A 294 a longok javasolt stop szintje volt. Teljesült is, ami annyit jelent, hogy elvileg itt már kiszállt a longos és nincs részvénye. A stop is törlődött, mert nincs mit stoppolni. Az elkövetkezendő napok-hetek mutatják meg, hogy jó volt-e ez a stop szint vagy sem.
Bárki is adta össze, szép summa az a 2.100 milliárd. Hogy mennyi pénz ez? Itt van néhány példa: 1. Az egészségügyre 1.711 milliárd forintos állami támogatást szántak az idei költségvetésben. 2. Ez az összeg (1.711 mrd) az ország teljes költségvetésének a 8,6 %-a. 3. A kórházak adósság állománya 4,6 milliárd forinttal nő havi átlagban. Erre az évre számítva cirka 55,2 milliárd. 4. A Puskás-stadion építési költsége bruttó 190 milliárd. (2.100/190 = 11,05)
Összeszedtük, a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta mennyivel gyarapodott a két mágnás vagyona.2100 milliárd forint – ekkora értékben nyert el közbeszerzéseket a két fő Mészáros-építőcég, a Mészáros és Mészáros Kft és az R-Kord Kft., továbbá Szíjj László Duna Aszfaltja, illetve konzorciumi partnereik.A pénz háromnegyed része uniós támogatás. És ebben még nincs benne a csaknem 600 milliárdos keretösszegű Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek megvalósításában egy harmadik Mészáros-közeli cég, az RM International vesz részt.Ez a felfoghatatlanul sok pénz zömmel négy állami szereplőn keresztül jutott az oligarchákhoz, ezek: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Magyar Közút, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda és az Országos Vízügyi Főigazgatóság.A Duna Aszfalt legnagyobb megbízása az M4-es és az M44-es út volt, míg Mészáros Lőrinc inkább „vizes” tendereken ért el látványos sikereket. A Mészáros és Mészáros Kft. – az R-Korddal kiegészülve – a vasútépítési pályázatokat célozta meg.További részletek az e heti HVG-ben.
Globalis SzOpus Nyrt.