Topiknyitó: eva_001 2007. 10. 19. 12:29

októberi pillanatképek 1956  

REQIEM OKTÓBERÉRT



Golyószaggatta, romos utcák…

Patakként ömlik most a vér !

Jaj ! Gyorsan ! Merre van egy mentő ?-

Tán még időben ideér…

És jönnek, jönnek. Fiuk, lányok –

Golyózáporban jönnek ők !

Szent tűzben égve, elszántan-bátran,

mint titkos összeesküvők,

és jön a diák, jön a munkás –

barát lett mindenki ! Rokon.

Egy szent eszmében ölelkeznek

testvérként itt a romokon,

és leomlanak mind a falak,

a Fal, mely évezredig állt,

hogy összemossa most a vérük,

és kikacagják a Halált !



Nem forrt még össze így a nemzet !

Nem volt Zápolya és Mohács-

mint vészharang, utolsót kongott

a Sarló és a Kalapács !

A Turul ébredt mély álmából

és utoljára felrepült,

s örök álmában is mosolygott

aki harcban elszenderült –

béke volt ! Öröm ! Tennivágyás !

Erő, elszántság, akarat !

Hittük, hogy a harcunk végetért már,

s országunk szabad lett ! SZABAD !

Dávid legyőzte Góliátot !

Európa csodált csodát –

úgy tisztelték kis nemzetünket,

mint hajdan Isten Ostorát !



… mégis akadtak hitvány cenkek,

kiknek oltár, haza sem szent !

Az áruló éljent kiáltott,

s alattomban Moszkvába ment…

Véres hajnalon tankok jöttek,

legázolva, mi megmaradt –

hosszú évekig ezrek voltak

börtönben, bitófák alatt !

Ifjuságunk fiatal életét

rendre kaszálta a Halál,

nem tudtuk, ki a „szerencsés” –

Kit megtalál, vagy nem talál?!

Síró anyák nem ölelhették

halott gyermekük tetemét,

a gödröt, ahova bedobták

szemét titkolta el ! Szemét…



Ha októberben erre jársz majd

Vándor ! mondj értük egy imát !

Mert aki akkor, és ott halt meg,

örökre egy hazát imád!

Halálukkal ők váltották meg

szomorú, golgotás utunk,

mert mint Krisztus az Ő keresztjén-

mi sem halunk meg ! Feltámadunk !



Rajháthy Júlia


Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
saru 2007. 10. 23. 19:01
Előzmény: #35  Törölt felhasználó
#36
egyik kolléganőm, többször elmondta a férje véleményét, - a kommunizmus éveiben, - mely szerint '56 még világtörténelmi esemény lesz, higgyük el és nagyon sokan hitetlenkedve néztek ilyenkor rá...;

igaza lett... !!!
Törölt felhasználó 2007. 10. 23. 09:34
Előzmény: törölt hozzászólás
#35
Nagy Imre: „csak ne azok rehabilitáljanak, akik meggyilkoltak...”
kissherceg 2007. 10. 22. 23:30
Törölt hozzászólás
#34
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 19:44
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#33
Cetas, Koi, Gentlemanus !
Itt: link
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 18:14
Előzmény: #30  Törölt felhasználó
#32
ez egy megemlékező topic...viszont ha már feszedeted a témát, biztosan emlékszel a válaszás előtti utolsó TV-s vitára, amelyben szegény Tőkés László, szinte megalázkodva könyörgött Gyucsánynak, hogy riogatással ne beszéljék le az embereket az igenről- kérése süket fülekre talált!
Knight Tyris 2007. 10. 22. 18:08
Előzmény: #30  Törölt felhasználó
#31
"Srácok",
ne romboljuk szét ezeket a szép pillanatképeket aktuálpolitizálással. Ide egyáltalán nem való.

---
Komeda itt a logikailag helyes válasz a felvetett kérdésedre:

link

Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 16:19
Előzmény: #29  Törölt felhasználó
#30
akkor most feltehetjük a kérdést.
ki árulta el a külhoni magyarokat?(jobboldali szófordulattal)
a válasz: jobb és baloldal egyaránt!

Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 16:15
Előzmény: #26  Törölt felhasználó
#29
2004 november-december

Gallup felmérés novemberben a pártpreferenciákról.

A teljes lakosság körében a biztos pártválasztók kb 30%-át tették ki a jobboldali pártoknak. Ez 2,4 millió választó.
A népszavazáson a külföldön élő magyar érzelmű emberek állampolgársát támogató szavazok száma a decemberi népszavazáson 1,5 millió választó.

Van nekünk 900 ezer jobboldali szavazónk akik nem tartották fontosnak ,hogy a külföldi magyarok állampolgárságára szavaztak,és itt még nem számoltam bele a pártpreferenciájában bizonytalan szavazók 20%-át.

2004 novemberében a Gallup felmérése szerint kb 30%-30% al bírtak a teljes lakosságon belül a jobboldali,és a baloldali szavazók aránya.

A népszavazás eredménye azt mutatta,hogy az llampolgárságot megadók,és nem megadók közt kb. ki volt egyenlítődve az arány. Vagyis a baloldal 900 ezer pártszimpatizása döntött úgy,hogy nem szavaz az állampolgárság ellen. Az ellene szavazók száma a baloldalon 1,43 millió fő volt.

És még nem számoltuk bele a bizonytalanok 20 %át itt sem amit ha megfelezünk és hozzáadjuk a 2 táborhoz (akik nem mentek el támogatni saját pártjuk álláspontját)akkor kiderül,hogy a 2 tábor majdhogynem ugyanúgy támogatta au elutasítást és a támogatást.

minthogy a jobboldalnak volt érdeke az állampolgársági kérdés,ezért várható lett volna,hogy többen szavaznak az igenre,már csak amiatt is,mert a baloldaliak inkább nem mentek el.
Ehhez képest ez a sovány 1-2 %-os "gyözelem" még inkább azt mutatja,hogy a jobboldal nem jogosan bírálja a baloldalt a külföldi magyarok elárulását,hiszen maguk sem mentek el.
eva_001 2007. 10. 22. 14:31
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#28
A PESTI SRÁC

Nem engedték – hát megszökött
Benzinpalackot hajigált.
vad öröm járta át szívét –
felnőttnek érezte magát!

Anyja egész éjjel várta
s bár sűrűn lőttek, kiszaladt.
Egyre kérdve, hajtogatva:
jaj, nem látták a fiamat?

Kicsit megnyugodott később.
Majd éhes lesz és haza tér…
Örült, hogy maradt tegnapról,
s elég lesz neki a kenyér!

Délben kopogtak. Egy fiú jött,
átlőtt, véres inget hozott.
- A Corvin-köznél lőtték meg!-
- s ahogy jött, gyorsan távozott.

Rajháthy Júlia
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 14:04
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#27
Szervusz JP!

Teljesen igazad van, de engedelmeddel lenne pár apró észrevételem:

- Október 23. a Magyar Nemzet Trianonhoz mérhető, élő, lüktető traumája, máig nyílt seb. Piros betűs állami megemlékezési nap ( direkt nem írom ünnepnapnak ). A magyar népnek nincs lehetősége résztvenni ÁLLAMI ÜNNEPI RENDEZVÉNYEN, az állam kizárta az embereket a megemlékezés lehetőségéből. Önmagában emlékezik, a népet kordonokkal tarja távol.

- 1956-ot pont azok akarják kisajátítani, akiknek elődei halomra lövették az embereket a Kossuth téren 1956-ban, behívták az orosz tankokat, akik tisztességes, hazájukat szerető magyar embereket arccal lefelé, és összekötözött kézzel temettek el jeltelen sírokba, akik embertömegeket hurcoltak el, akik aztán a magyar és szovjet koncentrációs munkatáborokban ( Recsk, Gulág, stb. ) elpusztultak

- Mindezek után, az égbekiáltó csalással és megtévesztéssel hatalomra jutó kormány nem átalotta 2006. október 23-án az 50 éves évfordulóra szervezett állami ünnepségre igyekvő, békésen emlékezni kívánó tömegeket, brutálisan randalírozó, csuklyás, viperás, azonosító nélküli, kardlapozó, fejet, testet, szemet szétlövő/kilövő rendvédelmi alakulatokkal kegyetlenül szétveretni, teljesen figyelmen kívűl hagyva, hogy ott idős emberek, nők, gyermekek voltak.

Ez a nap nemcsak a múltkor szól JP barátom. Bármennyire is szeretnénk!

EZ EGY FOLYAMATOS JELEN! Sajnos!

Tisztelettel üdvözöllek

Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 13:28
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#26
JP!

nem tudom hogy benned hogyan él még a kettős igenre buzdító szavazás????
most ugyan ez az ember az 56 emléke mögé bújik!

remélem leesett ,hogy miért kérdezem igy honfitársam! :)))
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 12:47
Előzmény: #23  Törölt felhasználó
#25
Cetas!

Oktober 23.-rol megemlekezni ,csak egy nap adodik egy evben. Ez a nap a multrol szol, es annak megemlekezeserol.
Marcius-15, ugyszinten.

Az elegedetlensegnek hangot adni, ott van a tobbi ( + kivetelekkent a karacsony, husvet,stb... ) tobb mint 300 naptari nap.

Bekes megemlekezest kivanok mindenkinek !
saru 2007. 10. 22. 12:22
Előzmény: #23  Törölt felhasználó
#24
messzemenően egyetértek ismét !!!
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 12:20
Előzmény: #22  Törölt felhasználó
#23
A Gyurcsány-kormány : bűnös, hazaáruló, bitang...
:(((
Eladja a MÁV-ot.
Eladja az egészségbiztosítást.
Eladja a kormányzati épületeket.
Eladja a Gyermekklinikát.
Külföldiek gyarmatává süllyeszti Magyarországot...

Mikor mondja ez a nép, hogy ELÉG VOLT.
Hogy elég volt a hazugságból, a bűnös hazaáruló politikából?

SZEBB JÖVŐT !
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 09:51
#22
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 09:49
#21
Törölt felhasználó 2007. 10. 22. 09:33
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#20
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 23:33
Előzmény: #18  Törölt felhasználó
#19
ha rajtunk múlik, békés lesz!
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 23:30
Előzmény: #13  eva_001
#18
Kedves eva_001 !

Kerem adja at koszonetemet Rajháthy Juliának ezekert a szep es meghato koltemenyeiert.

Sok egeszseget es boldogsagot kivanok neki a tovabbiakban !

Udvozlettel: egy erdelyitol.

u.i. Mindenkinek , bekes megemlekezest kivanok.
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 22:58
Előzmény: #16  Törölt felhasználó
#17
Köszönöm Mindenkinek a szép megemlékezést!
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 20:40
Előzmény: #13  eva_001
#16
Márai Sándor: Mennyből az angyal

menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony,
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terült asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett -
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tábla,
Harminc ezüstért kínálta,
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a Karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mi végre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték ?
Mért nem várta csendben a végét ?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt”.

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger ?
Miért remegtek világrendek ?
Egy nép kiálltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt ?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt ?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság ?….

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -

mennyből az angyal.

New York, 1956
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 19:58
#15
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 19:52
#14
eva_001 2007. 10. 21. 18:39
Előzmény: #11  Törölt felhasználó
#13
AKKOR

Akkor az Ég, Föld mind sirattak!
Némán gyászoltak temetők,
mert akik akkor értünk haltak,
jeltelen sirba szálltak ők!
Novembert irtunk. S úgy járt köztünk
vigyorgó képpel a Halál,
tudta, suhint a Nagy Kaszával,
prédát mindig bőven talál!
Holtak feküdtek szerteszéjjel,
vértől iszamos volt a kút.
Tankok taroltak, orvul lőttek,
Biztos halálba vitt az út!

Győzelmes, boldog októberre
szörnyű November 4 virradt!
Nem volt kegyelem! Irgalom sem –
nem volt papir és vádirat,
bitófát ácsolt fürge hóhér,
- Pilátus nem mosott kezet –
csak ítéletet irt a biró,
áldozat máris érkezett…..
Az apja után sirt a gyermek,
Gyermekét siratta apa,
Nem az áldott földet túrta,
Csak sirt ásott ásó-kapa!

Jaj Mért szültetek magyar anyák?!
Fiatok, lánytok elveszett!
A jövőjüket sir nyelte el –
szép arcuk az emlékezet…..
Gyászolt a város! Százak sirtak
ártatlanoknak tetemén,
rettegés sötét árnyékában
csatát vesztett a jó remény!
Bünteleneknek piros vére
Vádlón az egekig kiált –
s az Igazság győzelmes szobra
megszégyenült. Zokogva állt….

Lehet, megfagy egyszer a könnyünk –
de nem felejthetünk soha!
Legyen a sorsunk talán könnyebb,
akár kegyetlen, mostoha –
a temetőink ott kisértnek!
Sirjukon mindig lesz virág!
Néma ajkakon, igaz szivből
mindig szállnak értük imák!
Az emlékezés szent tüzében
a nemzet új életre kel –
s e vérrel megváltott ifjuság
egy szebb jövendőt érdemel!


RAJHÁTHY JULIA
Törölt felhasználó 2007. 10. 21. 18:27
#12
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 13:17
#11
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 13:15
#10
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 13:14
#9
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 13:07
Előzmény: #7  Törölt felhasználó
#8
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 13:05
Előzmény: #4  Törölt felhasználó
#7
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 12:58
#6
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 12:55
#5
Törölt felhasználó 2007. 10. 20. 12:50
#4
eva_001 2007. 10. 19. 13:06
Előzmény: #2  Törölt felhasználó
#3
Ezt a verset egy 86 éves hölgy írta.
Törölt felhasználó 2007. 10. 19. 12:42
Előzmény: #1  eva_001
#2
Köszönjük!!

Topik gazda

eva_001
5 4 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek