat kezelésben és annak
arányában rejlik,;
simán letörhet s irány a pince, viszont egy olyan
ponton járunk ahol ha fordul akkor el tudod
kapni a fordulatot és egy jó hozamot tudsz
elérni úgy hogy lényegesen kissebb kockázatot
vállaltál, ez a lényeg ez a grál
még egy kiegészítés, ugye napi max, napi min
paradigmát mindeki ismeri nem kell mondanom,
ha mégis fordulna akkor a stoppot addig tartanám
a kiinduló szintn amit nem csinál új napi maximumot, // ha megcsinálja, akkor érdemes
tartani a longot, különben ennek a forgatókönyvnek
az alapján scale out (pozició visszaépítés, vagy
redukálom a nyitott poziciók számát)
köszi! De azt magyarázd el nekem légyszives, h ez most miért neg.divergencia (felfelé); és miért nem a Vadász által emlegetett bearish slingshot?
a jelek ugyan azok az eredmény/irány azonban teljesen más
ez volt/van a koncepcióm, a két jel amit említettél
nem mond egymásnak ellent, egyik vagy másik
teljesülni fog, ezek 'csupán' jó hozam kockázati
aránnyal rendelkező beszállási pillanatokat jelölnek
ki a kereskedő életében
22920-on van a fekete vonal, ha alá megy
20/30/50/100 ponttal akkor érdemes zárni
a longot, (!! mármint azt amit 22921-en ezen
setup alapján nyitott az ember !),
// ha felfe megy akkor a korábbi csúcs kitörését is meg lehet venni
stop a korábbi lokális mélyponton 22920 - 10/20/30/50/100 pont,
miért érdemes stoppolódni, mert ha esik akkor
valószínűleg lényegesen többet esik
erős támas (szint) ami alá long stop-ot lehet
még rakni a 22870/ +/- 30/50 pont,
és a 22750 /+/- 35 pont,
target az emelkedésben 23460/23750/24680
nyilván ezeket ha eléri, ha valaha is eléri akkor
nem egy körben (visszateszt, és korrekció nélkül) ezek lehetséges targetek amelyeket
elérhet a stoppod (~22820/920) kiütése nélkül
jó kereskedést,;
- a hülye címekhez még csak annyit, hogy hiányzik, phxmike és a helyesírási jegyzetei
- továbbá hülye címekhez még a saját verzióm
szólt a gong, itt a japán harrakiri, (ennek sincs
semmi értelme)
1012 határidő
ELSŐ!!!!