Ezzel sokan vagyunk így. Sőtt én sokkal régebbtől vagyok tulajdonos. Amitől még jobban fájnak azok a tények csalódások. De egyszer mindennek eljön az ideje. Most szépen veszik is azért. És ezért várok még az eladással én egyenlőre.
Lehet mnuszolni az írásomat, de ettől még a tény az tény marad. 2017. novembere óta volt esztikém és végig tartottam, mert mindig is érdekelt a sztori. AV után egyenlőre nem látom a sztori körvonalait sem. Ennyi.
Igen ezért vagyok énis csalódott nemis az árfolyam miatt, mindenki azt gondolta már 1 évvel ezelőtt is, hogy ez lesz a következő nagy sztori, ehelyett 4-ig,Pllotinus,Wallis stb de ezzel nemis lenne baj hisz ilyen a tőzsde hanem az állandóan bedobott csontok, Vajna 5%, leányvállalat megalapítása akviziciós céllal, Vajna halála után nem változik semmi, interjú igérete és emiatt tartották sokan köztük énis a pakkom nagyrészét és maradtunk le a többi papírról és ez már B.Cs. felelősége mert megtévesztett minket.
Eddig háromszor néztem végig, más papír felfutását, hogy töretlen hittel tartottam Esztikét.Hagyjuk, hogy mennyi pénz ment el így mellettem. AV halála úgy tűnik egy jó időre betett ennek a sztorinak. Most is azt gondolom, hogy lesz benne egyszer egy jó lehetőség, de nem mostanában és addig elmegyek egy kis pénzt keresni, hogy legyen miből sokkal visszaszállni, ha egyszer tényleg indul a mandula. Az biztos, hogy ha lesz hír, arra figyelni kell, hogy megint csak egy 2-3 napos rallyra elég, vagy komoly megindulást fog előre jelezni. Sok türelmet hozzá én egyenlőre az utolsó darabig eladtam a papírjaimat itt.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A