totro, igazad van, mert én sem azért vettem 62-n meg 106-on mert a teher vagy más feldumálta a papírt
csak éppen gusztustalan amit csinál, és ha neki szabad így viselkedni, nekünk is szabad azt szóvátenni
na ez az erkölcsi válság alapja, hogy az a hibás, aki hallgat valakire (mert feltételezi, hogy a másik olyan becsületes mint ő), ezért hát ki lenne a hibás, ha nem ő, a balga, hogy ilyen hülye, hagyja magát becsapni, ugye ?! ez a baj, hogy szerintetek az nem hibás, bűnös, aki hazudik !!!
szerintetek :o(((
Bocsi, előbb talán nem voltam teljesen egyértelmű. Mindenek előtt nem vontam, vonom kétségbe a tőzsdei gyakorlatodat, előéletedet, tudásodat :)))
Amit írtam egyfajta higgadt "elemzésnek" szántam, amitől függetlenül én is gyűlölöm azokat, akik mások manipulálásával, megtévesztésével kaparják ki maguknak a gesztenyét. Én még sajnos nem tudom kellő biztonsággal megkülönböztetni a segítséget ennek ellenkezőjétől. Érdekes megtapasztalni, hogy néhány nap különbséggel hogyan változik egy-egy topikoló véleménye. Mint írtam nekem még kevés itteni tapasztalatom van, így kezdő mivoltom miatt olykor bizony adok a hsz-ek tartalmára. Miért is?
Mert az ember legtöbbször igényli a külső megerősítést, aminek egyik forrásának ebben az esetben a fórumnak kellene lenni. De ugye az utóbbi kb. 20-25 hsz pont arról szól, hogy ez nem így működik....
ez sajnos igaz sok rossz ember van a világban de a hibát az követi el aki hallgat rájuk és nem az aki beír ezt vagy azt.
Törölt felhasználó2007. 05. 31. 21:15
#7173
lol :)
gyerekek ennen mi értelme??
Teljesen normális hogy mindenkit a saját pozija határoz meg. Ha meg valaki félrevezetve érzi magát, az sürgősen fejezze be a tőzsdézést, ez nem neki való. Minden döntés saját döntés, senki nem felel érte csak aki meghozta. Ha az alapvető információk szűrésének képessége sincs meg az emberben akkor régen rossz. Én is buktam már pénzt baráti tippre vett papíron. És akkor mi van??? Az én döntésem volt, eszembe se jutott, hogy ezért magamon kívül mást okoljak.
toptrader, én úgy gondolom, hogy egy-egy topikban kialakul egy törzs közösség, haverkodunk, viccelődünk, együtt örülünk vagy bosszankodunk, együtt gondolkodunk, akinek tudunk segítünk, megosszuk az infókat, de az a gyalázatos, aki ezt kihasználja, bedumálja ide magát mint valami jólértesült, és utána átb...a a többieket
úgyis átvernek minket a nagyok, efelől semmi kétségem nincs
Biztos lehetsz benne, hogy nem most kezdtem, de nem is 1-2 éve.
Akiket én "féregnek" neveztem, azok nem tanítanak, ez azért látszik. Legalábbis én még egy hozzászólásukban sem láttam.
Azt pedig továbbra is fennatrtom, hogy akik tőzsdéznek, azok egymás pénzét szedik el (na jó kivéve az osztalékokat, de ott meg a cég nyereségét szedjük el :), adják oda nekünk :) ). A semmiből nem lesz pénzed, ha eladsz, de nem hiszem, hogy ezt neked kellene magyaráznom
Igen, simán, boldogan, elégedetten néznek bele a tükörbe. Az a néhány "féreg" ebből a fajta viselkedéséből él meg. Mert ebből tud megélni, olykor meggazdagodni.
Vagy mert megfizetik érte, vagy mert saját érdekei is azt a fajta féreghez hasonló viselkedést indukálják, vagy indokolják...
toptrader,
itt nem a konkrét kereskedésről van szó, hogy adok-veszek, persze, amikor el akarok valamit adni, akkor eladom, lehet pl. hogy Brunhold kartárs pont az én synimet vette meg és már egy jó ideje be van ragadva vele :o( de, és ez a lényeg a mostani témában, nem bíztattam senkit, sőt nem is ez a jó kifejezés, nem dícsértem agyba-főbe a synit, hogy elősegítsem esetlegesen pakkocskám megvételét, ugyanez áll a fordított esetre is. és nem informáltam senkit se félre. ennyi.
Erősödő Phylaxia