Ha azt nézzük, hogy a mai forgalom épp 13 milliárdnál jár, és ebből kb 8-9 milliárd eladói volt, akkor egy ismeretlen, de súlyozott USA GDP adat előtt kockázatos a long. Arról nem is beszélve, hogy ez az adat a másik fél kettes adattal együtt bármit kiválthat, ha az egyik pozitív, a máasik pedig negatív. Fpként az, hogy az utóbbi hetekben a jó hírre is stagnálás, később pedig nagy mértékű esés volt a reakció, engem még beszaribbá tesz pozició nyitás szempontjából. Az azonban a rövid long oldalán áll, hogy két, egymást követő nagy mértékű esés után egészséges a kis visszakorrekció. Én 5425-ön eladtam a 4000-en vett pici packomat, mert piszok magasan kezdtünk el táncolni, és Amerika is olyan bizonytalan volt, mint én 18 évesen az első éjszakámon, ahol elhitettem a lánnyal, hogy menő vagyok a témában. :)
Ne haragudjon meg senki, de remélem, hogy olyan mélyre nézünk, ahol a 200 napos mozgóátlagot is átszakítjuk, mert elegem van ebből a magaslati levegőből, ahol akár 1,5%-ot is változnak az árfolyamok fél perc alatt, aztán vissza. Nekem ez nem megy. Arról nem is beszélve, hogy több index és papír is Terminátorként ütötte át az 50 napos mozgóátlagot, és remélem, hogy nem falssch letörésre adtam el a packomat, amit úgy 8000-nél terveztem kilőni.
Karterab, nagyon megégeted magad.
Igen, tudjuk, hogy örülsz, alig bírsz magaddal, de ez nem jó. Tőzsdézni érzelmek nélkül kell.
Egyébként meg két nap erős esés után bőven belefér egy kis sc, ami a letört ék aljáig visszamegy. Majd ha a fölött lesz giga forgalommal, akkor örömködjünk. Addig nagyon óvatosan. Az elmult pár napban 4 hét emelkedése foszlott szét.....
ki érti az otpt?
ki??
egyértelmű eső napnak kellene lenni...erre felránták 5100 felé.
csak hogy szopassák a shortosokat.
még jó hogy ma csak mozizok, mert szívtam volna...
OTP részvényesek ide!