Akkor tűnik el a könyv, és a következő aukció kezdetekor jelenik meg újra, amire van fél óra nézegetni, s ajánlatokat betenni(DE ez mind látható, ezért nem vakon kell licitálni), majd ebből a könyv építésből indikatív áron kötés, és amikor vége az aukciónak, újra eltűnik a könyv a következő aukció kezdetéig, s ez így meg napjában 4x. Nem értem mi nem érthető. A lényeg hogy amikor "kereskedés" van, az 4x fél óra, ekkor látható a könyv és az ajánlatok, azaz az eddigi 8 órás nyitvatartás helyett, a T kat csak 2 órát lesz nyitva ha úgy vesszük. A prémium kategóriában sem lehet a könyvet látni 8:30 előtt és 17:10 után, ez ugyan az lesz, csak itt a t-ben 4x egy nap ismétlődik ez és összesen 2 óra lesz.
Köszi, már megijesztett Exmnbs, pedig semmien vaklicit nem lesz, amikor indul az aukciós időszak, akkor látható lesz a könyv és a betett ajánlatok, tehát olyan lesz mint a mostani nyitó és zárószakasz.. s ebból lesz összesen 4 egy nap. Vaklicitről szó sincs, érdeklődtem. Az hogy az aukciók között nem lesz látható a könyv, az nem vaklicit, mert a T kategóriában az a 4x fél óra tekinthető a napi kereskedési időszaknak amikor lesznek az aukciók, de akkor látható a könyv és az betett ajánlatok!
"tőzsdére bevezetett befektetési jegyek , hitelpapírok valamint a „T” kategóriába sorolt részvények esetében egy úgynevezett aukciós modell lesz, melynek során naponta több aukció lesz előre meghatározott időpontokban, tehát nincs folyamatos kereskedés, de megbízás a tőzsdei nyitva tartási idő alatt bármikor rögzíthető. Ezen sajátosság végett az ajánlati könyv sem lesz folyamatosan publikus. Ez a modell jobban illeszkedik azon értékpapírok kereskedéséhez, ahol bármilyen okból nem tud kialakulni kellően likvid kereskedés."

Azt tudom te.... de nyitott vagy zárt könyv mellett?? Mert itt az előbb exmnbs vak licitről írt, azaz zárt könyv mellett, mindenki beáll vételre és eladásra ahova gondolja, de se indikatív ár, sem a könyv nem látható, aztán ott teljesül ahol teljesül vakon, azaz vaklicit! Ilyen lesz? Mert akkor tényleg semmi értelme kereskedni! Én úgy gondoltam ,hogy nyitott/látható könyv lesz és láthatóak lesznek az aukcó során betett vételi és eladási ajánlatok majd abból köt a rendszer(azaz látható merre fog teljesülni a könyv alapján, mint eddig a nyitó és zárószakasz), tehát nem vaklicit lesz. Akkor most hogy van?
KEG topik.
Venni vagy cserélni?
Zoltán?