2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Irogassátok még,boncolgassátok,lassan már konkrét neveket is leírtok? Ti normálisak vagytok? Ezt kiszúrja valamelyik liberális portál és szétszedi atomjaira.... Utána b@szhatjuk. Gondolkozzatok már!!!!
Jó reggelt! Sokat dolgoztok, éjjel is. Pihenjetek is néha. Ui: a 'gyöngyszemben mikorra várod a 'HÍR-eket? EP választás után minden bizonnyal láthatóak lesznek az erőviszonyok, rendeződni fognak a sorok, tömörülések. További érdekfeszítő szép napot! 👍😊👏
A Beltav eladasaval azonnal tobbsegbe kerulhet a NER. A konyvben mar ott vannak a NER emberei. Mit akartok meg? Jelentse ki Gacsi, h elado a ceg? Rogton 200 lenne az arfolyam. Jon majd egy bejelentes, ami ugy fog kezdodni, a jol bevalt Gacsis tomorseggel, hogy: HIR. Szvsz.
Nekem kibocsatas remlik a tavalyi evet illetoen, de ez lenyegtelen. At kell nezni a kozlemenyeket. 50.03 nal megalltak, e folotti resz haveri zsebbe mehetett. Szigoruan szvsz. De a konyvben latott nevek vehettek a piacrol is, barkitol. 50.03 ala mar nem mennek. Patikamerleggel kiszamolva. Szerintem ez a ceg egyben lesz elado a NER nek, miutan jol bezsakoltak maguknak es ezzel egyben inditanak is egy kezdetben tizszerezo raketat. Eleg bator elkepzeles, de en ezt tartom valoszinunek, ezt csinalnam, ebben van a penz, s nem az eddigi gyenge probalkozasaikban. Bocs, Gacsi. Ennek a cegnek a tozsdei jelenlet a fo erteke, az eleg nagy kozkezevel, forgalmaval, de leginkabb a vonzo tulajdonosi szerkezetevel, ami a tobbsegi reszt, valamint a szort kozkwzet illeti, igaz koncentralodni latszik, NERes vallalkozok, befektetok, hosszu spekik altal. A vezetes NER viszonya megfelelo, kimutathato. Nincs mas ut ma Magyarorszagon. A NER kikerulhetelen. Szinte biztos vagyok benne, h ezt a ceget atadjak nekik. Az osszes BET ceg az ovek lesz, csak ido kerdese, meg a sorrendisege. A Nord az utolso megbizhato, jol kinezo vallalat a beten. Egy gyongyszemet tartunk a kezunkben.
És az rv átadás jan1 és febr28 között történt a könyv pedig április és ott a beltavnak is megvan az rv je az ügyvédi irodának is és ennek az új 3% feletti tulajnak is akinek átadhattak a tavaly ősszel megvett Rvket most januárban vagy februárban tehát ok nem adnak ellenkezőleg Lore jól írta így már abszolút érthető ez a fura kereskedés ami itt hónapok óta megy itt valami készül készülnek a stróman és haveri pakokk szvsz
Amúgy érdekes hogy tavaly augusztus végén 50,89 % rv-je volt a Beltavnak(tulajdonosi jelentés) viszont december végén (éves jelentés) 54,29% míg most február végén(tulajdonosi jelentés) 50,30% ez maradt Áprilisban is...(ügyvédi irodának nem változott tavaly tavaszhoz képest) tehát szvsz tavaly ősszel vettek rv-t és most télen ( akik látták a könyvet sejthetik kinek) átnyomták őket
Sajnos nem tudtam követni az utóbbi időben a papír mozgását, elképzeléselet. Valaki pár sorban össze tudná nekem foglalni, hogy miben bízhatuk, mennyi az alapja annak, hogy valami itt készül? Köszi
én pl neki megnéztem direkt a címét mert elsőre másra gyanakodtam, és stimmel a cím persze lehet rokona vagy bárki más 100%-ra nem lehet kiszűrni de szvsz akiknek több 10 millios pakkjaik vannak azok általába könnyen kiszűrhetők...ui: egy csomó Mészáros is volt a könyvben de ők pár 10k-s pakokkal nyílván nem nyögi be az ember, hogy ők Lölö rokonai szóval ne aggódj nem így néztem én pl a könyvet:)
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15